James Patterson & J. D. Barker – A fekete özvegy halála

Halihó!

Évközépi pánikolásunk még nem ért véget a Prológussal, így én is most pánikszerűen falom a könyveket és írok is róla nektek. J. D. Barker és James Patterson nevei ismerősek lehetnek számotokra. Barker főként a Négy majom könyvsorozatáról hires, de az írópáros már nem az első könyvét jelenteti meg közösen. Legutolsó közös kötetükről, A zajról például itt írtam, de szó volt már a blogon a Madártollas gyilkosságokról is, valamint Barker önálló könyveiről, A hívásról és a Szíve helyén sötétségről is. Ebből talán kitalálhatjátok, hogy eléggé kedvelem az írókat, szerintem mindig színvonalas, izgalmas köttet kerül ki az együttműködésükből, és ez most is így volt.

A recenziós példányért hálás köszönet az Agave Könyveknek!

Értékelés

Nagyjából úgy tudnám jellemezni röviden a kötetet, hogy wow. Izgalmas, pörgős, classic horror elemekkel teletűzdelt, misztikus írás, ami végig fenntartja az ember érdeklődését de mégsem lesz sok vagy nagyon ijesztő.

A történt főszereplője Walter O’Brian, aki a könyv elején még csupán 22 éves, ekkor ismerkedik meg egy csúnya tetthelyen egy fiatal lánnyal, Amyvel. Ő lesz gyakorlatilag a kötetünk másik főszereplője ezután, bár a sztori csak kicsit később tér rá vissza. Walter az évek során előrelépdel a rendőri ranglétrán, ám hiába telnek az évek és lesz idősebb, a lányt képtelen kiverni a fejéből. Titokban utána nyomoz, gyakorlatilag a megszállottjává válik.

A lány pedig ahol megjelenik, ott hullák is lesznek. Nem is akármilyen hullák. Mindegyik természetes halállal, borzasztóan idősen halt meg, azonban napokkal azelőtt fiatal és életerős volt. Az ujjaik is hiányoztak. De hogy történhet az meg, hogy a felvett személyleírások minden alkalommal másnak írják le? Mi a titka annak, hogy hosszú évek alatt egy percet sem öregedett “Amy”?

Nos, gondolom rájöttetek: valami természetfeletti. A könyvet átjárja ez az ismeretlen, misztikus vibe, ami sokat enged az olvasói fantáziának és vajmi kevés választ ad valójában a feltett kérdésekre. Azért nem hagy minket teljes ködben, de nem is tisztáz sok mindent, és sajnos néhol eléggé logikátlan és kicsit furcsa megoldásokat választ, de ezzel együtt is egy olyan cselekményt kreáltak az írók, ami nem hagyja az embert, hogy letegye a kötetet.

Én kb. két hónappal ezelőtt kezdtem bele a könyv olvasásába, majd nagyjából egy-két fejezettel később le is raktam. Nem tudott lekötni, pedig a felütés már érdekesnek tűnt, de valahogy nem jókor kezdtem bele. Amikor pár hete másodjára a kezembe vettem, utána már nem volt menekvés, két nap alatt ki is végeztem.

Mi döntjük el, hogy kit gyűlölünk, de abba nincs beleszólásunk, hogy kit szeretünk.

Nos, szerintem a fülszöveg nem hazudik A fekete özvegy halála kapcsán, valóban eléggé X-akták feat True Detective életérzés, némi Stephen King vonallal. Ez nem feltétlenül baj, sőt.

Az események középpontjában egyébként Walter és Amy állnak. Az ő macska-egér játékuk, a férfi megmagyarázhatatlan vonzódása a szörnyeteghez, a szörnyeteg megmagyarázhatatlan és borzalmas tettei más emberekkel. A cselekmény nagyon hosszú időt ölel fel, kb. 40-50 évet, felváltva olvashatjuk a jelen és a múlt eseményeit. A jelenben a fekete özvegyet próbálja likvidálni Walter és csapata, a múltban pedig megismerhetjük az ide vezető eseményeket. Amelyek olykor egészen szürreálisak és semmiképp sem evilágiak. A “lány” ugyanis gyakorlatilag sebezhetetlen, az emberek fejébe mászik és dolgokra kényszeríti őket. Mindenki a számára legkívánatosabb személynek látja és ez totálisan az eszét veszi. Walter sem járt másképp, azonban mégis harcolt ellene – a végsőkig.

Összességében én nagyon jól szórakoztam a könyv olvasása során. Tetszett a nyomozás, a lány-lény, maga a misztikus légkör, amit kreáltak az írók, valamint az, hogy eléggé sötét és ingoványos volt az egész. Néhány logikai gixer kicsit zavaró volt, de engem vitt előre a lelkesedés ennek ellenére, szóval kíváncsian várom mit alkot még a két író a jövőben, ezt a könyvet pedig 5/4,5-re értékelem.

Fülszöveg

1986-ban ​a 22 éves közrendőr, Walter O’Brian borzalmas tetthelyre érkezik Detroit egyik lepusztult negyedében. Egy fürdőszobában megbilincselt, sokkos állapotban lévő lány várja őt, aki egy óvatlan pillanatban önvédelemből végzett az erőszaktevőjével. Mielőtt azonban kihallgathatnák, a lány furcsa módon a kórházba szállítás közben megszökik, és nyomtalanul eltűnik.

Hat évvel később Walter O’Brian, mint a Detroiti Rendőrség egyik legfiatalabb nyomozója egy kegyetlen sorozatgyilkos nyomában jár. Az áldozatokban nem csupán hiányzó ujjaik közösek, de a halálnem is: az orvosszakértői jelentések szerint mindannyian természetes úton vesztették életüket. Walter nem hisz a véletlenekben: az a bizonyos 1986-os este azóta is kísérti, erre a lány épp az első holttest megtalálása előtt tűnik fel ismét az életében. Ráadásul mintha egyetlen napot sem öregedett volna.

James Patterson és J.D. Barker harmadik közös regénye egyszerre idézi meg a True Detective és az X-akták hangulatát, miközben elmosódik a határ valóság és fantázia, szenvedély és megszállottság közt.

