Holly Black The ​Wicked King – A gonosz király (A levegő népe 2.)

Halihó!

Beköszöntött a nyári kánikula, és akit még érint, annak a nyári szünet. Részemről munka van nagyban mostanság is, sőt, eléggé le is szív az utóbbi időben sajnos. De olvasni mindig van idő és kedv, csak az értékeléseket megírni… Hát, az már neccesebb. A most értékelt könyvet például még márciusban fejeztem be, sőt, korábban angolul is elolvastam már. Mostanában ritkán olvasok el egy könyvet rövid időn belül kétszer is, így már elöljáróban elmondhatok annyit, hogy nagyon kedveltem A gonosz király című Holly Black kötetet. Egyébként a Prológussal nyári TBR csökkentésbe fogtunk, ennek a projektnek a keretében született meg ez a bejegyzés is.

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak! Itt tudod te is megrendelni a könyvet.

recicsokk-2020-nyar

covers_578966
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
360 oldal

A ​New York Times bestseller The Cruel Prince – A kegyetlen herceg varázslattal és vérszomjjal teli folytatása.
Elég erősnek kell lenned, hogy fáradhatatlanul újra és újra lesújts.
Az első lecke az, hogy erősödj meg.
Miután kiderült a döbbenetes tény, miszerint Oak Tündérfölde örököse, Jude-nak meg kell védenie az öccsét. Ennek érdekében magához láncolta a gonosz királyt, Cardant, akit a háttérből irányít. Tündérfölde folyamatosan változó politikai szövetségei között még akkor is nehéz lenne lavíroznia, ha Cardan mindenben engedelmeskedne neki. Csakhogy a király mindent megtesz annak érdekében, hogy megszégyenítse Jude-ot, és aláássa a hatalmát, hiába nyűgözi le továbbra is a lány.
Amikor egyértelművé válik, hogy egy Jude-hoz közeli személy el akarja őt árulni, és ezáltal veszélybe sodorná nemcsak a saját, hanem az összes szerette életét, Jude kénytelen az áruló után nyomozni – miközben a Cardan iránt érzett bonyolult érzelmeivel is viaskodik –, hogy halandóként magánál tarthassa a hatalmat a tündérvilágban.
Azt hallottam, a halandók szerelme nagyon hasonlít a félelemre.

értékelés

Fentebb már említettem, hogy kevés könyv fog meg mostanában annyira, hogy kétszer is elolvassam, de ez a kötet pontosan ilyen volt. Még korábban az első rész olvasása után nemsokkal angolul vetettem bele magam a második részbe, és már akkor is IMÁDTAM. Most tavasszal magyarul vettem elő, és bár rémlett a dolgok nagy része, mégis ugyanúgy ámulva lapozgattam a kötet oldalait. Még 2018 novemberében olvastam egyébként az első részt, azt is értékeltem a blogon, itt olvashatjátok. Na de térjünk vissza A gonosz királyra. A kötet története az első rész végén történt cseles királyváltás után 5 hónappal kezdődik.  Jude már öt teljes hónapja tartja markában az új Nagykirályt, Cardant, aki pedig elkényeztetett, kegyetlenkedő ficsúrból  egy báb-királlyá nőtte ki magát. Gondoltam én és a többi olvasó a történet elején.

“Elég erősnek kell lenned ahhoz, hogy fáradhatatlanul újra és újra lesújts. Az első lecke az, hogy erősödj meg.
Fájni fog. A fájdalom megerősít.”

Nos, ez a kötet szépen rávilágít arra, hogy semmiben nem szabad hinni, senkiben nem szabad bízni és száz százalék, hogy bármennyire okos és cseles vagy, akkor is el leszel árulva. És olyan módon, ahogy biztos, hogy nem számíthattál rá, soha. Már az előző kötetben is mérget vehettünk erre – mint Jude a kis önmérgezésével -, de itt végleg bebizonyosodik, hogy ármány és cselszövés van még a falakban is. Jude vállára hatalmas teher nehezedik, az egész birodalmat neki kell irányítania Cardan helyett de úgy, hogy mindez ne derüljön ki, közben pedig az Árnyudvart is koordinálja és töri a fejét azon, hogyan lehetne kisöccsét még jó pár évig megvédeni Tündérfölde kegyetlen világától. A könyvben jobban megismerhetjük egyébként az Árnyudvar tagjait, mindegyik tag múltjába belepillanthatunk hol jobban, hol kevésbé, és ettől sokkal közelebb kerülnek hozzánk a karakterek. Természetesen nem csak róluk, de a többi szereplőről, köztük Cardanról is megtudhatunk rengeteg új dolgot, kibontakozik előttünk hogyan is lett ilyen kegyetlen királlyá egy kis tündegyermek, mi volt ebben apja és  a kezdetben még titokzatos anyja szerepe.

tumblr_pl9hjanIsx1t142loo1_1280
forrás

Az egész könyv egy nagy politikai játszma. Hogyan lehet megtartani a hatalmat úgy, hogy látszólag nem is a tiéd? Mit lehet kezdeni egy hatalmas fenyegetéssel, ami az óceánból érkezik? Mi lesz ha lejár az egy év és Cardant már nem köti az alku? Zseniális módon mozgatja az írónő a szálakat, úgy , hogy nem igazán lehet tudni, mi is fog kisülni belőle. Ennek ellenére nem kusza és érthetetlen, hanem inkább nagyon is izgalmas, olyan, mint egy vérre menő sakkjátszma.

“–Az, aki fedez, könnyedén hátba szúrhat.”

Nagyon kedveltem az egész kötetet tulajdonképpen. Maximálisan hozta az első könyv után elvárt színvonalat az írónő, sőt, szerintem még túl is tett rajta, én jobban szerettem A gonosz királyt, mint A kegyetlen herceget. A stílus számomra 5*-os, ahogy a világ felépítése is. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen csúnyán meg lettünk vezetve és kaptunk egy hatalmas pofont a kötetet végén. Fogalmam sincs, hogyan fog Jude kilábalni a könyv legvégén történt eseményekből, de tudom, hogy a könyv olvasása után én sem tértem teljesen magamhoz egy darabig, és az első dolgom az volt, hogy megnéztem, mikor jelenik már meg a harmadik rész. Egy szó, mint száz, ez egy ízig-vérig YA – viszont annak idegesítő kliséit nagyrészt mellőző -, pörgős és izgalmas kötet, ami kellőképpen kegyetlen és fondorlatos, meglepő és kiszámíthatatlan. Megkedvelteti veled a karaktereket pillanatok alatt – ha még esetleg az előző kötetben ez nem sikerült volna -, kapunk egy kis romantikus szálat is, de szerencsére nem túl sokat és nem az idegesítő nyálas formában.

“Egy pillanattal később lehunyja szemét. Hangja suttogássá halkul, mintha magában beszélne.
– Ha te vagy a kór, akkor végül is nem lehetsz egyúttal gyógyír is.”

Összességében azt gondolom, ez egy nagyon jó kis könyv, méltó folytatása a nagy sikerű első résznek. Semmilyen formában nem érződött átvezető kötetnek hiába egy trilógia második része, sőt, még egy kicsit feljebb tette azt a bizonyos lécet. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a tündés történeteket, természetesen csak az első rész kiélvezése után. Ha véletlen valamiért nem szeretted volna A kegyetlen herceget akkor is adj egy esélyt a folytatásnak, mert szerintem a korábbi kisebb-nagyobb idegesítő dolgok itt már nem jelentek meg, vagy legalábbis nekem  nem tűntek fel. Le sem tudtam tenni a kötetet még másodjára sem, nagyon olvastatja magát és rendkívül izgalmas, emiatt nem tudnék rá nem 5*-ot adni.

poppy2

Minden ami Marvel

Halihó!

Végre nem csak otthon lehet olvasni, hanem kint a szabadban és gyakorlatilag bárhol, hiszen a covid úgy látszik, a nyárra békén hagy minket. Bár nyilván érdemes továbbra is jobban odafigyelni mindenre, azért üdítő, hogy nem vagyunk bezárva a négy fal közé. Ennek ellenére a következő kötetet inkább otthoni olvasásra ajánlom, ugyanis elég vaskos darab. A következő pár napban belevetjük magunkat a Prológussal a szuperhősök világába, azon belül is a Marvel univerzummal fogunk foglalkozni. Elsőként bemutatnám nektek a Minden ami Marvel című kötetet, amely kis túlzással a Marvel képregények lexikonaként is értelmezhető.

értékelés

IMG_20200626_144043

megjelent:  Kolibri, Budapest, 2019  320 oldal

A példányt nagyon köszönöm a Kolibri Kiadónak!

Korábban már foglalkoztam néhány Marvel témájú kötettel, elsőként a filmeket bemutató Marvel Studios – Marvel szereplők nagykönyvecímű kötetet vettem gorcső alá, majd később a Stan Lee életét bemutató képregényt is bemutattam nektek. Már említettem korábbi bejegyzéseimben, hogy nem vagyok nagy képregény rajongó, ennek ellenére a szuperhősöket imádom, különösen a Marvel univerzum filmjeiért vagyok oda. Amik nyilván a képregényeken alapulnak, így amikor napvilágot látott a Minden ami Marvel című kötet, tudtam, hogy nekem ez kell, hiszen szerettem beleásni magam a filmek megnézése után abba, hogy vajon hogyan lehetett a képregényben? Mi lesz a következő filmben, ha a képregényekből indulunk ki? Szerintem ez sokakat foglalkoztatott, akik velem együtt várták tavaly a Bosszúállók – Végjátékot, vagy a korábbi filmeket. Nos, a következő kötetben MINDENT megtudhatsz kedvenc szereplőidről. De tényleg.

