Halihó!
Először is Boldog Új Évet nektek! Horribilis ideje nem volt bejegyzés, amire az egyetlen kifogásom az olvasási válságom továbbgyűrűzése volt. Bár ez nem teljesen igaz: olvasni ugyan olvastam, de valahogy nem éreztem magamban azt a kis pluszt, ami ahhoz kell, hogy értelmes gondolatokat vessek képernyőre a könyvvel kapcsolatban. Ez pontosan a mai napig tartott, amikor is befejeztem Az elemésztő homály című könyvet. Lássuk, mit is gondolok róla!
Egyébként a Prológus többi tagjával még rengeteg izgi YA könyvet értékeltünk az elhúzódott YA hét keretén belül, ITT olvashatjátok a többit.
A könyvet nagyon köszönöm a Maxim Könyvkiadónak! Itt tudod te is beszerezni a saját példányod belőle!
Fülszöveg:
384 oldal
Nővére halála után a tizenhét éves Violet Saunders kénytelen akarata ellenére a New York állambeli Négy Ösvénybe költözni. Habár Violet még újonnan érkező idegen a városban, hamarosan rádöbben, hogy az édesanyja korántsem az: mindketten a város egyik nagy tiszteletben álló családjának sarjai. Négy Ösvényben pedig kőcsengő függ minden ajtó fölött, és veszély leselkedik az erdő mélyén.
Justin Hawthorne családja generációk óta őrködik Négy Ösvény biztonsága fölött, megvédelmezve a lakókat a Homálytól, egy élettelen dimenziótól, amelynek börtönében egy kegyetlen szörnyeteg él. Miután kiderül, hogy Justin nem örökölte a családja különleges képességeit, anyja minden áron titokban akarja tartani a megalázó igazságot. Justin azonban képtelen lemondani a megígért jövőjéről és a városról, amelynek védelmére megesküdött.
Harper Carlisle elveszítette a kezét egy balesetben, és napokig a Homály csapdájában ragadt. A tragédia után hajdani barátja, Justin Hawthorne lelketlenül cserben hagyta, ezért Harper megesküdött, hogy bosszút áll rajta. Elégedetlenség fortyog Négy Ösvény felszíne alatt, és Harper megragadja az alkalmat, hogy megdöntse a Hawthorne család hatalmát, és megváltoztassa a saját jövőjét – de hogy mindez milyen következményekkel jár, még nem is sejti. A Homály napról napra egyre erősödik, sorra szedi az áldozatait. Amikor Violet véletlenül szabadjára engedi a szörnyeteget, mindhármuknak össze kell fogniuk a többi alapítóval együtt, hogy feltárják a családjuk képességei mögött rejlő sötét titkokat… mielőtt a Homály mindnyájukat elemészti.
Kezdjük az értékelést a könyv külsejénél – bár tudjuk, hogy ez sokat nem számít, de mégis. A kötet borítója a könyv fontos helyszínét, a Homályt mutatja be nekünk: vészjósló fákkal és sötét, komor környezettel. Az egyetlen eltérés, hogy a Homályban nem nagyon vannak színek, a borító viszont kék színvilágot kapott – ennek ellenére azt gondolom, hogy eléggé találó és maximálisan illik a könyv hangulatához. Arról ne is beszéljünk, mennyire imádom a Maxim “kihajtós” könyveit, azaz a borító belseje egy kis fül is, amin folytatódik a kép, illetve ott található az íróról pár információ illetve a könyvről szóló vélemények. Na tehát külsőre abszolút öt csillag a könyv.
De mi a helyzet a történettel? Nos, a fülszöveg alapján láthatjuk hogy egy hamisíthatatlan young adult fantasyt foghatunk a kezünkben. Ennek szellemében is kezdtem bele a könyv olvasásába, azt hiszem talán a YA fantasy műfaj az, amiben a legtöbb könyvet olvastam, így már előre felkészültem a szokásos klisékre. Kaptam is belőle párat, de szerencsére azért eredeti ötletben sem volt hiány.
A kötet alapvetően Justin, Violet és Harper történetét meséli el, E/3-ban. Felváltva követhetjük végig az események folyamát a három fiatal életén keresztül. Na de mik is történnek? Violet édesanyjával kettesben annak testvéréhez költöznek a Négy Ösvény nevezetű helyre, ugyanis anyja, Juniper testvére beteg. A kisváros azonban több annál, mint aminek elsőre tűnik: kapásból eléggé elmebeteg imádattal néznek szeretett vezető-palántájukra, Justin Hawthorne-ra, aki a város sheriffjének köztiszteletben álló fia. Másrészt az egész város olyan, mintha betolakodott volna az erdőbe: tulajdonképpen a fák uralják a környéket, a házak csak elvették tőle azt a kis területet. Violet kevésbé lelkes a várost illetően, ráadásul a közelmúltban vesztette el nővérét, Rosie-t, aki a világot jelentette számára. Küzd tehát az új, titokzatos környezetbe való beilleszkedéssel és a testvére hiánya okozta gyásszal, szomorúsággal. A lány egyébként hamarosan rájön, hogy a város nem csak furcsának tűnik, hanem az is: alapvetően négy alapító család kezében az uralom, ezt pedig a különleges képességeiknek köszönhetik, amiket egy szertartás során nyernek el nagyjából a 14-16 életévük környékén. Ezeknek a képességeknek hála tudják védeni a várost a Homálytól, azaz a benne élő Fenevadtól.