Kiadta: Agave Könyvek, 2023. 448. old.

J. D. Barker – Szíve helyén sötétség

Halihó!

A tegnapi karácsonyi üdvözletem kissé korán érkezett, hoztam nektek még egy értékelést karácsonyig. Azért még egyszer boldog karácsonyt minden olvasómnak és a szeretteinek. A következőkben bemutatott kötet nem igazán ünnepi mű, elég sötét – ahogy a cím is már sejteti – misztikus thrillerről beszélünk. Nagyon kedvelem ezt a műfajt, főként Kinget olvastam, aki ilyeneket ír, most pedig megismerkedtem J. D. Barkerrel is, és egy cseppet sem bántam meg.

A recenziós példányt nagyon köszönöm az Agave Könyveknek! Még karácsony előtt be tudod szerezni ajándék gyanánt, ha beszaladsz egy könyvesboltba, a későbbiekre nézve pedig megrendelheted ide kattintva.

Fülszöveg:

Jack ​Thatch gyerekkorában találkozik először Stellával, a titokzatos, nyolcéves kislánnyal, akinek sötét haja és még sötétebb szeme van, és magányosan ül egy padon a temetőben a kedvenc könyvét szorongatva. A találkozásukból megszállottság lesz: Jacknek állandóan a lány körül forognak a gondolatai, és végül egy évvel később újra megpillantja, ugyanazon a padon a temetőben, ám Stella hamarosan ismét eltűnik.
Közben az egyik sikátorban egy férfi holttestére bukkannak. Az eset meglehetősen rejtélyes: a teste mindenhol borzalmasan megégett, viszont a ruhái épségben maradtak, ami képtelenségnek tűnik. Faustino Brier nyomozó tudja, hogy nem ez a férfi volt az első áldozat, aki így halt meg, és nem is ő lesz az utolsó. Brier azt is tudja, hogy pontosan egy év múlva kell majd keresniük a következő áldozatot, hacsak nem akadnak előbb az elkövető nyomára.
Egy kisfiú, akit mindenki csak „D” alanyként ismer, egy világtól elzárt, gondosan őrzött, sötét laboratórium mélyén várakozik, cseperedik és tanul. Senkivel nem beszélhet, és nem ér hozzá senki. Borzalmas erő lakozik benne, ezért azok, akik bezárták, sohasem fogják kiengedni.
A szereplőket elképzelhetetlen szálak kötik össze egymással.
A Szíve helyén sötétség mesteri alkotás, hamisítatlan Barker. Stílusa a korai Stephen Kinget és Dean R. Koonz-t idézi. Felejthetetlen történet, ami bekúszik az ember bőre alá, és késő éjszakáig olvastatja magát.

Kiadta: Agave Könyvek, Budapest, 2020, 720 oldal

Mikor megérkezett a kötet az első dolog ami feltűnt, hogy ez nem lesz kis falat, a maga 720 oldalával szerintem idén ez a leghosszabb könyv, amit olvastam. Bevallom nem igazán kezdtem bele mostanában ilyen nagyobb kötetekbe, egyedül S. A. Chakraborty írásaiba vágtam bele, amik hosszabbak voltak. (De hozzátenném, hogy azokat korábban mind olvastam eredeti nyelven). Most is kissé kételkedve álltam neki a kötetnek, bár alapvetően nincs bajom a hosszú olvasmányokkal, valahogy az idei évben inkább a rövidebb történeteket preferáltam. Mindenesetre mégis nekiláttam szinte azonnal a Szíve helyén sötétség olvasásának, és másodpercek alatt magába szippantott.

“-Hallod egyáltalán amit mondok?
– Pizza, pénz, borravaló, felfogtam. – dünnyögtem.
-Oké, és mit nem csinálsz, amíg nem vagyok itthon?
– Nem nyitom ki az ajtót.
-Csak a pizzafutárnak.
(….)
-És ha a pizzafutár egy baltás gyilkos, aki apró darabokra akar vágni?
-Hát akkor ne adj neki borravalót! Mennem kell.”

A kötet főszereplője Jack Thatch, egy árva fiú, akit nagynénjével éldegél szerény körülmények között. Hamar kiderül, hogy szülei egy autóbalesetben haltak meg a fiú egészen kicsi korában. Minden évben augusztus nyolcadikán kilátogatnak szülei sírjához nagynénjével, nyolcéves korában azonban megismerkedik egy kislánnyal a temetőben. A lány Stella névre hallgat, és ő a legszebb kislány, akit Jack valaha látott. A kisfiú rögtön bele is esik, ellenállhatatlan vonzalmat érez iránta már egészen gyerekkorától kezdve, és ez nem is szűnik meg: végigkövethetjük hogy Jack minden megtesz, hogy előkerítse Stellát, a kislánynak ugyanis nyoma sincs. Nem jár egyik iskolába sem, nem a környéken lakik, és egyáltalán – semmi jel nem utal arra, hogy létezik. Jack úgy várja az augusztus nyolcadikát, mint a karácsonyt, és egy darabig be is teljesül a vágya, és találkozhat a kislánnyal. Később azonban elhatározza, kideríti hol lakik, és barátai, Dunk és Willy segítségével követni kezdik a lányt szállító fehér autót. Azonban az autó elgázolja a fiút, Jacknek viszont az ég világon semmi baja sem lesz, holott halottnak kéne lennie. Vajon csak a vak szerencsének köszönheti életét, vagy van itt valami más is?

“A lakás olyan volt, mint egy doboz, mellette, alatta és fölötte pedig további dobozok helyezkedtek el, egymásra rakodva. Ez nem otthon, hanem egy börtöncella, ahová a társadalom zárta be az embereket.”