Leszögezném első körben, hogy ez a kötet kizárólag a Marvel képregényekről szól, a filmekkel nem foglalkozik. A képregényekről azonban ennél részletesebben talán csak akkor foglalkozhatna, ha ez egy többkötetes enciklopédia lenne, azonban 320 oldalba szerintem minden olyat belezsúfoltak, ami fontos és érdekes.

IMG_20200626_142852

A kötet rendkívül professzionálisan mutatja be nekünk ezt a hatalmas multiverzumot, amit a Marvel létrehozott. Mindezt kategóriákra bontva teszi: megismerhetjük elsőként a szereplőket – persze nem az összes valaha létezett képregényhőst, de egyébként majdnem, -, ezután bemutatásra kerülnek külön-külön fejezetekben a járművek, a fegyverek és a technológiák, a kozmikus erők, a bolygók és létsíkok és az országok és a helyek.

IMG_20200626_142829

Minden fejezet egy meghatározott idővonalra épít, ami a Marvel képregények különböző korszakait követi, így tehát megkülönböztethetünk Aranykort (1939-50), Atlas-korszakot (1951-59), Marvel-korszakot (1960-69),  Bronz korszakot (1970-85), Modern korszakot (1986-99) és a Hőskorszakot (2000- napjainkig). Ezeken az időszakokon keresztül vezet végig minket a kötet a szereplőket tekintve, illetve a képregények meghatározó, kulcseseményei külön kiemelt szerepet kapnak. Minden alfejezet végén röviden bemutatásra kerülnek a képregények mellékszereplői is egyfajta katalógusban.

IMG_20200627_115535

Összességében azt gondolom, ez a könyv egy rendkívül átfogó, részletes összefoglaló alkotás a Marvel képregények multiverzumában. Számos érdekességgel gazdagodtam a könyv lapozgatása során, megismerhettem rengeteg új szereplőt (akik a filmekből kimaradtak) és megtudhattam egy csomó újdonságot kedvenc karaktereimről – például, hogy Kapi évekig Hidra ügynök volt. Ejnye. A helyszínek, járművek és különféle erők részletes bemutatásával pedig átfogó képet kaphattam arról is, amit eddig csak félig fogtam fel, vagy a filmek óta már elfelejtettem. Instant kedvet is kaptam újranézni az összes Marvel filmet, nahát!

IMG_20200627_115457

Egy szó, mint száz a könyv egy színvonalas lexikona a Marvel minden izgalmas részletének, a kivitelezése pedig rendkívül igényes, kívül-belül gyönyörű a kötet. Ajánlom azoknak, akik ismerkednek a hősök világával, azoknak, akik bele vannak zúgva a Marvel képregényekbe, de a hozzám hasonló, a filmekkel jóban lévő, de a képregényekkel csak ismerkedő “kezdőknek” is tudom ajánlani, ugyanis nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam. Valódi A kötetet nem értékelném a szokásos pontozás alapján, mert nem sok hasonló alkotással találkoztam és összehasonlítási alap nélkül nem tartanám korrektnek a csillagozást, de én rendkívül élveztem lapozgatni a könyvet, remélem másoknak is tetszik.

Ps.: A kötetből egyébként egy végiglapozót és készítettünk, amit itt tudtok megtekinteni.

poppy2

Benjamin Alire Sáenz – Aristotle ​és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Halihó!

Először is Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek! Másodszor pedig: remélem mindenki jól van ezekben a vészterhes időkben. Mivel még mindig zajlik a járvány, ezért a legjobb ilyenkor továbbra is otthon maradni, szóval ha nem muszáj, ne menjetek sehova. Szóval a Prológussal mi még mindig #otthonolvasunk! Viszont mivel beköszöntött a jó idő, ezért szerencsére nem vagyunk a négy fal közé szorítva, akinek van kertje vagy akár csak egy kis erkélye üljön ki és élvezze a napsütést. Én is ezt tettem, méghozzá azzal a könyvvel, amit most értékelek nektek, ami az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában című kötet.

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

7057_b1
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
380 oldal

Dante ​tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.
Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.
Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.
„Az identitás és a szexualitás finom, őszinte felfedezése és egy szenvedélyes emlékeztető, hogy a szeretetnek – legyen az családi vagy szerelem – nyíltnak, szabadnak és szégyen nélkülinek kell maradnia.” (Publishers Weekly)
„Észre sem vettem, mennyire szerettem ezt a könyvet, amíg vége nem lett. Olyan gyorsan haladtam vele, hogy fel sem tűnt, milyen gyönyörű és milyen jó érzéssel tölt el. Ez abszolút egy új kedvencem. Alig várom, hogy újraolvassam.” (Ariel, goodreads)

értékelés

Az ilyen könyvek azok, amik visszaadják a néha elveszőben lévő hitemet a YA irodalom kapcsán. Már annyi klisét és ugyanolyan történetet olvastam ebből a típusú irodalomból, hogy néha már csak annyit mondok egy könyv kapcsán, hogy “meh”. Jó volt, de semmi egyedi, semmi túlságosan izgalmas. Na, ez a könyv felülmúlta minden várakozásom, nem véletlen hogy nemzetközi szinten is hatalmas sikerekre tett szert.

A könyv Aristotle “Ari” Mendoza  tinédzser fiú kalandjait követi nyomon, 1987-ben vagyunk, az Amerikai Egyesült Államokban, El Pasoban. Ari már gyerekkora óta úgy érzi, kicsit kilóg a sorból, sosem volt az a tipikus srác. Utálta a cserkészkedést, nem jött ki jól a vele egykorúakkal, barátai nem igazán voltak. Eddig tipikus YA sztori, kirekesztett gyerek akit senki sem szeret. De! Ez a könyv zseniálisan jól van megírva, és olyan témákat dolgoz fel, amiktől repes a kis emberszerető és különféle társadalmi problémákra érzékeny szívem.

tumblr_pbnbvhjEhF1u8duojo4_1280
forrás

A történet azt járja körül, hogy Ari hogyan lép rá a felnőtté válás útjára és találja meg önmagát és ezzel együtt a szerelmet is. Mikor belép az életébe Dante – aki az ő szöges ellentéte, mégis ezer dologban hasonló –  a visszájára fordul vele a világ: végre valaki, akivel teljesen jól kijönnek, aki megérti, akivel közös kalandokat élhetnek át, akire felnéz és akit csodál – akit a legjobb barátjának hisz.

“- Hát, először is az embernek válnia kell valakivé – jegyeztem meg.
Értetlenkedő pillantást vetett rám.
-Tizenöt vagyok.
-Tudom hány éves vagy.
-A tizenöt évesek még nem valakik.”

Sok mindent nem akarok lelőni a kötet kapcsán, bár aki hallott már róla, biztosan tudja, mi a végkifejlet, de azért aki mégsem tudja, annak nem árulnám el. Viszont a feldolgozott témákat mindenképp megemlíteném. Nagy szerepet kapott a könyvben a szülő-gyermek kapcsolat, hogy hogyan is kéne viszonyulnia a tinédzser gyerekeknek a szüleihez és viszont – két ellentétes kapcsolatmintán keresztül látjuk ezt, első körben ott vannak Ari szülei a maguk távolságtartásával (különösen az apjára igaz ez), illetve a másik példa Dante és a szülei kapcsolata, ami gyakorlatilag egy baráti viszony is egyben. Emellett a gyász, a háború és az ott átélt traumák feldolgozása is szerepet kap a kötetben, Ari apja ugyanis Vietnami veterán, a háború pedig örökké megváltoztatja, és Ari számára elérhetetlennek tűnővé teszi apját.

“Úgy képzelem el, hogy apám tele van sebhelyekkel. A szívében. A fejében. Mindenütt. Nem könnyű egy olyan apa fiának lenni, aki megjárta a háborút. “

Nem csupán a háborús traumák, de a családi problémák is a szemünk elé tárulnak, Arinak ugyanis van egy bátyja, aki a család szemében halott, róla senki sem beszél. A férfi azonban nem halott, hanem börtönben van, ezt pedig főszereplőnk nagyon nehezen, vagy leginkább sehogy sem tudja feldolgozni a kötet nagy részében. Hogyan dolgozzuk fel a háborús traumákat? Egy családtag szörnyű tettei miatt érzett szégyent, gyászt, a családtag hiányát? Mit kezdjünk magunkkal, ha a sorból kilógó tinédzser srácok vagyunk, akik keresik a helyüket? Hogyan találunk rá önmagunkra és a világmindenség titkaira? Mi is az a barátság, és mi a szerelem? Hol vannak ennek a határai? Mit jelent a saját szexualitásom, kihez vonzódom én valójában, és a világnak mi köze van mindehhez? A fiúkkal vagy a lányokkal jobb csókolózni? Ki vagyok én valójában, mexikói, amerikai, valahol a kettő között, és számít ez egyáltalán? Számtalan hasonló kérdésre keresi a választ Ari, és a kötet végére néhányra meg is találja.

“Azon kezdtem töprengeni, hogy a versek olyanok lehetnek, mint az emberek. Néhányat azonnal megfejtesz. Másokat meg nem – és soha nem is fogod.”

