Halihó!
Továbbra is a fantasy műfaj vízén evezünk a Prológusos csapattal, és mivel ez a kedvenc zsánerem, így belehúztam az olvasásba-írásba. Ezúttal egy olyan kötetről írok nektek, ami műfaja ellenére elég távol áll a komfortzónámtól a témája miatt. A Vér és hamu sorozat második kötetéről, a Hús és tűz királyságáról hoztam egy bejegyzést nektek.
Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!
Korábban, már az első kötetről is írtam nektek – ide kattintva elolvashatjátok -, és a vámpíros témával kapcsolatosan azóta sem lett más a véleményem, bár az első kötet pozitív csalódás volt sok szempontból, volt néhány vérivós jelenet, ami kiverte nálam a biztosítékot… Nos, ez ebben a kötetben is előfordult, valahogy nem tudok megbarátkozni a romanticizált vérivás koncepciójával. De megpróbáltam ezektől a tényektől eltekinteni a kötet olvasása során, és elég jól is ment.
Pontosan ott vesszük fel a fonalat a második részben, ahol az elsőben abbahagytuk. Súlyos titokra derült fény, nem csupán a felemelkedetteket tekintve, de kiderül, hogy Hawke sem az, akinek mondta magát, cserébe a lázadás vezére, és az ellenséges királyság trónvárományosa, Casteel Da’Neer herceg. Ettől persze nem lesz kevésbé szexi és klisétenger. Veszélyes, de gyönyörű, vicces, de kegyetlen, okos, de ravasz, és Poppy menthetetlenül beleszeretett. Ha Casteelnek, ha Hawkenak hívjuk, mindegy.
Tulajdonképpen – kis túlzással – az egész kötet arról szól, hogy Poppy megpróbálja elfogadni saját érzéseit. De előbb még jó sokáig küzd ellenük, és kielemzi Casteel minden egyes szavát és cselekedetét – köztük azt is, hogy feleségül akarja venni a lányt. Poppynak persze meggyőződése, hogy a herceg csak érdekből cselekszik, de egy ponton már nem tud racionális magyarázatokkal előállni a férfi cselekedeteire, szavaira. Olyan közel kerülnek egymáshoz, amennyire csak lehet, és a lány végestelen végig őrlődik a férfi árulása és a saját érzelmei között. Ezt így alsó hangon 300 oldalon keresztül sikerül produkálniuk.
Mindeközben a cselekmény vajmi keveset halad előre, tulajdonképpen a világ felépítéséig sikerült eljutni a második kötetben az írónőnek. Rengeteg dolgot megtudhatunk mindkét királyságról, a múltjukról, magukról az atlantiaiakról – a kedvesebb verziójú vámpírokról, ahogy magamban hívom őket. Kiderül, hogy Poppy sem éppen az, akinek gondolta magát, és különleges képessége elkezd erősödni, ami egyszerre teszi még kíváncsibbá saját maga és Atlantia vonatkozásában, és egyszerre retteg tőle. Szóval az első kötetben felmerült rengeteg kérdésem – és Poppyé, mert folyton faggatózik – válaszra talál a kötetben, de azért persze számos új is felmerül, hogy legyen miről írni még sok-sok köteten keresztül.
Azért persze akcióból sincs hiány a könyvben, bár szerintem az első kötet sokkal véresebb és pörgősebb volt ebből a szempontból, azért a Felemelkedettek okoznak elég sok problémát Poppyéknak a második kötetben is. Amiből viszont több van: erotikus jelenetek. Végig érezni lehet a két főszereplőnk között a vibrálást, a szexuális feszültséget, aminek aztán engednek is szereplőink, és mi erről szemléletes leírásokat is kaphatunk. Nekem annyira nem jöttek be ezek a jelenetek, bár az írónő stílusa rendkívül hasonlít Sarah J. Maas-ra, az ő vibe-ja valahogy jobban bejön. Néha csak egyszerűen fogtam a fejem a két főszereplő hülyeségétől, különösen Poppy végtelen szenvedése volt már túl sok egy ponton túl, még akkor is, ha amúgy abszolút érthetőek voltak a kétségei.
Minden fenti ironikus megjegyzés és negatívum ellenére, amit eddig említettem, a könyvet letenni lehetetlen. Annyira olvastatja magát, hogy pillanatok alatt elröppent az a 600+ oldal. Mikor már épp kicsit kezdene ellaposodni a cselekmény, akkor mindig történik valami, mikor már választ kapnék egy kérdésemre, akkor felmerül három új dolog. És persze zseniális új szereplők és helyszínek és helyet kapnak a kötetben, Kieran végig vitte a hátán az egész sztorit, és amúgy is nagyon kedvelem ezt a vérfarkasos vonalat. A történet végén lévő események pedig egy olyan kaput nyitnak ki, ami miatt már nagyon várom, hogy megjelenjen a következő rész is magyarul.
A kötetet nagyon ajánlom azoknak, akik szeretik a vámpíros könyveket, azoknak, akik már olvasták az első részt, de még nem tudták eldönteni, hogy szeretni fogják-e a másodikat (igen. szerintem ez a könyv jobban sikerült), valamint az érdekes, összetett fantasyk szerelemeseinek is. Kicsit itt is azt éreztem ennek ellenére, hogy semmi nagyon formabontót nem alkotott az írónő, de a könyv akárhogy is, de letehetetlen. 5/4 csillagot adok a kötetre.
Fülszöveg
Erősebb a szerelem a bosszúnál?
EGY ÁRULÁS…
Minden, amiben Poppy valaha hitt, hazugság, beleértve a férfit is, akibe beleszeretett. És nem igazán tudja, ki is ő valójában a Szűz fátyla nélkül. Azt viszont tudja, hogy semmi nem jelent rá akkora veszélyt, mint ő. A Sötét Szerzet. Atlantia királyfija. Aki azt akarja, hogy Poppy küzdjön ellene, és ez egy olyan parancs, aminek ezer örömmel engedelmeskedik. Lehet, hogy elrabolta, de sosem lesz az övé.
EGY DÖNTÉS…
Casteel Da’Neer hazugságai ugyanolyan megnyerőek, mint az érintése. Az igazságai pedig olyan érzékiek, mint a harapása. De Poppy csak rajta keresztül kaphatja meg, amit akar – hogy megtalálja a bátyját, Iant. Az, hogy együttműködik Casteellel, ahelyett, hogy ellene dolgozna, kockázatot rejt magában. A királyfi mégis minden lélegzetvételével kísérti őt, és azt kínálja fel, amire a lány mindig is vágyott. És Poppy túlságosan vakmerő, túlságosan kiéhezett ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek.
EGY TITOK…
Azonban a nyugtalanság egyre fokozódik Atlantiában, miközben a királyfi hazatérését várják. Egyre többet suttognak háborúról, és Poppy az események kellős közepébe csöppent. Sötét titkok törnek felszínre, amelyek beszivárogtak a két királyság véráztatta bűneibe, és mindkét királyság bármit megtenne azért, hogy rejtve maradjon az igazság. De amikor megrázkódik a föld, és az ég vérezni kezd, lehet, hogy már túl késő.
Vesd bele magad!
Kiadta: Könyvmolyképző, 2022 658. old.
Minutes to midnight 