A könyv Jack életét követi végig, egészen gyermekkorától felnőttkoráig. Közben pedig egy nyomozásba is betekinthetünk: augusztus nyolcadika ugyanis nem csupán Stella és Jack találkozási napja, de egy brutális gyilkosság időpontja is, minden egyes évben. Elszenesedett holttestet találnak ezen a napon szinte minden évben, Brier nyomozót pedig nem hagyja nyugodni a dolog. Belevonja társát, Fogelt is, és ketten erednek a nyomok után. Eközben pedig Jack legjobb barátja, Dunk drogügyletekbe keveredik, így ő is a hatóság reflektorfényébe kerül. Később aztán a nyomozóknak nagy szerepe lesz az eseményekben.

“A világ néha szebb, ha az ember csak egy tompa zúgást hall belőle.’

A könyvet váltakozó szemszögből olvashatjuk, három részre lehet tagolni: Jack fejezetei, amik egyes szám első személyben íródtak, a nyomozás fejezetei, amik egyes szám harmadik személyben; valamint a Charter fejezetei, amik a megfigyelőközpont által lejegyzett jegyzőkönyvek tulajdonképpen. A sztori így három szálon fut, de nyilván előbb-utóbb összeér, a kapcsolódási pont pedig nem más, mint az előbb említett Charter. Kezdetben az ő jegyzeteikből D alany életét követhetjük figyelemmel, aki nem más, mint David, egy rendkívül veszélyes gyerek. A megfigyelői megjegyzésekből és a doktorral való beszélgetéseiből ismerhetjük meg a sötét múltját, szülei korán meghaltak, ő pedig a megfigyelőközpontba került. Különleges képességekkel rendelkezik, szavaival parancsolni tud, akinek parancsot ad, az végrehajtja, a szabad akarata megszűnik. Azonban nem David az egyetlen, aki különleges képességekkel van megáldva ebben a történetben… A fenti felsorolásból kihagytam a Prédikátor fejezeteit, akit elsőre nagyon nem tudtam hova tenni, egy hidegvérű, kegyetlen, de pontos ember, aki Jack jótündér keresztanyjaként rengeteg pénzt juttat el a sráchoz észrevétlenül, majd Stella megmentésére siet. De ki ez az ember és mi köze van egyáltalán Jackhez és Stellához? Sokáig ez nem derül ki, persze a végén minden a helyére kerül a történetben.

“Az élet válaszutak sorozatából áll, amelyek az esetek többségében egyirányú utakba torkollnak.”

Ez az kötet valóban azt nyújtja, amit ígér a hátlapon: késő éjszakáig olvastatja magát, és nem hagy nyugodni. Belemászik az ember fejébe és akkor is agyalsz rajta, amikor épp nem olvasod, és minél előbb újra a kezedben akarod fogni. Nagyon kedvelem az olyan regényeket, amikben egy felnőtté válást követhetünk figyelemmel, itt is ez történik. Belepillanthatunk a gondtalan gyermekévekbe, majd az egyre sötétebb tinédzser időszak következik. Jack elvesztette a szüleit, azonban 17 évesen nagynénjét is elvesztette, aki leukémiás lett. Nagyon megrázó volt olvasni egy élettel teli, erős nő elsorvadását, azt, hogy Jack hogyan próbált megküzdeni ezzel a helyzettel. Szerencsére Dunk barátja hiába volt bűnöző, a szíve tiszta, így sokat segített a fiúnak. Jacknek még barátnője is lett, Gerdy személyében, hiszen Stellát évek óta nem látta. Azonban sosem tudta elfelejteni, mindig is sóvárgott utána, így mikor végül lehetősége lett rá, a nyomába eredt. A gyászt és a problémáit pedig úgy próbálta elviselhetőbbé tenni, hogy inni kezdett.

“Tisztázni akarok valamit. Nem igazán volt szükségem az alkoholra. Most sincs, és akkor sem volt. Nem vagyok, és sohasem voltam alkoholista. Találkoztam néhánnyal, nem is olyan kevéssel. Az alkoholizmus szörnyű betegség, amelyet nem az eltompultság iránti vágy okoz. Az alkoholizmus a sejtekben lakik, mint egy éhes állat, amelyik táplálékért üvölt.“

A könyv rendkívül nyomasztó, épp olyan, amilyen egy jó thrillernek lennie kell. Viszonylag lassan építkezik, ami szintén a műfaj egyik stílusjegye, de cseppet sem unalmas. További piros pont a kötetnek, hogy mindezekkel együtt krimi is, hiszen egy nyomozást kísérhetünk figyelemmel, Fogel nyomozó és Brier, majd Stack küzdelmét az igazság megtalálásáért. Még úgy is, hogy a rendőrség komplett bolodnak nézi őke.

“Az őrültség legbiztosabb jele, amikor az ember mindig ugyanazt csinálja, és más eredményre számít.”

A szereplőkről megjegyezném, hogy nagyon is emberiek, Jack karakterét nagyon megszerettem. Mindvégig igaz és jó szívű maradt, pedig eléggé megviselte az élet. Stella, a hőn áhított lány nem igazán lopta be magát a szívembe, de érdekes volt olvasni a képességével való megküzdést, azt, hogy a gyilkolást vagy az életben maradást választja-e végül.

“Ahogy korábban említettem, mindenkinek vannak démonai. Az ember vagy elbújik előlük, vagy megbarátkozik velük, de mindig ott vannak, egy lépésre lemaradva tőlünk, mégis szorosan a nyomunkban.”

A történet nem csupán kellően sötét és nyomasztó de eléggé izgalmas is, elég sokáig nem derült ki, hogy pontosan mi is áll a furcsa események hátterében, honnan vannak különleges képességei az embereknek. Amikor pedig néhány kérdésünkre választ kapunk, felmerülnek ismét újabbak. Vajon kiderítik-e a nyomozók a furcsa holttestek gyilkosát és a gyilkosság módszerét? D alany, azaz David kiszabadul-e végül fogságából? Jack elnyeri e a hőn áhított lány szívét?

Egy szó, mint száz, nekem nagyon tetszett a könyv, teljesen magával ragadott és úgy gondolom, J. D. Barker alkotása benne van az idei top 5 könyvben, amit olvastam. Minden misztikus könyv szerető embernek ajánlom, szerintem aki kedveli Kinget, Barkert is szeretni fogja. Bár a tartalmát nyilván nem befolyásolja, de megjegyezném végezetül azt is, hogy a borító csodaszép lett. A kötetre 5/5 csillagot adok.