A könyv E/1-ben íródott, Ari fejébe láthatunk bele a könyv lapjait olvasva. Nagyon szerettem a srác gondolatmeneteit, keserű iróniával tekint magára és a világra, de fokozatosan változik, fejlődik – ez a könyv egy identitáskeresésről szóló történet, a tinédzser burok lemállása és az alatti férfivá érés könyve. Mindez teljesen jól átjön a lapokról, zseniális az író stílusa, szerintem mindenki, aki volt valaha tinédzser – márpedig ezen mindannyian átesünk – tud azonosulni Ari figurájával, a belső vívódásaival, az útkeresésével.

“Miközben Dante azt figyelte, ahogy a teleszkóp lencséin keresztül az eget bámulom, azt suttogta:
– Egy nap majd az univerzum összes titkát megfejtem.
Elmosolyodtam.
– És mihez kezdesz majd azzal a sok titokkal, Dante?”

A szereplőket egyszerűen imádtam. Ari és Dante mindketten megnyertek maguknak egy pillanat alatt, mindketten kívülállók, de maguk módján zseniális fiatalok, Dante a maga cipőutálatával, érzékeny lelkével és művészi hajlamaival végtelenül szerethető és kedves. Nagyon bírtam, hogy képes volt bármiféle probléma nélkül felvállalni önmagát, kifejezni érzéseit és vállalni értük a felelősséget. Ez nagyon nehéz, és nem is megy mindenkinek – lásd Ari, aki inkább a csendesebb, magába fojtós alkat. Kedveltem a srácok szüleit is, olyan igazinak érződtek, nem tökéletes szülők, de igyekeznek és nagyon szeretik a gyerekeiket.

Egy szó mint száz: olvassátok el a könyvet. Tényleg. Zseniális az egész, nekem nagyon tetszett, kettő nap alatt végigszáguldottam rajta, az a típus, amit nem akarsz letenni. Ha kedveled az LMBTQ témát akkor végképp ajánlom, de ha nem, akkor se riadj vissza, szerintem mindenki számára tanúságos lehet a kötet. Igazi emberekről szól, igazi érzésekkel és bár nyilván valóan fikció, annyira valódi, hogy Ari szinte integetett nekem a lapokról. Összességében tehát imádtam, teljesen egyértelműen 5/5-re értékelem, és az egyetlen amit sajnálok, hogy a végére értem a könyvnek, és nincs belőle több jelenleg.

poppy2

Ed McDonald: Kárhozat (A holló jele 3.)

Halihó!

Mostanában ti is rákaptatok az olvasásra? Én teljesen, kezd visszatérni a régi formám. Ez valószínűleg a sajnálatos eseményeknek köszönhető, de legalább történt valami jó is. Az elmúlt időben pár hét alatt három könyvet is befejeztem, amit nagyon-nagyon régen mondhatok sajnos el magamról. Mindig, amikor azt hittem, kilábaltam az olvasási válságból kezdődött egy újabb mélyrepülés. Most viszont bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, illetve az egész kialakult helyzettel kapcsolatosan is próbálok az maradni. Remélem, mindeni jól van, vigyázzatok magatokra!

A mostani kötet, aminek az értékelését elhoztam nektek, eléggé a világjárvány-karantén hangulathoz illik: sötét és magányos. Már elöljáróban is csak azoknak ajánlom, akik bírják gyomorral és idegekkel, de mivel a Kárhozat A holló jele trilógia utolsó része, így szerintem aki eljut idáig, megszokta a sötét hangulatot.

A recenziós példányt szeretném megköszönni az Agave Könyveknek – akinek egyébként most óriási leárazásai vannak, szóval szerintem megéri benézni hozzájuk. Ezt itt teheted meg.

Fülszöveg:

Ed_McDonald_-_Karhozat_B1
Agave Könyvek, Budapest, 2019 
400 oldal

A holló jele-sorozat befejező kötetében mindennél nagyobb veszély leselkedik az ismert világra, az istenek a végső összecsapásra készülnek.

A köztársaságot védő Névtelenek hatalma megtört: a Peremet, a köztársaság és a halhatatlan Mély Királyai közötti utolsó védvonalat végzetes katasztrófa sújtotta. Könyörtelen vörös esőzések árasztják el a vidéket, a homályban új szörnyetegek híznak a félelmen. Az Éjszárny parancsnokait egyesével vadásszák le, és még a halhatatlanoknak is meg kell tanulniuk a halál jelentését. A Mély Királyainak egyre nő az ereje, és készen állnak az utolsó nagy ütközetre.
Ryhalt Galharrow, az Éjszárnyak vezetője azonban távol van mindettől. A Kárhozat sosem látott mélységeibe merészkedett. A végtelen és fertőzött sivatag lénye a testébe költözött, megváltoztatta, és most a múltjának szellemei mindenhová elkísérik. Még a sötétség szívébe vezető, mindent eldöntő küldetésre is, aminek a tétje a világ fennmaradása.

értékelés

Rendkívül hosszú utat tett meg az Éjszárny egyik parancsnoka, Galharrow és én, de megérkeztünk a Kárhozatba. És annak a végére is. A második kötet befejezése után mindenképp kíváncsi voltam a történet végére, egyrészt azért, mert rengeteget tartogatott még magában ez a világ, másrészt azért, mert az író stílusában van valami kegyetlenül megfogó. A második könyvvel viszonylag sokat küzdöttem, nem egy jó életszakaszban talált rám, azonban később zsenialitása lenyűgözött. A harmadik kötetet sokkal jobban élveztem, valahol inkább az első hangulatához talált vissza, bár főszereplőnk és az egész világ is nagyon megváltozott.

Mit is ad nekünk a Kárhozat? A megszokott McDonald stílust: a pokol szemléletes leírását, sivár és kietlen, mégis tüzes hangulatát, a nyakunkban lihegő látható és láthatatlan ellenség képzetét, a világvégével és a végzettel való kínkeserves megküzdést.  Természetfeletti erők és lények tömkelegét, sötétebbnél sötétebb titkokat, vért és pengék csattanását. A befejező kötet valamiféle plusz erkölcsi tanúsággal is szolgál nekünk, morális kérdéseket feszeget, határmezsgyéken táncol, át-át lépi azokat, és a legtöbb kérdést “megfejtetlenül” ráhagyja az olvasóra, miközben mégis válaszol rájuk.

A cselekményt tekintve nekem sokkal izgalmasabb és mozgalmasabb volt, mint a második kötet. A könyv elején főhősünk, Ryhalt a Kárhozat mocskában lubickol – gyakorlatilag egész végig ezt teszi. Éveket töltött ott el, teljesen egyedül, egy olyan végső célért dolgozva, amit sosem felejt, aminek érdekében sosem lankad. Nagy ritkán merészkedik ki a világ eleven poklából, már otthon érzi magát benne, gyakorlatilag a részévé vált. Ámde percről-percre közeledik a végső harc, és fény derül arra is, kinek az oldalán állnak tulajdonképpen a Névtelenek.

„A sors egy pörgő pénzérme, amely olyan keskeny peremen forog, hogy még a legenyhébb szellő is messzire sodorhatja az embertől. De néha, a teljes bizonyosság pillanatában muszáj lecsapni rá, és határozni.”

Imádtam egyébként, ahogy a McDonald által teremtett világ “maradéka” is elénk tárul: mik is tulajdonképpen a Névtelenek? Kik ők, honnan származnak, hogyan élhetnek eddig és hogyan halnak meg? Mi a motivációjuk? Egyenként megvizsgáljuk most őket, Ryhalt rengeteg dologra ráébred, bár nem egzakt válaszok azok, amiket talál. Találkozhatunk továbbá a többi Éjszárny parancsokkal – már akik életben maradtak a könyv kezdetére. Szóval részemről abszolút elégedett vagyok a trilógia utolsó kötetével, mert bár nem tol az arcunkba minden választ és megoldást, mégis megkaphatjuk azokat. Megismerhetjük például a Kárhozat születését is, de Ryhalt elméjének eddig fel nem fedezett zugit ugyanúgy.

Rengeteg vér hullik a lapokra ismét, bár ez szintén nem újdonság. A végén gyakorlatilag ugyanaz marad, ami mindig is volt: Ryhalt a Kárhozat ellen.

Mindenképp javaslom elolvasni ezt a trilógiát annak, aki nem riad vissza a sötétebb dolgoktól. A világfelépítés nagyon tetszett, az “istenek”, a mozgatóerők, az egyedi emberi sorsok és szerepek mind megfelelően kidolgozottak, részletesek és cseppet sem unalmasak. Az egész világot meghatározza természetesen a főszereplőnk szemüvege, amin keresztül nézzük, ámde Ryhalt már az első kötetben belopja magát a szívünkbe, minden hibájával együtt, tehát ez a “szemüveg” is klappolt nálam – bíróm az ironizáló, saját mocskában tivornyázó főszereplőket.  A jellemfejlődése és változása a kötetek során pedig csodálatos, nagyon élveztem nézni, ahogy egy-egy dolog hozzátett vagy elvett Galharrowhoz, de mindenre kész makacssága sosem hagyta el. Sőt, ahhoz, hogy eljusson útja végére, az volt, ami segítette. Persze számos más szereplőt is nagyon megkedveltem, Amaire, Ryhalt “lánya” és Valyja karaktereit is kiemelném. Mondjuk a két köteten tartó Ryhalt-Valyja szenvedést inkább negatívumként említeném, ez nem annyira tetszett a könyvben. Már a második részben is azon agonizáltam kicsit, hogy ugyan már, Ryhalt… Meghalt Ezabeth, engedd el, légy boldog! De persze a végén még ez is értelmet nyert.

A kötet lezárása kisebb meglepetést okozott, de nem akarok róla többet elárulni, mert szerintem eléggé nagy spoiler lenne. Meglepődtem ugyan, de örültem ennek a végkifejletnek, minden szereplőre ráfért, ami végül lett vele.

