
Halihó!
Bekuckóztunk a Prológussal ezen a projekthéten. Elérkezett az ősz, azonban még egészen jó idő van, viszont már nagyon korán sötét, és a hideg is ott kopogtat már az ajtón. A könyvmolyok számára ez az időszak a még több könyv falását eredményezi – nálam legalábbis biztosan, hiszen kinti programokra már kevesebb lehetőségünk van.
Ezúttal egy arany pöttyös könyvet fogok bemutatni nektek, méghozzá a Minden testek sorsa című kötetet Ambrose Parry tollából. A könyv egyébként elsőre bevallom, a borítójával fogott meg, nagyon igényes és szép, illik az 1800-as évek hangulatához. A könyv olvasása során azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a gyönyörű példányt választottam, hiszen a történet is izgalmas és érdekes volt.
A kötetet nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!
Értékelés
Ki sem kell nyitnunk a kötetet, máris ott virít a történet kontextusa előttünk: Edinburgh, 1847, az orvoslás, a pénz és a gyilkosságok városa. Nos, orvoslásban és gyilkosságban lesz főleg részünk Will Raven történetét olvasva.
A könyv főszereplője egy orvostanonc fiú, aki a könyv elején szegődik a város leghíresebb szülészorvosa, Dr. Simpson mellé. De mielőtt a fiú új életet kezd, szörnyű tragédia következik be: egy barátját és volt szeretőjét holtan találja, teste kicsavarodva, látható, hogy szörnyű kínok között hunyt el, ráadásul a lány egy prostituált volt.
“Egy rendes történetnek nem volna szabad egy halott prostituáltal kezdődnie…”
Ráadásul a fiú súlyos adósságokba verte magát a lány miatt, aki így kétségtelenül képtelen neki visszaadni tartozását. Egy bökkenő van: Ravennek nincs pénze. Így kénytelen menekülni a tartozás behajtása elől. A kötetben végigkísér minket ez az elem, bármikor, amikor Raven este kiteszi a lábát a házból ott leselkednek a sarkon a kegyetlen behajtók árnyékai.
Nos, ez egy igazán különleges könyv abból a szempontból, hogy betekintést nyerhetünk az 1800-as évek közepi orvosi helyzetbe. Tulajdonképpen félig-meddig mi magunk is mesterei leszünk az akkori szülészeti technikáknak. Nekem nagyon tetszett, hogy az író erre is kitért, hiszen fontos a kötetben a főszereplőnk orvos identitása. Természetesen nem részletes tudományos leírásokat kapunk, csupán elegendő érdekes részletet. A kötet két szempontból mutatja be a történéseket: másik főszereplője Sarah, aki Simpsonék szobalánya. Az ő alakjában jelenik meg maga a feminizmus: Sarah okosabb, mint a férfiak többsége, és nehezen tudja elfogadni társadalmi helyzetének bebetonozottságát. Úgy érzi, többre hivatott és ő is az orvoslásban találja meg szenvedélyét.
Két síkon fut a történet gyakorlatilag, amelyek összefonódnak. A lány úrnőjének új udvarlója után nyomoz, kétségei támadnak a férfi őszinteségében és egyszerűen érzi, hogy valami nem stimmel. Raven pedig a halott barátja ügyében kezd nyomozni, a városban egy másik holttestet is találnak, ami szintén görcsösen kicsavarodva kerül elő. A két fiatal összefog a nyomozás kapcsán és egyre közelebbi viszonyba kerülnek egymással.
A történet végig izgalmas és érdekes, apránként adagolja nekünk az információ morzsákat, egészen a sztori legvégéig nem tudjuk, ki is lehet a gyilkosa a nőknek és miért. Mindeközben tudományos felfedezésnek is tanúi lehetünk, valamint annak, Raven hogyan próbál érvényesülni új munkahelyén és a számára is új társadalmi közegben. A kötet bemutatja azt is, hogy hogyan lehet együtt élni az orvoslás mint hivatással járó nehézségekkel, hogyan küzd meg ezzel Raven vagy egy jó hírű, tapasztalt doktor.
A karakterek kidolgozottsága véleményem szerint egy apró kivetni valót hagy maga után, Sarah számomra túl egysikú, a feminista elvek zászlóvivője volt, mélyebben azonban nem láttunk nagyon a lány lelkébe. A többi karaktert is megismertem volna még jobban, azonban mivel ez a kötet egy bevezetője egy trilógiának, a továbbiakban bőven lesz még erre tere az írónak.
Alapvetően azt gondolom, hogy ez egy jól megírt könyv, egyedi és izgalmas történettel. A vége számomra kissé összecsapottnak hatott, nem kaptam meg a megfelelő lezárást, de a megfelelő “nyitva hagyást” sem. Ettől eltekintve végig olvastatta magát a mű, tudtam szurkolni a szereplőknek és azonosulni velük, tehát mindenképp ajánlom olvasásra. Én alapvetően fantasy rajongóként is nagyon élveztem, és egyébként is jó néha kitekinteni más műfajokba is. 5/4,5 csillagot adok a könyvnek és kíváncsian várom a folytatást.
Fülszöveg

A Régi Városban halott fiatal nőkre bukkannak, akik mind hasonlóan hátborzongató véget értek.
Will Raven, az orvostanhallgató, az Új Városban hamarosan a zseniális és híres dr. Simpson tanonca lesz
Simpson mindenkit fogad a megosztott város leggazdagabbjától a legszegényebbjéig. A háza senkiéhez sem hasonlít,tömve van az odalátogató tudósokkal és merész kísérletekkel az érzéstelenítés új gyakorlatában. Raven itt ismerkedik meg Sarah Fisherrel, aki felismeri a fiút kísérő veszélyt, és azonnal ellenszenvesnek találja Ravent. A lány ugyanolyan intelligens, mint ő, de nem rendelkezik előjogokkal, amelyekből különösen az orvosi képzés lenne számára fontos.
Miután mindkettejüknek megvan rá az oka, hogy közelebbről is vizsgálni kezdjék a titokzatos haláleseteket, Raven és Sarah beleveti magát Edinburgh alvilágának legsötétebb árnyai közé, ahol, ha életben akarnak maradni, túl kell lépniük különbségeiken.
Add át magad a rejtélyeknek!
Kiadta: Könyvmolyképző, 2022 432. oldal