Maggie Stiefvater: The ​Raven Boys – A Hollófiúk

Halihó!

Jövő héten kezdődik az iskola, hamar elment ez a nyár is, ugye? Részemről mondjuk befejeződött az iskolába járás, ugyanis nemrégiben lediplomáztam. Furcsa is lesz, hogy nem ülök be megint az iskolapadba ennyi év tanulás után, de a következő könyv szereplői még bőven a középiskola padjait koptatják. Ma a The Raven Boys című könyvet értékelem nektek, amely bár nyögvenyelősen indult számomra, elég pozitívan végződött. Ja, és persze a Prológus csapatával sok izgi bejegyzéssel készültünk nektek a Back to School hetünk keretén belül.

Nagyon köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző Kiadónak! ITT tudod te is megvenni! (már csak a csodaszép borítója miatt is érdemes)

Fülszöveg:

Könyvmolyképző, 
416 oldal, 2017

Nem ​látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. 
A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. 
De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. 
Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. 
A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.
Lenyűgöző új sorozat! 
Hová kalauzol az elkerülhetetlen halál és egy különös szerelem?

Meg kell, hogy mondjam, ez a könyv több ízben is át tudott verni, majd mire észbe kaptam, teljesen beszippantott, és már a laptopom előtt ültem és fanartokat keresgéltem. Pedig nagyon nem indult jól a közös barátságunk.

Kezdve azzal, hogy megint átvert a fülszöveg. Legalábbis én úgy érzem. Kapásból túl sok mindent elárul ahhoz képest, hogy ennek a könyvnek valamilyen misztikus hangulatot kellene árasztania a témájából kiindulva. (Plusz szerintem a megmagyarázhatatlan vonzalom egyáltalán nem szerepel a könyvben, de mindegy.) Hát ez a misztikus izé meg is volt valamennyire a könyv felütésével, hiszen egy szellemidézés szerű cucc közepébe csöppentünk bele.  Jósok segítik át a halottakat Szent Márk éjszakáján, meglátják, ki fog meghalni az elkövetkezendő egy évben. A könyv női főszereplője, Blue egyfajta megafonként működik, ha természetfeletti energiáról beszélünk, felerősíti a látók energiáját, elmegy tehát “nagynénjével”, Neevel szellemeket sétáltatni kísérgetni. (Itt már felmerült az, hogy ha nincs a környéken egy jós sem, mi lesz a halottakkal? Mindegy, lépjünk tovább, nem igazán tisztázódott előttem, hogy itt miről van szó pontosan.) Blue soha életében nem fedezett fel magában semmilyen tehetséget, csupán ezt. Most mégis meglát egy szellemet, aki egy fiatal srác. Azt tartják azonban, hogy csak az látja a szellemet aki az igaz szerelme, vagy gyilkosa láthatja meg, meg persze a látók. Vajon melyik lesz Blue? Hát, izgalmas kezdés, az biztos, még annak ellenére is, hogy az előző kérdésre nem kapunk választ a könyvben. Nyugi, azért megtudjuk ki volt a rejtélyes szellem srác, sőt.

“Gansey úgy érezte, az élete mindössze egy tucatnyi felejthetetlen órából áll.“

Ezek után azonban olyan szinten belekeveredtem a dolgokba, hogy nagyon nyögvenyelősen ment az olvasás. Szinte kényszerítenem kellett magam, hogy haladjak a könyvvel, legszívesebben a jó öreg King bácsit olvastam volna – mostanában megint rákattantam, zseniális a fickó -, de a recenziós határidők nem tűrnek ellentmondást. Ilyenkor örülök neki, hogy vannak, ugyanis lehet, hogy félretettem volna ezt a könyvet. Viszont megembereltem magam, végigküzdöttem a kötet első felét, és aztán kezdett izgalmassá válni a dolog.

“Az alvásmegvonás álomvilággá változtatta az életét: napjai egy szalagra hasonlítottak, amely céltalanul lebeg a vízben.”

A történet 4 fiatal Hollófiúról és Blueról szól, valamint a Henriettát és a világot átszelő rejtélyről, Glendowerről, egy ősi walesi királyről. Ja, és persze  Ley-vonalakról, a Holtak Útjáról. Nagyjából kínaiul beszélek, ugye? Hát, én is így éreztem, mikor olvastam a könyvet, mert nagyon töredékes volt minden információ az előbbiekben említett dolgokról, ideértve a szereplőket is, azaz nem teljesen álltak össze a fejemben. Vegyük őket szépen sorba. A “vezér”, Gansey egy kedves, okos fiú, akit – szerintem – indokolatlanul lenézőnek és fellengzősnek tartanak. Szerencsétlen srácnak minden cselekedetét a jóhiszeműség vezérelte, és nem hiszem el, hogy az, hogy gazdag ennyire befolyásolta volna még a szavai értelmezését is, meg mindent vele kapcsolatban. Bár hozzátenném, nem ismerek túl sok gazdag embert (igazából egyet sem). Az abszolút kedvenc szereplőm ki más is lett volna, mint a rosszfiú, Ronan. Ugyan őt nem ismerhetjük meg túlzottan, az mégis lerí, hogy sötét múltja miatt egyfajta védelmi mechanizmusként olyan, mint a tüskebokor. Egy támadó tüskebokor. A harmadik fiú, Adam eléggé kilóg a sorból, ugyanis ő egy szegény srác, aki ösztöndíjasként tanul az Aglionbyn, tehát nem tartozik a felső tízezerhez, mint kábé mindenki más. Ettől meglehetősen kisebbségi komplexusa van, és az a fixációja, hogy Gansey segítsége nem is segítség, hanem inkább egyfajta lekenyerezés, megvétel. Persze nem éppen egyszerű családi háttere is befolyásolja a srác személyiségét. Adamet nem tudtam kedvelni, és a könyv végén be is bizonyosodott, hogy nem véletlenül. A negyedik fiú, Noah volt a legtitokzatosabb végig, és nem is akarok róla többet elárulni, mert az ő személyét sötétebb titkok övezik, mint Ronan hollójának tollai – akit egyébként Láncfűrésznek hív, amit IMÁDOK! A női főszereplő, Blue igazán kedves és törődő lány, talpraesett és kalandvágyó, és persze nagyszájú. Bírtam nagyon. A kis csapat Gansey vezetésével a Ley-vonalakat és a walesi király legendáját kutatja, és feltett szándékuk felébreszteni a királyt és minél többet megtudni a vonalak működéséről.