„A világ apránként ragadja el az embert, egyenként fejti le az álmait, míg el nem éri a kőkemény alapkőzetet, és rá nem ébreszti, hogy amúgy sem volt soha semmije.”

Összességében kedveltem ezt a trilógiát, később szerintem újraolvasós lesz, szeretem egyben is letudni a köteteket. Bár a második és harmadik részt egymás után olvastam, az első és a második között eltelt elég sok idő. Azt hiszem, még másodjára is tartogatna nekem a történet valami pluszt, ez pedig a jó könyvek egyik ismérve véleményem szerint. Az utolsó kötetet 4,5 csillagra értékelem, mert ugyan nagyon tetszett, egy icipicit lehetett volna pörgősebb, valamint a Valyja- Ryhalt szenvedés nekem nem hiányzott. Ettől eltekintve zseniális alkotás A holló jele trilógia, az biztos.

poppy2

Ed McDonald: Hollóvér (A holló jele 2.)

Halihó!

TBR csökkentésbe vetettünk magunkat a Prológus tagjaival, így most egy olyan kötetet értékelek nektek, ami már egy jó ideje az elolvasásra váró könyveim listáját bővíti. Már nagyjából egy hónapja kivégeztem ugyan a könyvet, viszont kellett egy kis idő, hogy leülepedjenek róla a gondolataim. Lássuk mivel áll telő Ed McDonald a A holló jele trilógia második kötetében, a Hollóvérben!

A recenziós példányt nagyon köszönöm az Agave Könyveknek!

covers_528989
Agave Könyvek, Budapest, 2019
372 oldal 

Négy ​év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.
Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta – vagy a Névtelenek különös parancsai – ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.

Ed McDonald lehengerlő stílusban, váratlan húzásokkal bővíti ki és mélyíti el az Éjszárny veszélyekkel és pusztulással teli világát. A Hollóvér méltó folytatása 2017 egyik legjobb grimdark fantasyjének.

értékelés

A trilógia első részéről itt fejtettem ki korábban a gondolataim. Na de mit is gondolok a második kötetről?

Bevallom, ez a kötet már nem csak a TBR listámat bővíti ezer éve, de a tulajdonomba sem mostanában került. A helyzet az, hogy már ősz elején nekiálltam olvasni a kötetet, de hiába küzdöttem, egyszerűen nem ment. Az elmúlt fél év nem életem legvidámabb szakasza volt, rosszkor kezdtem bele ebbe a sötét fantasyba. A könyv nagyjából negyedéig szenvedtem el magam – minden oldalnál csak a sóhajtozás ment, hogy úristen, megint szenvedés, kín, halál, irónia, sötét gondolatok… Ne már. Félretettem a könyvet kicsit pihenni és decemberben újra elővettem. Addigra már a belső sötétségem nagy részét is leküzdöttem, így meglepő élvezettel vetettem bele magam Ryhalt kalandjaiba.

Mit kapunk a trilógia második részétől? Nos, főleg azt, amit elvárnánk egy második kötettől: ne legyen töltelék. Ne legyen unalmas, adjon a történethez valami újat, kérjük vissza a régi megszokott szereplőket, de az se baj, ha pár újjal gazdagodunk. Nos, ezeket mind hozta a kötet: megkaptuk az Éjszárny sötét hangulatát, azonban a könyv cselekményéből adódóan más köntösben. Kevésbé volt baljóslatú, másrészt mégis végig azt vártam, mikor szakad még több részre az égbolt és szabadul el végleg a pokol.

Az Éjszárny a kötetben egy fokkal szervezettebb formát ölt, ugyanis Ryhaltéknak még iroda is adatott, Valengrad városát őrzik a peremmarsallal karöltve tulajdonképpen. Galharrow kapitány az előző könyvben bekövetkezett győzelem óta eltelt 4 évben szép kis csapatot gyűjtött maga köré, ám élete korántsem lehet nyugodt – egyrészt a félig széthasadt világ peremének védelme a Kárhozat szélén sosem lányálom, másrészt a városban egy olyan dolog készül, ami legrosszabb rémálmait is felülmúlja. Ráadásul egy igen fontos varázstárgynak is nyoma vész, az esetet pedig természetesen neki kell felderíteni. Ryhalt pedig a végsőkig harcol a rejtély felgöngyölítéséért és a világ megmentéséért, még akkor is, ha halottfnak hitt emberek jönnek szembe, még akkor is, ha éjszakánként képtelen aludni a gyásztól, még akkor is, amikor sosem látott fegyverekkel támadnak rájuk. Vagy tűzgolyók hullanak az égből.

Ryhalt egész végig a világot megmentő asszonyt, Ezabeth-et gyászolja, biztos benne, hogy még mindig él, és egy új kultusz megjelenése is őt látszik igazolni: világszerte egy fénylány megjelenését hirdetik, egy új vallás, gyakorlatilag szekta született erre alapozva. A Fénylány eljövetelét körülbelül a megváltásnak tekintik, azt gondolják, ő megmenti őket. A vallási felekezet, a Fény Rendje azonban veszélyes: beszivárog mindenhova és olyan titkokat rejt, amire az olvasó biztosan nem gondolt.

Van itt minden kérem szépen. Egyre jobban megismerhetjük ezt a sötét világot, amit az író alkotott, magát a Kárhozatot, a helótákat, a Névteleneket és a Mély Királyait, a régebbi szereplőinket, Ryhaltot és Nennt – aki egyébként az abszolút kedvenc szereplőm-, Maldont és Tnotát, de kapunk mellé újakat is, akik az én szívembe pillanatok alatt belopták magukat  – ilyen például Amaira, Ryhalt kis titkára, aki árva gyermek és a parancsnok befogadta. Megismerhetjük Galharrow sokkal emberibb, lágyabb énét is, de azt is, hogy a végsőkig és még azután is képes elmenni. Az elvetemült hatalomvágy is elénk tárul a kötet legyőzendő főgonosza személyében – meglepi: nem a Mély Királyainak egyikére gondolok -,  valamint a rögeszmésség, a vallási elvakultság veszélyes bugyrai is.

Akcióban sincs hiány a kötetben. Amikor már azt hinné az ember, hogy ellaposodott a történet, akkor rak elénk az író egy olyan dolgot, hogy ÚRISTEN MI EZ. És miért. És mit kezdenek vele ezután? Természetesen a világért folytatott harc végig jellemzi a kötetet – több síkon is -, mégis mindig tud az író újat mutatni.

Aki kedveli az elmebeteg, sötét dolgokat, annak mindenképp kötelező olvasmány a trilógia első része és természetesen ez is. Ha tetszett az első de még hezitálsz, hogy érdemes-e elolvasni a másodikat, akkor a válaszom egy nagy IGEN. Beszippant abba a sötét világba ami elénk tárul, Ryhalttal együtt masíroztam be én is a Kárhozat “gyönyörűségeibe”, és abszolút magával is rántott. Sokat elárul, hogy a kötet befejezése után belevetettem magam azonnal a folytatásba. Egy szó mint száz: ez a könyv abszolút hozta az elvárásaimat. Sötét, sokszor groteszk és undorító, félelmetes és csontig hatoló. A stílus és nyelvezet már az első kötetnél is megfogott, ezt a szintet most is teljesen hozta. Úgy gondolom, egy jó kis átvezető kötet volt ez a nagy finálé előtt, mégsem hordozza a  bizonyos második rész gyermekbetegségeit.

Magát a könyvvel kapcsolatos élményt csupán az rontja el számomra, hogy nagyon erőltettem az elején, pedig nem kellett volna. Pár hónap pihenés után ugyanis élvezettel faltam ezt a sötét kalandot, mégis, valahogy nem éreztem azt, hogy minden teljesen klappolt volna. Nem tudok pontosan rámutatni egyetlen hibára sem, mégsem tudom 5*-ra, “csak” 4,5-re értékelni a kötetet. Akinek az első könyv egy kicsit is tetszett, az ne habozzon, vesse bele magát ebbe is, mert szeretni fogja.

poppy2

On Sai: Álruhában (Vágymágusok 1.)

Halihó!

Ismét egy értékeléssel érkeztem, még mindig a magyar írók vannak a fókuszban a Prológus háza táján. Most egy olyan írónőtől hoztam egy értékelést, akinek korábban már több kötetét is olvastam és mindet imádtam. A Vágymágusok első részével sem volt ez másképp, de hogy miért is szerettem meg a könyvet azt lentebb olvashatjátok.

Nagyon köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

covers_576373.jpg
 Könyvmolyképző, Szeged, 2019
300 oldal

Lehet barátság férfi és nő között?
Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat.
Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi.
Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját.
Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik?
De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat?
Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra.
Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre, miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást.

„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”

értékelés

HŰHA GYEREKEK! Na ez volt aztán a perzselő fantasy. Köpni-nyelni nem tudtam a könyv befejeztével, sőt, közben sem. Egyszerűen: hűha. De tényleg.