A város tényleges irányítása a Saunders (ahová Violet is tartozik) család hatalomvesztése óta tulajdonképpen a Hawthorne család kezében van. Ez pedig nem mindenkinek van ínyére. Különösen másik főszereplőnk, Harper (aki egy másik alapító család szülötte) nem tartja ezt helyesnek, hiszen mióta elbukott a próbáján mindenki levegőnek nézi, köszönhetően a Hawthorne család fejének. Harper apja azonban beavatja egy titokba: egy titkos szerveződés készül a hatalomátvételre. És ha mindez nem lenne elég, Violettel furcsa dolgok történnek, és hamarosan ráeszmél arra, hogy ő sem lóg ki az alapító család sarjai közül… Ami tovább fűszerezi a történetet, hogy a közelmúltban jóval több haláleset volt, mint ami az megszokott a kisvárosban: néhány évente eltűnnek emberek, a Homály – ami egyfajta párhuzamos, mágikus valóság a város “felett” – egyszerűen magával ragadja őket. Ám három haláleset már gyanakvásra ad okot… A fiatalok járnak végül utána az eseményeknek.
A könyv az izgalmas fantasy történet mellett sok minden másról is szól: a traumák, nehézségek feldolgozásáról, szeretteink elvesztéséről, a kudarcról, a túlzott elvárásokról, a hazugságokról és a felejtésről. A manipulációról, a kalandokról, a szerelemről, az érzésekről, a szexuális identitásról, a családról és az őszinteségről. Bár nem boncolgatjuk túl mélyen ezt a raklapnyi érzelmet amit felszínre hoz, mégis belekóstolhatunk ezekbe a fontos témákba, és el-el időzünk rajta a szereplők múltja és jelene alapján. Érdekes például a Hawthorne testvérek anyjukkal való kapcsolata, de Violet és Juniper (az anyja) viszonya is. Maga a gyász feldolgozása Violet illetve Juniper esetében például egy jobban kifejtett téma, ami szerintem elég jól megragadja az ember érzéseit.
A könyvben szerettem tehát azt, hogy elég sok olyan témát érint, amiről szeretek olvasni, bár néha csak felszínesen, de ez egy bevezető kötet, ráadásul több fiatal sorsát is figyelemmel kísérhetjük benne (a negyedik alapító család egyetlen városban maradt sarját, Isaac-et is megismerhetjük például), így egyszerűen nem fért volna bele több. Bár a város múltja és az egész fantasztikus világ felépítése nem volt olyan kidolgozott ennek ellenére, mint lehetett volna, mégis egészen egyedire sikerült.
A könyv nyelvezete könnyed, olvasmányos, mégis szemléletes és a sötétebb epizódokat tökéletesen érzékelteti. Nem véletlenül daráltam le egy nap alatt, mert egyszerűen izgalmas volt, pörgős és nagyon érdekelt, mi állhat a háttérben, mi van az összeesküvéssel, a főhősök erejével és úgy egyáltalán. Fenntartja tehát a figyelmet, ami egy jó könyvnél elengedhetetlen. Emellett fordulatos is, nekem nem sikerült előre rájönnöm gyakorlatilag semmire, ami a könyv során kiderült, ez pedig egy nagy piros pont a könyvnek.
Mégsem voltam vele maradéktalanul megelégedve. A szereplők kidolgozása bökte a legjobban a csőrömet: bár van idő még a további kötetekben a részletes kidolgozásra, eddig eléggé klisének és sablonnak tűnnek számomra. Bármely YA regény szereplői lehetnének… Egyszerűen semmi plusz-t nem éreztem bennük sajnos. Talán Isaac volt az, akinél igen, de valójában pont őt ismerhetjük meg a legkevésbé: talán ez tetszett benne annyira, hogy rejtélyes. Egyetlen dolog még, ami beleerőszakoltnak tűnt és kicsit mérges is voltam az íróra: minek kellett ennyi felesleges szerelmi szál? Egyszerűen túl lett ez nagyon nagyon tolva. Persze valójában imádom a szerelmes szálakat ezekben a sztorikban, de azt hiszem itt kicsit átestünk a ló túloldalára. Nem akarok többet mondani spoiler nélkül, de remélem, hogy a további kötetek nem kizárólag erről fognak szólni. Bár az epilógus és maga a könyv befejezése egyébként izgalmas folytatással kecsegtet.
Összességében azt gondolom, hogy ez egy izgalmas kötet, jó kis fantasy, annak a kicsit sötétebb verziójából, de mindezt persze hamisíthatatlan YA módra. Ami alapvetően tök jó, kivéve ha a szereplőket nézzük, ők nem nyerték el teljes mértékben a tetszésemet. Ennek ellenére is ez volt a második olyan könyv hónapok óta, amivel nem küzdöttem, amire nem kellett kényszerítenem magam, tehát azt gondolom, aki kedveli a fantasyt az mindenképpen adjon neki esélyt, mert rendkívül szórakoztató. Végső soron 5/4 csillagra értékelem a könyvet.
Minutes to midnight 