“A szegények folyton azon szomorkodnak, hogy szegények, tűnődött el egyszer Adam, és a végén kiderül, hogy a gazdagok meg azon szomorkodnak, hogy gazdagok.
Mire Ronan azt felelte, Hé, én gazdag vagyok, és nem zavar.”

A könyv  tele volt olyan logikai bukfencekkel és hibákkal, amik miatt sokáig szenvedtem olvasás közben. Mindez viszont olyan stílussal párosult, ami végül teljesen megvett magának. A szóképek, részletes leírások és a kihagyhatatlan életbölcsességek nagyon tetszettek, még annak ellenére is, hogy tényleg tele volt indokolatlan hülyeségekkel a könyv. Aztán kaptam egy nagy arculcsapást: majdnem minden kis hiba szándékos volt, és megmagyarázásra, pótlásra került a könyv második felében. Nesze neked döcögős olvasás! Miután repestem az örömtől, hogy végre kiküszöbölte az író a csorbák egy részét, csak úgy faltam az oldalakat. Na de mik is voltak azok, amiket felróttam az írónak? Lássuk listába szedve.

Hibák:

• Gansey tagja egy evezőcsapatnak, de sosincs edzésen
• Adam állandóan dolgozik, mert nincs pénze, varázslatos módon viszont mindig ráér kutatni a Ley-vonalakat a haverjaival
• Noah szinte csak említés szintjén és másodpercekig szerepel, a suliban sincs a srácokkal és ez senkinek sem tűnik fel egy jó ideig
• Ronan egy tapló, mégis mindenki szereti – oké, én is, szóval ezt végül is nem is tekinthetjük hibának
• Blue, akinek egy szál barátja sincs… Persze két sorban megmagyarázza az író, miért. Vagyis mondjuk. Mellékesen iskolába jár, és ő is sokat dolgozik, de a második pont rá is érvényes.
• A 4 srácból három egy raktárban lakik együtt. Gimnazisták. Vajon hol a hiba?
• Gansey, fiatal kora ellenére bejárta az egész világot egyedül egy rejtélyes legendát kutatva, és tökéletesen meg vannak elégedve ezzel a szülei…

“Én csak figyelmeztetni akarlak – mondt Neeve. – Vigyázz az ördöggel! Ahol isten van, ott ördögök is.”

Tudnám még sorolni, de nem akarom teljesen elrontani az élményt, ugyanis mint mondtam, ezeknek egy jó része végül megmagyarázásra kerül – azért sajnos nem mind, van jópár dolog, ami piszkálja a csőrőm. Például az összecsapott vége a kötetnek, és az, hogy tulajdonképpen semmi nem derült ki. Oké, bevezető kötet, tudom én ezt, de utálom, ha annak is érződik a könyv. Hát ez annak érződött.

“- Kábítószer?
– Rituálék. Te kábítószerezel?
– Nem. A rituálék viszont érdekelnek.
– A kábítószernek jobban örülnék.
– Nem hoz lázba. Bizonyított a hatása. Dögunalom. Mesélj még!”

Minden eddigi lehúzásom ellenére a végére nagyon megkedveltem a könyvet, amit már a bejegyzésem elején is említettem. Az író stílusa csodálatos – az idézetek mutatják, mennyire -, még nem olvastam ezen kívül más könyvét, de már régóta terveben van. A következő tuti ennek a kötetnek a folytatása lesz, mert nagyon kíváncsi vagyok, végül mi sül ki a srácok kalandjából, főleg, hogy azért csak történt a végén valami. Több valami. Összességében 5/4 csillagot adok a könyvre, remélem a bennem kavargó kérdésekre választ kapok a kötet folytatásából.

 

Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Halihó!

Új hét, új projekt a Prológuson, és most, hogy végre nekem is van egy kis időm – amit éppen tanulás helyett töltök el – részt is tudok venni benne. Tombol a Young Adult hét, ami személy szerint elég közel áll a szívemhez, bár sajnos nem egy bugyuta, sablonos történettel találkoztam már ebben a kategóriában, de vannak kirívóan jó esetek is, főleg a YA fantasy területén. A Mara Dyer eszmélése ugyan nem fantasy, de szintén a jó YA könyvek közé tartozott, közepesen hosszú olvasmány, de nagyon hamar végeztem vele, és összességében nagyon szerettem, várom a folytatását. Lássuk is az értékelést!

Fülszöveg:

Könyvmolyképző, Szeged, 2015 448 oldal 

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.

Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.

Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

A könyvet nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!
Itt te is megrendelheted!

Elsőként a fülszöveggel kezdeném, tudjátok, hogy ez nekem a vesszőparipám. Végre egy rövid, tömör, figyelemfelkeltő, nem spoilerező fülszöveget kaptunk a könyv hátuljára, annyira köszi! Persze elárul részleteket, de mégsem tudod, mi lesz, megteremti a kellemes misztikus, izgalmas hangulatot, ami végig uralkodik a könyvben.

A borító mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Szerintem egyszerűen gyönyörű. Alapvetően nem szeretem, ha valamilyen ember van a borítón, nekem egy-egy grafika sokkal jobban át tudja adni a hangulatot, és amúgy sem szeretem, ha megmondják, hogy néz ki a szereplő, hadd képzeljem már el én. Persze ez sem mindig érvényesül, meg tudják olyanra csinálni a borítót, hogy emberestül-mindenestül kedveljem, a Mara Dyer eszmélése pedig csodaszép. A betűtípus a kedvencem lett, egyszerű, de nagyszerű. A sorozat többi kötetét is muszáj megmutatnom nektek, kívülről mindegyik nagy kedvencem, és remélem előbb-utóbb be is tudom szerezni mindet, és elolvasni is lesz időm.