A kötet főszereplője Rianna, egy ősi nemesi család elsőszülött lánya. Éli a látszólag tipikus nemesi életét eldugott birtokukon apjával és ikertestvérével, Roannal. Ám a lány élete nem csupa nemesi fényűzés: apja elszegényedett nemes, valaha volt rengeteg birtokából csupán egyetlen egy maradt, édesanyja meghalt, ő pedig a közvélekedés szerint beteges, folyton egy fátyol mögött rejtőzik. Emellett üldözött mágusnő, szipoly is, amiről azonban még a lány saját apja sem tud. Rianna és Roan különleges viszonyt ápolnak: szokásuk beöltözni egymásnak, mivel Roan inkább a művészeteket szeretni, Rianna viszont sokkal talpraesettebb és “férfiasabb”, valamint egymás mágiáját is kordában tartják úgymond. A férfinak illetve nőnek beöltözés azonban különös kalandokba keveri a fiatal lányt, egy napon ugyanis Roan helyett véletlenül Riannát rángatja magával egy mágus, Ras, aki a királyság minden szegletéből összegyűjti a mágiával bírókat, hogy az visszatérő herceg katonái legyenek. Rianna azonban nem csupán nőként, de üldözött szipolyként áll be a mágus katonák közé akaratán kívül.

Egy újabb férfiak között nő történet? Igen, az. Unalmas? Nem, egy cseppet sem. Végig benne van a feszültség, hogy mikor fog lelepleződni, nem pusztán női volta, de “gonosz női mágus”, szipoly volta is. Ugyanis az összes hozzá hasonlót kiírtották évekkel ezelőtt, akik azóta születtek pedig varázstalanítva lettek születésükkor. Kivéve őt, akit féltve rejtegetett édesanyja és annak szolgálója. Szóval a lánynak különleges képességei vannak, ám a völgyben ahol él nem igazán döbben rá erre, csak akkor, amikor elhurcolják akaratán kívül mágusnak tanulni. Na de akkor belecsap még a különleges ősmágiába is kérem szépen.

A könyv története nagyon megfogott: egy ősi nemes hölgy rengeteg jelenlegi és jövendőbeli harci mágus között kapásból szórakoztató, de Riannának közben meg kell küzdenie a máguspróbákkal, több merénylettel és a saját felébredő vágyaival is. Illetve udvari intrikákkal és sötét titkokkal. Van itt tehát minden: vágyak, mágia, izgalom, fordulatok, de ami még fontos jellemzője a könyvnek az a könnyed humor. On Sai stílusa egyszerűen egyedi és utánozhatatlan, már mindkét Calderon kötetben is ráeszméltem erre de az Álruhában meggyőzött végképp. Nem igazán tudom körülírni pontosan milyen is a stílus, egyszerűen On Sai-os, könnyed és közben valahogy mégis archaikus (hiszen ősi nemesek meg középkor meg ilyenek), rendkívül szellemes de mégis komoly amikor úgy hozza a történet fonala… Szóval zseniális, na. Végig izgultam a főszereplővel, hogy hogyan teljesít a próbákon, hogyan próbál saját nemi vágyaival és erejével megbarátkozni, megzabolázni azt, hogyan nyílik ki a szeme rengeteg dolog iránt.

Rianna mellett a többi szereplőt is nagyon megszerettem, különösen Lidércet természetesen. Lidérc egy tipikus veszélyes utcai bűnöző, akinek ennek ellenére azért nagyon is helyén van a szíve és a látszattal ellentétben végig Rianna mellett áll. Meg tartogat azért elég sok meglepetést is, egy ilyen beszélő névvel ez szinte kötelező. Ras-t is bírtam, bár eléggé ellentmondásos volt a karaktere számomra, de azért mindig szilárd kőtömbként állt az események forgatagában, emberséges és bölcs volt. Remélem a későbbiekben jobban megismerhetem majd.

Nagyon szerettem továbbá a mágikus világ felépítését is, a férfi és női mágia elválasztásán alapuló varázstant úgymond, illetve az elemekkel való különféle varázslatokat. Rianna mágiája szipoly voltából adódóan merőben különbözik a többiekétől,  tud hatni például a vízre is, amíg a férfi mágusok főként tüzet tudnak varázsolni. A mágia eredete és felhasználása is érdekes volt.

Mindemellett az egész kötetet áthatotta az erotika, ami helyenként már nekem egy kicsit túl sok volt, de alapvetően imádtam. Kissé ellentmondásosnak éreztem több alkalommal azt is, hogy senki nem jött rá, hogy Rianna valójában egy lány.  Meg hogy nincs rajta például szőr, pedig azért 16 éves kor után az jellemző az úriemberekre. Ez szúrta igazából a szemem egyedül a könyv során, hogy olyan helyzetekbe került a főszereplő, ahol egy épeszű ember másodpercek alatt rájön, hogy ő nem férfi valójában. Az, hogy ez végül kiderült-e maradjon a könyv titka, ugyanis ennek ellenére tényleg nagyon szerettem a kötetet és minden kalandozó kedvű fantasy szeretőnek ajánlom. Sőt, annak is, aki nem fantasy szerető, mert egy egyedi és különleges történetet olvashat az, aki az Áruhában olvasása mellett dönt.

Összességében tehát nagyon kedveltem a kötetet és tényleg ajánlom is, gyakorlatilag bárkinek – 16 év felett leginkább. 5 csillagból 4,5-öt érdemel, a fél csillagocska levonás a fentebb említett miatt jár.

Ps.: A borító egyszerűen lenyűgöző. Élőben még szebb, de tényleg.

poppy2

 

Bálint Erika – Adj ​esélyt!

Halihó!

Dübörög a Magyar írók hete  a Prológuson, én is becsatlakozom egy értékeléssel a posztok sokaságába. Most egy első könyves írónő, Bálint Erika kötetét értékelem nektek. Nem volt egy könnyű olvasmány,  a besorolása – arany pöttyös – sokat elárul.

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak! 

Fülszöveg:

covers_510888
Könymolyképző Kiadó, 2018 296 oldal

Szavak, melyek fontosabbak, mint élet…

Adorján évekig hazugságban élt. Ismert orvosként azt tette, amit a társadalom elvárt tőle: megnősült és gyereke lett. Ám találkozott egy férfival, és elhagyta a feleségét, hogy szabadon szerethessen egy olyan korban, amikor ez megbocsáthatatlan volt.
Évekkel később, amikor kiderül, hogy halálos beteg, versenyt fut az idővel, és már bármit megadna, hogy megismerhesse a fiát.
Fia, Tomi egy olyan főiskolán tanul, ahová anyja kényszerítette, és csak magában dédelgeti az álmot, hogy szakács legyen. Életét felborítja a hír, hogy az apja életben van, sőt, találkozni szeretne vele.
Vajon képes lesz megbirkózni a feltörő érzéseivel?
Szeretet és gyűlölet tánca zajlik közöttük, és az anya között.
Van megbocsátás? Meghallják-e egymást, mielőtt túl késő lenne?
Egy különleges, megkapó és hiteles regény a rendkívüli történetek kedvelőinek.

Kövesd a különleges karakterek sorsát!

értékelés

Nagyon érdekes a könyv témája: egy meleg apa, aki elhagyta családját a gyerek 8 éves korában, egy fiú, aki semmit nem tud apjáról, de valahogy mindig is hiányzott neki. És amiről a fülszöveg nem beszél, de végig  nagyon fontos szerepet játszik benne, az az elhagyott anya, az ő érzelmei, az események feldolgozása, a keserű mindennapjai.

A könyv története tulajdonképpen az apa és a fiú egymásra találását járja körül, illetve az anya ehhez való viszonyát. A kötet elején Adorján egy baleset után egy fiára emlékeztető srácba fut bele a kórházban – ettől, és attól a ténytől, hogy halálos beteg ismét fel szeretné venni vele a kapcsolatot. Ez persze sok vívódás és küzdelem eredménye, közben pedig megismerhetjük a férfi és a családja múltját is. Elénk tárulnak a régmúlt események, megismerhetjük a nagy elhagyást és a pár házasságát is mind Adorján, mind Tomi és az elhagyott asszony, Éva szemszögéből is. Az események ugyan a jelenben játszódnak, nagyon sok visszatekintés van a könyvben.

A kötet nagyon komoly témákat feszeget. Jelentős súlyt kap benne maga a homoszexualitás, az ezzel kapcsolatos sztereotípiák, a „meleg” férfi „prototípusai”, a coming out jelensége, a homofób viselkedés és annak megnyilvánulási formái – ennek tökéletes példája Egon, Éva testvére. Sokféle szempontból közelítjük meg ezt a témát és véleményem szerint az írónőnek sikerült ezt a komponenst nagyon valódian megragadnia. Azért voltak kétségeim a könyv olvasás közben. Ami a magyar büntetés-végrehajtásról írt az írónő egyszerűen nem így van. Nagyon sajnálom, mert ez az én „hibám”, mivel a rendszerben dolgozó szakemberként pontosan tudom, hogy a dolgok nem így mennek. Nincs olyan, hogy valakit csak úgy beszélőre visznek, meglepetés vendég meg végképp nincs. Nagyon szigorú szabályozás vonatkozik erre (is). A hibák ellenére amik ugyan az én szemem kiszúrják, de más simán elsiklik felette eléggé valódinak érződik a kötet. Mindennapi emberek mindennapi problémái merülnek fel benne, emellett olyan drámai események és sorsok, amik azért mégsem mindennap történnek (lásd Tomi előzetes letartóztatásba kerülése).