Na, de még a történetről nem is beszélgetem egy szót sem. A sztori egy 16 (később 17) éves lányról szól, akinek egy szörnyű traumát kell, feldolgoznia, ráadásul úgy, hogy magára a traumatikus eseményre nem is emlékszik. Mara elveszítette legjobb barátját Rachelt, és a pasiját, Jude-ot, valamint az ő testvérét, Clairet. De azt, hogy ez pontosan hogyan történt, senki sem tudja. Pontosabban egyvalaki igen: Mara, ő azonban sehogy sem bír emlékezni, ez pedig szépen lassan felemészti. Kezdi elveszíteni a realitással való kapcsolatát, nem érzi a helyét a világban, és rendkívül zavarja, hogy nem tudja, mi történt vele. A felépülés reményével elköltöznek egy másik helyre, hogy a család új életet kezdhessen.

Nagyon tetszett az, ahogy az író bemutatta a család szerepét az ilyen traumák feldolgozásában. Mintát vehetne róluk mindenki, nem szabad elbagatellizálni a mentális problémákat, nem hiszti és nem szándékos, hanem mélyen gyökerező lelki diszfunkciók okozzák a magatartásváltozást, amelyet szakember kezelésére kell bízni.  De visszatérve a történetre: Mara új iskolába kerül, ami neki hatványozottan nehezebb, pedig az egészet ő akarta. Az iskolában megjelenik a másik főszereplőnk Noah, aki egy tipikus gimis sablonos jópasi, gazdag, hanyag, izmos, meg nagy szoknyapecér szerepében tetszeleg. És persze egyáltalán nem olyan, mint amilyennek látszik, és a legfurcsább lányra vetett szemet, aki még azt sem tudja, mi a valóság és mi nem. A sablonos tiniszerepeken túllépve mégiscsak imádtam mindkettőjüket, főleg, amikor egymással csipkelődnek, meg mikor Mara szépen lassan ráébred arra, hogy pontosan az történt, amit a legjobban el akart kerülni: beleszeretett Noahba. Külön plusz pont, hogy nem első látásra szerelem  volt (persze nyilván megtetszett neki a srác, kinek ne tetszene?), nem igazán kedvelem az ilyet, bár ez is könyvfüggő.

Alapvetően a könyv érzésem szerint két síkon mozog, ezek természetesen egymástól nem választhatók el. Első olvasatában ez a regény egy sima, gimis szerelem történetét dolgozza fel, ahol az új lányra szemet vet a suli csábítója, aki persze sokkal kedvesebb, műveltebb, sérülékenyebb – összességében emberibb , mint ahogy elsőre tűnik. És még az is kamu, hogy mindent csajt megdönget. Tökéletes szobor arc, test, borzas haj, mi kell még? Noah igazi álompasi, Mara pedig igazi különc, nem a gimi hercegnője, elvont, rajzolgató, inkább olyasféle alter csaj, én legalábbis annak képzelem. Az ő szerelmük bontakozik tehát ki szép lassan a könyv során. Ez persze abszolút nem minden, hiszen a háttérben ott vannak a furcsábbnál furcsább események, Mara hallucinációi, a fel-feltörő emlékek, a tükörben megjelenő arcok, az emlékezetkiesések és a halálesetek. Mara csak normális szeretne lenni, Noahval pedig annak is érzi magát, az első szerelem megtapasztalását olvashattuk, nagyon igazi és kedves bemutatással. Olyan volt az egész könyv hangulata, mintha a mély vízben úsznál, ahol sötét van, és félsz: nem tudod mi igaz, mi nem, de kijönni sem tudsz onnan, túl messze van a felszín. Pedig látod, hogy fent süt a nap, mégis valami visszatart, az egyetlen vigaszod az oxigénpalackod, az oxigén pedig maga Noah, és az ő törődése.

A könyv stílusa nagyon lendületes, olvasmányos, közvetlen, egyszerűen élvezhető. Teljesen életszerűvé tett számomra olyan lehetetlen helyzeteket, mint a kívánsággal való emberölés. Különben a könyv értékét jelzi az is, hogy végig nagyon sajnáltam Marát, és izgultam érte. Teljesen biztos voltam benne, hogy nem csak PTSD, és valahol mélyen ő is tudta, hogy másról van szó. A végén össze is rakja magában a képet, és rájön, hogy nem mehet így tovább.

A kedvenc szereplőm amúgy Noah, a maga szuperpasiságával együtt, és Jamie-t is nagyon bírtam (aki Mara egyetlen iskolai barátja). Mara családja valahogy nem tudott közel kerülni hozzám, pedig Daniel nagyon szimpatikus volt, mindig a húga mellett állt, ahogy Jonah, Mara öccse is. A szülei pedig igazi törődő, kedves emberek, mégis inkább közömbösen viszonyulok hozzájuk. De alapvetően jól kidolgozottnak tartom a karaktereket, minden tinisztori sablonjukkal együtt.

---

INNENTŐL ERŐSEN SPOILERES A BEJEGYZÉS!