Mindenesetre maga a történet nagyon tetszett. Érdekes volt olvasni Adorján, az apa belső vívódásait a fiával, volt feleségével, a munkájával, a melegségével, párjával – Ákossal-, illetve a betegségével kapcsolatban is. Megrázó és borzasztó volt látni, ahogy egy erős, élettel teli férfi a könyv során tulajdonképpen fokozatosan elsorvad, testben legalábbis. Tomi szemszögét kedveltem a leginkább, őt éreztem magamhoz a legközelebbinek. Épp, hogy kilökték a nagybetűs életbe, azonban csak teng-leng, nem azt tanulja, amit szeretne, nehezedik rá a szülői elvárás terhe – édesanyja akarta, hogy főiskolára menjen, Tomi álma valójában az, hogy szakács legyen. Tomi alapvetően egy jó gyerek, mégis apja felbukkanása és az átélt nehézségek, az anyjával való rossz viszonya, a nehezebb anyagi körülmények és a rossz társaság balhéba keverte (a kocsmai verekedés). Bárki hibázhat, derül ki ebből, és nem feltétlenül kell első blikkre elítélni valakit, aki agresszívan viselkedett. Tomi gondolataiba és motivációiba beleláthatunk, vele érezhetjük a bűntudatot és a keserűséget is. Már említettem, de Éva karakterét egyszerűen nem tudtam kedvelni. Megértettem az asszonyt, de végig szinte az járt a fejemben, hogy nagyon szeretnék az arcába üvölteni. Ahogy fiával bánt az kicsit sem volt korrekt, az apjától eltiltás pedig a legrosszabb lépés volt, amit szülőként meghozhatott. Tomi és Éva Éva édesanyjával éltek együtt a válás óta, aki viszont Adorján „pártját fogta” egész életében, így a nagymama inkább Tomi oldalán állt, Éva pedig mindkettejükkel folyamatos harcokat vívott.

Szóval a könyvben nagyon sok mindenről szó van, a homoszexualitástól az első, igazi nagy szerelmen át a megkeseredett megöregedésig. Aki szereti a komolyabb témákkal foglalkozó köteteket és szeretne egy igazi magyar könyvet olvasni annak mindenképpen ajánlom ezt a könyvet. Tényleg nagyon mai, nagyon emberközeli és nagyon magyar. Valamiért teljesen nem győzött meg a kötet, így összességében 5/4 csillagot tudok rá adni, de nagyon megkedveltem mind a karaktereket, mind a felhozott témákat és úgy önmagában az egész kötetet.

poppy2

Maya Motayne – Nocturna

Halihó!

Szorgos kis könyvmoly módjára belevetettem magam az olvasásba és a bejegyzések írásába is,  így a héten már a második young adult fantasyról írom le nektek a véleményemet. Ez esetben Maya Montayne csodálatos külsőt kapott kötetéről, a Nocturna című könyvről hoztam nektek egy értékelést. Mielőtt jobban belemennék már most megjegyezném, hogy a kötet ugyan nem nyerte el maradéktalanul a tetszésem, mindenképp szórakoztató olvasmány.

A könyvet nagyon köszönöm a Libri Kiadónak! Biztosan a könyvespolcod éke lesz a kötet, szerezd be te is!

Fülszöveg

Nocturna – Egy arctalan tolvaj, egy kétségbeesett herceg és egy szabadon engedett sötét hatalom
nocturna.jpg
Libri, Budapest, 2019
436 oldal 

Finn ​Voy számára a mágia két dolgot jelent.
Egyszer: kést, amelyet a torkára szoríthat bárkinek, aki csak az útját keresztezi. Másodszor: álcát, amelyet oly könnyedén ölthet magára, mint mások a köpönyegüket.
Finn, a tehetséges alakváltó évek óta nem látta a saját arcát, és neki ez így tökéletesen megfelel. Ám amikor elkapja egy befolyásos bandavezér, akinek adósa lett, kénytelen lehetetlen küldetésre vállalkozni – el kell lopnia egy legendás kincset Castallan királyi palotájából, különben örökre elveszíti alakváltó képességét.
Bátyja meggyilkolása után Alfehr herceg Castallan trónjának soron következő várományosa. Ám Alfie úgy érzi, sosem lesz képes a bátyja örökébe lépni. A gyászoló herceg megszállottan keresi a módját, hogy visszahozhassa fivérét, még akkor is, ha ehhez a tiltott mágiát kell használni.
A sors keserű fintora, hogy Alfie legjobb barátja, Luka kis híján gyilkosság áldozata lesz épp akkor, amikor Finn lopni érkezik. Alfie kétségbeesetten próbálja megmenteni Lukát, és véletlenül szabadon enged egy rettenetes, ősi mágiát – amelyet ha nem zaboláznak meg, az egész világot el fogja pusztítani. Alfie és Finn a kiszabadult mágia legyőzésére szövetkezik, ehhez azonban fel kell venniük a harcot a múltjukban megbúvó sötétséggel.

Részben a szerző dominikai örökségén alapuló, fiktív latin-amerikai királyságban játszódó történetben egy arcváltó tolvaj és egy kockázatvállaló herceg kénytelen szövetkezni, hogy legyőzzék a véletlenül szabadon engedett gonosz erőt.

értékelés

Kezdjük a könyv értékelését a borítóval: ÚRISTEN, HOGY EZ MENNYIRE GYÖNYÖRŰ LETT! Nem is csak maga a kép, az egész kivitelezés: a Libri hardback kiadással örvendeztet meg minket. Igazi varázslat az embernek a kezében fogni ezt a könyvet, a polcon pedig csodálatosan mutat. A külsőre igazán nem lehet panaszunk, sőt, még a kedvencem is helyet kapott a könyv elején, ami nem más, mint egy térkép:

nocturnatérkép
forrás

Na de miről szól a történet? A sztori Castallan királyságának fővárosában, San Cristobál városában játszódik. A kötet elején a “tékozló fiú” hazatér: Alfehr herceg bátyja halála után a gyász és a kötelezettségek elől inkább utazásba menekül. De nem csupán tivornyázik és világot lát, bátyja visszahozatalán ügyködik, a trónörökös ugyanis egy nemesi varázsmerénylet áldozata lett, és elnyelte a végtelen űr, a semmi. Alfie feltett szándéka visszahozni onnan, nem tudja feldolgozni testvére elvesztését. A kötet egyik főszereplője tehát az uralkodó család egyetlen megmaradt fia. A másik főszereplő egy talpraesett tolvaj lány, Finn, aki pszichopata gazdája és egyben nevelőapja elől menekült a városba, de dolgai nem teljesen úgy alakultak, ahogy tervezte.

„ Ha Finn mindig kapott volna egy-egy pesót, valahányszor zsákkal a fején ébredt, akkor nem kellett volna csupa olyasmit tennie, ami oda vezet, hogy a végén zsákkal a fején ébred.”

A könyv egy igazi young adult fantasy: a szereplők épp, hogy a felnőtté válás küszöbén állnak, a történetvezetés viszonylag egyszerű, a mágia és a világ felépítése sem túl összetett és bonyolult (ennek ellenére a kötet elején nehezemre esett felfogni hogy mi van ezzel…). A kötet helyszínét adó királyság alapvető felvetése, hogy a mágia mindenkié: a mágia pedig tényleg mindent áthat. Az utolsó szolgálólánytól a királyig, mindenkiben megvan a magja, azonban csak a tehetősebb emberek tanulhatják meg a mágia bonyolultabb, varázsszavakkal történő használatát és tehetnek ezzel kapcsolatos vizsgát, ami után bruxóvá válnak. A mágia alapvetően tehát mindent átitat, az emberek pedig a négy elem valamelyikével tudnak bánni: tűz, föld, levegő és víz. Emellett azonban a különlegesebb mágusok egy külön, sajátos képességgel is meg vannak áldva, ez a proprio. Alfie például kapukat tud nyitni a világba, illetve érzékeli mások mágiájának színét, és sajátját ehhez tudja igazítani, Finn pedig a külsejét tudja ennek a proprionak köszönhetően megváltoztatni. Ez a mágia azonban számos megjelenési formát ölthet, az emberek személyiségétől is függően.

„Alfie árnyéka izgatottan körözött a fiú lába körül, mint a frissen megfürösztött kiskutya. Ez volt az egyetlen hátulütője annak, ha az embernek proprio mágiája volt – a mozgó árnyék elárulta az érzéseit.”

A történet izgalmas része tulajdonképpen akkor veszi kezdetét, amikor Alfie unokatestvérét és legjobb barátját, Luka-t megmérgezik, Alfie pedig a mágiát hívja segítségül megmentésére. Ezzel azonban egy olyan sötét varázst szabadít a világra, aminek feltett szándéka a réges-rég elpusztított főgonosz, Sombra felélesztése. Természetesen másik főszereplőnk, Finn “véletlenül” épp a mérgezés helyszínén akadékoskodik, ugyanis egy bűnöző banda vezetője megzsarolja, hogy lopja el a királyi család láthatatlanná tévő köpenyét. Ő pedig eleget is tenne a kérésnek, ha nem lobbanna fel benne a jóság és nem sietne inkább Alfie és Luka segítségére. Innentől pedig nincs megállás, a herceg és a tolvaj együtt próbálják megmenteni a királyságot az elszabadult gonosztól. Aki persze beleköltözik egy olyan személy testébe, akitől amúgy is kirázza a hideg az embert.

„Mint minden castallani gyerek, Finn is ismerte Sombra és Noctura legendáját – ha Sombrát felkeltik, sötétségbe borítják az egész világot. Egyszer meg is kérdezte anyját, egyáltalán mit jelent az, hogy Nocturna.
– Minden jónak a végét. – felelte az anyja fokhagymapréselés közben.”

Nos, srácok, volt eddig valami ismerős a történetben? Ha nem, akkor bizonyára nem olvastátok V. E. Schwab – A mágia árnyalatai trilógiáját.  – A trilógia befejező kötetét egyébként értékeltem régebben,itt elolvashatjátok mit gondoltam róla. Nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy valamennyire ugyanazt a történetet olvasom, csak más szereplő-nevekkel…

Ennek ellenére volt azért jó pár dolog, ami tetszett a kötetben, de volt más is, ami nem. Nézzük!

Ami jó volt:

  • a kettős mágia felépítése, a “sima” és a proprio, különösen az árnyék-hangulat dolog
  • maga a nyelvezet, stílus
  • a királyság múltja és felépítése, a mágia mindenkié szlogen
  • a főszereplők szócsatái
  • izgalmas, pörgős események
  • karakterfejlődés, mindkét főszereplőnk és Luka esetében is

„ Alfie felnézett rá, de a rémülettől gondolkodni is alig tudott.
     – Sosem jutunk ki ebből élve.
Finn karba fonta a kezét.
     – Muszáj talányokban beszélned, mint valami gonosz erdei manó? Áruld már el, mi folyik itt!”

Ami viszont nem tetszett:

  • végtelen hasonlóság a V. E. Schwab trilógiájával – főszereplők, főgonosz és annak mágiája, Alfie képessége, a kötet vége… még sorolhatnám.
  • kiszámítható végkifejlet
  • néhány indokolatlanul bugyutának érződő cselekedet és párbeszéd

Összességében nem volt ez egy rossz kötet, szórakoztató volt és pár nap alatt kiolvastam még úgy is, hogy nem igazán volt kedvem olvasni. Mégis olvastatta magát, vittek előre az események, bár képtelen voltam kitörölni a fejemből a hasonlóságokat a fentebb már említett trilógiával. A Moly-os értékelések alapján nem csak nekem fogalmazódott meg ez a fejemben, valamint Zhatria, a Prológus másik tagja is hasonló véleménnyel van. Ennek ellenére is kellemes kikapcsolódás nyújtott, aki pedig nem olvasta Schwab könyveit, annak valószínűleg ezerszer jobban bejön a Noctura. Sajnos a sok áthallás miatt 3 csillagnál többet nem tudok rá adni, de egy esélyt mindenképpen megérdemel a kötet, valamint a folytatást is el fogom olvasni – reménykedve a kevesebb hasonlóságban.

poppy2

 

 

Christine Lynn Herman – Az ​elemésztő homály

Halihó!

Először is Boldog Új Évet nektek! Horribilis ideje nem volt bejegyzés, amire az egyetlen kifogásom az olvasási válságom továbbgyűrűzése volt. Bár ez nem teljesen igaz: olvasni ugyan olvastam, de valahogy nem éreztem magamban azt a kis pluszt, ami ahhoz kell, hogy értelmes gondolatokat vessek képernyőre a könyvvel kapcsolatban. Ez pontosan a mai napig tartott, amikor is befejeztem Az elemésztő homály című könyvet. Lássuk, mit is gondolok róla!

Egyébként a Prológus többi tagjával még rengeteg izgi YA könyvet értékeltünk az elhúzódott YA hét keretén belül, ITT olvashatjátok a többit.

A könyvet nagyon köszönöm a Maxim Könyvkiadónak! Itt tudod te is beszerezni a saját példányod belőle!

Fülszöveg:

935945a27085d7ab0bd9690112d03643ef46300f_product-large@2x
Maxim, Szeged, 2019
384 oldal

Nővére ​halála után a tizenhét éves Violet Saunders kénytelen akarata ellenére a New York állambeli Négy Ösvénybe költözni. Habár Violet még újonnan érkező idegen a városban, hamarosan rádöbben, hogy az édesanyja korántsem az: mindketten a város egyik nagy tiszteletben álló családjának sarjai. Négy Ösvényben pedig kőcsengő függ minden ajtó fölött, és veszély leselkedik az erdő mélyén.
Justin Hawthorne családja generációk óta őrködik Négy Ösvény biztonsága fölött, megvédelmezve a lakókat a Homálytól, egy élettelen dimenziótól, amelynek börtönében egy kegyetlen szörnyeteg él. Miután kiderül, hogy Justin nem örökölte a családja különleges képességeit, anyja minden áron titokban akarja tartani a megalázó igazságot. Justin azonban képtelen lemondani a megígért jövőjéről és a városról, amelynek védelmére megesküdött.
Harper Carlisle elveszítette a kezét egy balesetben, és napokig a Homály csapdájában ragadt. A tragédia után hajdani barátja, Justin Hawthorne lelketlenül cserben hagyta, ezért Harper megesküdött, hogy bosszút áll rajta. Elégedetlenség fortyog Négy Ösvény felszíne alatt, és Harper megragadja az alkalmat, hogy megdöntse a Hawthorne család hatalmát, és megváltoztassa a saját jövőjét – de hogy mindez milyen következményekkel jár, még nem is sejti. A Homály napról napra egyre erősödik, sorra szedi az áldozatait. Amikor Violet véletlenül szabadjára engedi a szörnyeteget, mindhármuknak össze kell fogniuk a többi alapítóval együtt, hogy feltárják a családjuk képességei mögött rejlő sötét titkokat… mielőtt a Homály mindnyájukat elemészti.

 

értékelés

Kezdjük az értékelést a könyv külsejénél – bár tudjuk, hogy ez sokat nem számít, de mégis. A kötet borítója a könyv fontos helyszínét, a Homályt mutatja be nekünk: vészjósló fákkal és sötét, komor környezettel. Az egyetlen eltérés, hogy a Homályban nem nagyon vannak színek, a borító viszont kék színvilágot kapott – ennek ellenére azt gondolom, hogy eléggé találó és maximálisan illik a könyv hangulatához. Arról ne is beszéljünk, mennyire imádom a Maxim “kihajtós” könyveit, azaz a borító belseje egy kis fül is, amin folytatódik a kép, illetve ott található az íróról pár információ illetve a könyvről szóló vélemények. Na tehát külsőre abszolút öt csillag a könyv.

De mi a helyzet a történettel? Nos, a fülszöveg alapján láthatjuk hogy egy hamisíthatatlan young adult fantasyt foghatunk a kezünkben. Ennek szellemében is kezdtem bele a könyv olvasásába, azt hiszem talán a YA fantasy műfaj az, amiben a legtöbb könyvet olvastam, így már előre felkészültem a szokásos klisékre. Kaptam is belőle párat, de szerencsére azért eredeti ötletben sem volt hiány.

A kötet alapvetően Justin, Violet és Harper történetét meséli el, E/3-ban. Felváltva követhetjük végig az események folyamát a három fiatal életén keresztül. Na de mik is történnek? Violet édesanyjával kettesben annak testvéréhez költöznek a Négy Ösvény nevezetű helyre, ugyanis anyja, Juniper testvére beteg. A kisváros azonban több annál, mint aminek elsőre tűnik: kapásból eléggé elmebeteg imádattal néznek szeretett vezető-palántájukra, Justin Hawthorne-ra, aki a város sheriffjének köztiszteletben álló fia. Másrészt az egész város olyan, mintha betolakodott volna az erdőbe: tulajdonképpen a fák uralják a környéket, a házak csak elvették tőle azt a kis területet. Violet kevésbé lelkes a várost illetően, ráadásul a közelmúltban vesztette el nővérét, Rosie-t, aki a világot jelentette számára. Küzd tehát az új, titokzatos környezetbe való beilleszkedéssel és a testvére hiánya okozta gyásszal, szomorúsággal. A lány egyébként hamarosan rájön, hogy a város nem csak furcsának tűnik, hanem az is: alapvetően négy alapító család kezében az uralom, ezt pedig a különleges képességeiknek köszönhetik, amiket egy szertartás során nyernek el nagyjából a 14-16 életévük környékén. Ezeknek a képességeknek hála tudják védeni a várost a Homálytól, azaz a benne élő Fenevadtól.

A város tényleges irányítása  a Saunders (ahová Violet is tartozik) család hatalomvesztése óta tulajdonképpen a Hawthorne család kezében van. Ez pedig nem mindenkinek van ínyére. Különösen másik főszereplőnk, Harper (aki egy másik alapító család szülötte) nem tartja ezt helyesnek, hiszen mióta elbukott a próbáján mindenki levegőnek nézi, köszönhetően a Hawthorne család fejének.  Harper apja azonban beavatja egy titokba: egy titkos szerveződés készül a hatalomátvételre. És ha mindez nem lenne elég, Violettel furcsa dolgok történnek, és hamarosan ráeszmél arra, hogy ő sem lóg ki az alapító család sarjai közül… Ami tovább fűszerezi a történetet, hogy a közelmúltban jóval több haláleset volt, mint ami az megszokott a kisvárosban: néhány évente eltűnnek emberek, a Homály – ami egyfajta párhuzamos, mágikus valóság a város “felett” – egyszerűen magával ragadja őket. Ám három haláleset már gyanakvásra ad okot… A fiatalok járnak végül utána az eseményeknek.

A könyv az izgalmas fantasy történet mellett sok minden másról is szól: a traumák, nehézségek feldolgozásáról, szeretteink elvesztéséről, a kudarcról, a túlzott elvárásokról, a hazugságokról és a felejtésről. A manipulációról, a kalandokról, a szerelemről, az érzésekről, a szexuális identitásról, a családról és az őszinteségről. Bár nem boncolgatjuk túl mélyen ezt a raklapnyi érzelmet amit felszínre hoz, mégis belekóstolhatunk ezekbe a fontos témákba, és el-el időzünk rajta a szereplők múltja és jelene alapján. Érdekes például a Hawthorne testvérek anyjukkal való kapcsolata, de Violet és Juniper (az anyja) viszonya is.  Maga a gyász feldolgozása Violet illetve Juniper esetében például egy jobban kifejtett téma, ami szerintem elég jól megragadja az ember érzéseit.