Az egyetlen dolog, ami nem annyira tetszett  – bár néhányat meg is magyarázott – az a rész volt, amikor kiderül minden, és a könyv utána lévő fejezetei. Mara visszaemlékezik, és rájön, hogy az egészet ő tette. Mindent. Miatta halt meg a legjobb barátnője, a volt pasija, annak testvére, ráadásul egy tanára, egy rakás aligátor, és egy gonosz kutyatulajdonos is. Vér tapad tehát a kezéhez, nem is kevés – ezt már egyébként a könyv elején lévő kis üzenetből is megtudhatjuk, tehát már a kezdet előre jelzi a szomorú és megrázó cselekményt. Mara a gondolataival képes ölni, ha veszélyeztetve érzi magát egyfajta védekezi mechanizmusként bekapcsol ez a képessége, vagy egy esetben egy kutyát akart ezzel megmenteni. Csak el kell képzelnie, és megtörténik. Elég beteg dolog, nem? Na és ki imádja a beteg dolgokat? Eltaláltátok, én. Ezzel a tulajdonságával Mara örökre belopta magát a szívembe, bár már az elejétől sejtettem, hogy ez van, mert minden jel erre utalt. Mara is tudta, csak nem akarta beismerni magának, hiszen nehéz lehet azzal a tudattal élni, hogy ártatlan emberek vére szárad a lelkeden, ráadásul a legjobb barátnődé is. Mielőtt rájött a dolgokra is iszonyúan szenvedett, ezek után viszont teljesen összeomlott. Noah volt az egyetlen mentsvára, aki természetesen  – hiszen ő A tökéletes pasi – mindenben mellette állt, nem zavarta, hogy a barátnője (?) többszörös gyilkos, a lényeg, hogy ő szereti. Meg persze neki is van egy szuperképessége. Bizony-bizony. Nem Mara az egyetlen, aki „meg van áldva” ilyen furcsaságokkal, Noah érzékeli más emberek fizikai funkcióit, többször a lelkieket is, valamint meglát, megérez életveszélyben lévő embereket, az ő szemükkel látja a világot, mindemellett még gyógyít is. Most már azt hiszem, hivatalosan is és jó nagy betűkkel, ő  A TÖKÉLETES PASI. Biztosan fontos szerepet kap mindez a következő könyvben, hiszen ezekről a képességekről gyakorlatilag semmit nem tudunk, valami összefüggés van kettejük között, az tuti. Nagyon nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi az, honnan származnak ezek az erők, és pontosan mi történt Marával, miután annak szándékával, hogy feladja magát, besétált a rendőrségre. És rájött, hogy volt barátja kevésbé halott. Tátott szájjal olvastam, és nagyon-nagyon utáltam az irót, hogy pont itt lett vége. Teljesen be vagyok zsongva, nagyon érdekel, mi hogyan és miért. Azonban a nagy fordulat és a könyv vége közötti rész valahogy nem volt az igazi. Tömény szenvedést olvashattunk, ami érthető a történtek fényében, de mégis, Noah mintha teljesen kifordult volna önmagából, furcsa volt az egész.

SPOILER VÉGE!

---

ÖSSZESSÉGÉBEN  nagyon jó könyvnek tartom a Mara Dyer eszmélését. Apránként tárul elénk a valóság, annak egy elfuserált változata. A könyvet azoknak a beteg embereknek ajánlom inkább, mint aki én is vagyok, és tudja értékelni az elcseszett dolgokat, de mindenképpen számolni kell nem kevés, szórakoztató romantikával is. Kicsit misztikus, kicsit thriller, kicsit romantikus könyvről van szó tehát, pörgős, magával ragadó stílussal. Megvett magának kilóra, a könyv háromnegyedét teljes szívemből imádom. A „nagy fordulat” után már nem tudtam annyira szeretni, de így is megérdemel 4,5 /5 csillagot.

V. E. Schwab – Az Archívum

Halihó!

Pörög tovább a hét a Prológuson, legalább olyan gyorsan, mint ahogy szárnyal egy főnix. A viccet félretéve, még mindig a Főnix Könyvműhelyes könyvek vannak a fókuszban, így most az egyik kedvenc írónőm, V.E. Schwab egyik kötetét, Az Archívumot fogom nektek értékelni. Vágjunk is bele! A könyvet köszönöm a kiadónak! (megrendelem)

Fülszöveg:

Főnix Könyvműhely, 2013
278 oldal

Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

 

Röviden összefoglalva egyszerűen IMÁDTAM ezt a könyvet. Így, nagy betűkkel. Vagy még ennél is nagyobbakkal. Fogalmam sincs, eddig miért nem olvastam el, hiszen Schwab amúgy is csodálatos író, és ez a könyv még egészen rövidke is, így ha nincs ideje az embernek, akkor sem tart tovább maximum egy hétnél elolvasni. Hát nem is tartott, amikor nekiültem, mert végre volt egy kis időm, beszippantott az egész világa, és le se bírtam tenni. Véleményem szerint egy jó könyv első ismérve pontosan ez.

A történetünk főhőse Mackenzie, vagy Mac, Papijának Kenzie. Általában nem teljesen vagyok elragadtatva a női főszereplőkért, ezt már több értékelésemben is írtam (például Celaena-t az Üvegtrónban agyonvertem volna), de itt más volt a helyzet. Mac egy nagyon talpraesett, koraérett és komolyan tinédzser, ami a munkáját tekintve nem csoda. Tizenkét évesen bedobni valakit egy olyan szituba, hogy „na most menj és vadássz szellemeke, akik még rosszabbak, mint a filmekben”, nem lehetett könnyű, még felkészítéssel sem. Mac feladata tehát ezeket a mondhatni szellemeket visszazárni a palackba, bár Schwab ezt a „tipikus” szellemterelő juhász dolgot sokkal királyabbra alakította: az emberek lenyomatait, Történeteit kell kordában tartania az Őrzőknek, akiknek egyike főhősünk is. Hús-vér embereknek tűnnek, és ha ez még nem lenne elég, hajlamosak megszökni, és minden vágyik kijutni az Odakibe, ami a „mindenki” világát jelenti. A Történeteket egyébként címadó Archívumban tárolják, ami előttem egyfajta hullaház és antik könyvtár házasságából született teremként elevenedett meg. Minden Történetnek van egy fakkja, ahol tulajdonképpen a testet (és benne a személy múltját) tárolják. Elég beteg dolog. De ki bírja nagyon a beteg dolgokat? Hát én.

A könyv hangulata, már csak a körévont sztori miatt is – halottak, Történetek, Archívum – elég komor, sötét. Ezt nagyon jól át tudja adni az írónő, megfelelő helyeken megfelelő stílusban, bámulatosan képes lefesteni egy olyan képet, ami egyszerre izgalmas, ijesztő és depresszív. Mac kalandos életét ebben a sötét hangulatban éli, ami egyrészt abból fakad, hogy elvesztette kisöccsét, másrészt a fiatalkorától való megfosztottság ütközik ki rajta. A történet – kis tével – nem csak egy izgalmas, misztikus sztori, hanem egyben a gyásszal való megküzdést is szemléletesen bemutatja. A cselekmény kezdete, a régi hotelba, a Coronadoba való költözés is ebből fakad – a család menekül a múlt árnyai elől, egy új, reménytelibb otthonba. A végére félig-meddig meg is találják ezt a reményt, de az út rögös, fájdalmakkal teli, hiába telt már el egy év Ben, Mac öccse elvesztése óta. Sok helyen előkerül ez a téma, és nekem nagyon tetszett, ahogy ezt ábrázolta az írónő. Nehéz elengedni a múltat, különösen, ha tudod, hogy annak egy darabkája ott fekszik valahol, tulajdonképpen egészségesen és épen. De azért mégsem.

Felmerülhet bennetek ennyi ismeret alapján a kérdés, hogy miért nem ment Mac és hozta el Bent, ha mindenki Története bekerül az Achívumba. Sajnálatos módon azonban a Történetek nem véletlenül kell, hogy nyugton maradjanak, aki kijut ugyanis, nagyon hamar megtébolyodik. Az Archívumból először egy Sikátor nevű helyre jutnak, ahol a falon számtalan ajtó van. Az Őrzők dolga az, hogy ott kapják el a Történeteket, és vigyék vissza a megfelelő ajtón keresztül, a kulcsuk segítségével, ami nyitja az ajtókat. A Visszavétel ajtaja teljesen olyan, mint egy könyvtárban az a lyuk, ahová bedobod a könyvet, és ezzel vissza is vitted. Azt hitted ennél már nem lehet jobb a történet? Hát de. Mac a történetek megtalálását nem Sherlock Holmesi elméjének köszönheti – bár kétségtelenül okos lány -, hanem annak a képességének, hogy tud olvasni a tárgyakból, és úgy általában mindenből. A falakból, a padlóból is. Megismerheti a tárgyak történetét, amelyek a múlt egy-egy lenyomatát hordozzák magukon. Annyira irigylem ezt a dolgot tőle! Olyan gyorsan felejt az ember, szívesen felidéznék pár emléket ezzel a technikával. Persze mindennek a kalandos életnek megvannak a hátulütői is: egy tini lány hová mászkál el állandóan? miért sérült meg? miért nem szeret emberekhez érni? Az Őrzők életük egy nagy darabját feláldozzák az Archívumban való szolgálatért cserébe. Egy érintés, és a másik ember elméje és története beléd tolakszik. Elviselhetetlen. Egy nap, amikor végig hazudsz a szüleidnek, miközben Történetek után futkosol. Újra és újra. Hazudsz magadnak, hazudsz a szüleidnek, a világnak, miközben titokban te is a normális életre vágysz, mégsem adnád fel a mostanit semmiért. Annyira jól vissza tudta adni mindezt az írónő, hogy együtt szorongtam, féltem, hazudtam, izgultam, futottam és küzdöttem Mackel. És imádtam az egészet.

Az is nagyon tetszett, hogy Papi tanításait, és magát Papit (Mac nagypapája, akitől örökölte az Őrzőséget) is megismerhettük, visszaemlékezések útján. Mikor belenéztem a könyvbe, picit féltem, hogy ez majd megtöri a történet szálát, de abszolút tökéletesen illeszkedik bele, sőt. Kiegészíti, pluszt ad hozzá, amitől csak még varázslatosabb lesz az egész.

A történet fonaláról is ejtsünk pár szót: semmi sem az, aminek elsőre hinnéd, le fog esni az állad, és átvernek, csúnyán. Állandóan sötét titkok derülnek ki, hol valakiről, hol az Archívumról magáról, de valami turpisság mindig van, ezt soha ne felejtsd el. Meglepetésben lesz részed bőven, ha ezt a könyvet választod.

Egyébként Mac mellett a másik kedvenc szereplőm Wesley, aki egyébként engem a Sex Pistols egyik tagjára, Sid Viciousre emlékeztetett, (kép) legalábbis a külső leírás alapján (kevésbé kábítószer függően és halottan). Fekete körmök, kihúzott szem, tüsibe a haj, metál meg ilyesmik, de végtelen jókedv, tudás és komolyság is lakozik benne. Összetett, bonyolult karakter, nem egysíkú és – ami nálam abszolút ötös – nem egy tipikus jó pasi. Bár persze kinek mi a jó pasi, de értitek. És persze hogy ő sem az, akinek elsőre hinnéd, de nem akarok lelőni egy poént sem, de olyan jól van kitalálva az egész, hogy csak ámulsz és örülsz, hogy bármilyen fontos dolgod volt is – mint nekem a szakdolgozatom írása – ezt a könyvet választottad helyette.

A történet egyébként tényleg olyan komor, és komoly témákat feszeget, hogy én megdöbbentem, hogy csak 13-as karikás. Lehet, hogy felnőtt fejjel képzelek bele túl mély tartalmat – bár nem hinném -, de ez sokkal jobban megérdemelne egy 16-ost, mint mondjuk a Rachel Ward-Menekülés 14+-os besorolást… Mindenesetre biztosan élvezik a fiatalabbak is, de én mondjuk 13 éves fejjel ennél könnyedebb dolgokat nyomattam, az biztos.

Ami szintén egy jó könyv ismérve, az az, hogy mikor a végére érsz, nem akarod, hogy megtörténjen. Úgy érzed, nem igazság, hogy befejeződött. Még több Macet, még több kalandot, Archívumot akarok, MOST. Egyszerűen alig várom, hogy elolvassam a második részét a sorozatnak, rendkívül kíváncsi vagyok, milyen izgalmakat tartogat számomra még Schwab. A történet – bár gondolom mindenki kitalálta – csillagos ötös, vagy öt csillag, döntsétek el, melyik szimpatikusabb. 5/5