A könyvben szerettem tehát azt, hogy elég sok olyan témát érint, amiről szeretek olvasni, bár néha csak felszínesen, de ez egy bevezető kötet, ráadásul több fiatal sorsát is figyelemmel kísérhetjük benne (a negyedik alapító család egyetlen városban maradt sarját, Isaac-et is megismerhetjük például), így egyszerűen nem fért volna bele több. Bár a város múltja és az egész fantasztikus világ felépítése nem volt olyan kidolgozott ennek ellenére, mint lehetett volna, mégis egészen egyedire sikerült.

A könyv nyelvezete könnyed, olvasmányos, mégis szemléletes és a sötétebb epizódokat tökéletesen érzékelteti. Nem véletlenül daráltam le egy nap alatt, mert egyszerűen izgalmas volt, pörgős és nagyon érdekelt, mi állhat a háttérben, mi van az összeesküvéssel, a főhősök erejével és úgy egyáltalán. Fenntartja tehát a figyelmet, ami egy jó könyvnél elengedhetetlen. Emellett fordulatos is, nekem nem sikerült előre rájönnöm gyakorlatilag semmire, ami a könyv során kiderült, ez pedig egy nagy piros pont a könyvnek.

Mégsem voltam vele maradéktalanul megelégedve.  A szereplők kidolgozása bökte a legjobban a csőrömet: bár van idő még a további kötetekben a részletes kidolgozásra, eddig eléggé klisének és sablonnak tűnnek számomra. Bármely YA regény szereplői lehetnének… Egyszerűen semmi plusz-t nem éreztem bennük sajnos. Talán Isaac volt az, akinél igen, de valójában pont őt ismerhetjük meg a legkevésbé: talán ez tetszett benne annyira, hogy rejtélyes.  Egyetlen dolog még, ami beleerőszakoltnak tűnt és kicsit mérges is voltam az íróra: minek kellett ennyi felesleges szerelmi szál? Egyszerűen túl lett ez nagyon nagyon tolva. Persze valójában imádom a szerelmes szálakat ezekben a sztorikban, de azt hiszem itt kicsit átestünk a ló túloldalára. Nem akarok többet mondani spoiler nélkül,  de remélem, hogy a további kötetek nem kizárólag erről fognak szólni. Bár az epilógus és maga a könyv befejezése egyébként izgalmas folytatással kecsegtet.

Összességében azt gondolom, hogy ez egy izgalmas kötet,  jó kis fantasy, annak a kicsit sötétebb verziójából, de mindezt persze hamisíthatatlan YA módra. Ami alapvetően tök jó, kivéve ha a szereplőket nézzük, ők nem nyerték el teljes mértékben a tetszésemet. Ennek ellenére is ez volt a második olyan könyv hónapok óta, amivel nem küzdöttem, amire nem kellett kényszerítenem magam, tehát azt gondolom, aki kedveli a fantasyt az mindenképpen adjon neki esélyt, mert rendkívül szórakoztató. Végső soron 5/4 csillagra értékelem a könyvet.

poppy2

Emma Carroll – Égi tolvaj

Halihó!

Elérkezett a szokásos, havi egy értékelésem ideje, fiúk-lányok. Mindezért egyébként egy kicsit szégyellem magam, de sajnos az utóbbi időben kevesebb szerepet kapott az életemben az olvasás, így a blogolás is. Mondhatjuk, hogy egy olvasási válsággal küzdök – egy jó hónapja nem sikerül elolvasnom egyetlen könyvet sem. Kivéve az Égi tolvaj címűt, amiről a mostani bejegyzés íródott. Az értékelés szokás szerint egy Prológusos projekthét keretén belül került megírásra, a héten a meséké a főszerep.

A kötetet nagyon köszönöm a Manó Könyveknek!

esti mesék.png

égitolvajborító.jpgFülszöveg:

Az árva zsebtolvaj, Szarka nem hisz a szemének, amikor megpillant egy fiút, amint elragadja egy repülő szerkezet. A segítségére siet, és azon kapja magát, hogy az ég felé repül. Odafentről minden más, és a lány hirtelen rádöbben, mire vágyik – az első akar lenni, aki hőlégballonon repül a francia királyi pár előtt. Lenyűgöző és inspiráló regény, amely az első párizsi hőlégballonos repülés igaz történetén alapul a 18. századból.

értékelés

Mint ahogy már említettem, az utóbbi időben nem tartozott a kedvenc szabadidős elfoglaltságaim közé az olvasás. Egyszerűen belefutottam egy válságba: az utolsó könyv, amit elolvastam Bálint Erika – Adj esélyt! című kötete volt, utána pedig egyszerűen nem találtam a helyem. Egészen körülbelül egy héttel ezelőttig, amikor is az Égi tolvaj című kötet fogadott az asztalomon, amikor hazaértem. A borítója egyszerűen csodaszép – nem véletlenül használtam fel a bejegyzéshez is -, egy izgalmas, kedves történetet sejtet.

A történet 1783 márciusában kezdődik, egy dél-franciaországi településen, főszereplője egy árva kislány, Szarka. A lánynak beszélő neve van: foglalkozása ugyanis zsebtolvaj. Egy tavaszi napon felkeresi őt egy hölgy, akinek megbízása van számára: egy dobozt kell ellopnia. Szarka sosem dolgozott még másnak, és most sem akart belemenni, viszont Delacroix asszonyság nagy fizetést ígért. Könnyű munkának ígérkezett: az asszony pontos leírást adott a doboz hollétéről a házban, annak kinézetéről. Az este mégis balul sült el, és Szarka csupán a doboz tartalmának egy részét tudta megkaparintani. Szarka megbízójának azonban ez nem elég, a lány tudja, hogy csak ideiglenesen sikerült elmenekülnie előle.

Az esemény másnapján az árva kislány egy furcsa, repülő izét vesz észre, amelybe egy gyerek kapaszkodik – kíváncsisága és ösztönei azt súgják, rohanj, segíts a fiún! A furcsa szerkezet megállíthatatlanul robog tovább, Szarka pedig valahogy az égbe száll, vele együtt. A fiú lezuhan a földre, de komoly baja nem lesz. A lány azonnal megismeri: a fiú ugyanaz a srác, aki a tegnapi betörésénél majdnem lefülelte. Őt akarta meglopni, szent ég! Végül Szarka csúnyán összetöri magát a rázós földreszállás során, a Montgolfier család pedig ápolja, befogadja őt, hiszen megmentették a fiukat, Pierre-t.

Innentől a lány a családdal él, cselédlányként alkalmazzák. A történet végső soron arról szól, hogy a Montgolfier fivérek nagy találmánya, a hőlégballon miként született meg, és hogyan látta mindezt egy árva kislány, aki a családhoz került. Ám nem csupán külső szemlélőként vett részt a feltalálásban: a lány talpraesett, okos és élesszemű megfigyelései is hozzájárultak a sikerhez, valamint Pierre, Joseph Montgolfier fia is részt vett az előkészületekben. A kötetnek fontos szereplője a feltalálókon és a gyerekeken kívül Kokó, Szarka kakasa, és Voltaire, Pierre lúdja, akiknek sok vicces és izgalmas pillanatot köszönhet az olvasó.

A könyv 10 éven felüli gyerekeknek íródott, ám én nem tudnék neki felső korhatárt adni. Én lassan 25 éves fejjel nagyon élveztem, tele volt izgalmas fordulatokkal, pörgős eseményekkel, kedves, szerethető szereplőkkel és kellő rejtéllyel. Szóval nekem nagyon tetszett, és mivel egy ideje semmilyen könyv nem tudott lekötni, így külön hálás vagyok ennek a kedves mesének, ami még igaz történeten is alapul. Visszarepít minket az 1700-as évek végébe, a XVI. Lajos korabeli Franciaországba, még Versailles kastélyát és a királyi családot is megismerhetjük belőle közelebbről. Valamint a barátság, a kitartás, a leleményesség és a szeretet erejét is. A hangulat, amit varázsol igazán mesés, pedig semmilyen mágikus dolog nem történik benne: csupán a tudomány és a kreativitás varázslata.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett: néhol egy kissé logikátlannak tetszett a történet, nem teljesen volt számomra minden következetes. Lehet, hogy nem is kell annak lennie, hiszen ez egy gyerekeknek szóló történet, mégis… Ez főként a fordításoknál szúrt szemet, de valószínűnek tartom, hogy az eredeti, angol verzióban is így volt. Zavart, hogy néhány, számomra nem mindig teljesen indokoltnak tűnő esetben szerepelt francia kifejezés a történetben. De ami ennél sokkal jobban zavart, az Szarka. Na nem a kislány karaktere, azt nagyon eltalálta az írónő: sokkal inkább a neve. Senki másnak nem került lefordításra a neve, és tudom, hogy nála ez fontos, hiszen tolvaj, mégis szúrta a szemem.

Összességében nagyon kedveltem ezt a kis történetet, sikerült a végén eléggé meglepnie, nem gondoltam, hogy ilyen nagy csavar lesz benne. Végig fenntartotta az érdeklődésem, pedig tudtam, mi lesz a végkimenetel, hiszen feltalálták a hőlégballont. Mindenesetre mindenkinek ajánlom ezt a kedves kis könyvet, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik a 250 évvel ezelőtti Franciaországban, és szeretne együtt repülni egy báránnyal, egy kacsával, egy kakassal és két gyerekekkel. A történetre 5/4 csillagot adok.

poppy2