Philip K. Dick és Roger Zelazny – A harag istene

Halihó!

Egy ideje nem jelentkeztem már bejegyzéssel: ennek oka az, hogy óriási változásokon megy keresztül az életem éppen, és sajnos a legkevesebb időm az olvasásra volt. De nem szeretnék senkit untatni a magánéletemmel, hiszen mindannyian a könyvek miatt vagyunk itt, nem igaz?

Nos, a Prológusnak hála lehetőségem volt elolvasni Philip K. Dick és Roger Zelazny disztópiáját, ezúttal szeretném megköszönni a lehetőséget a csapatnak és az Agave Könyveknek, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a kötetet.

Értékelés

Bevallom, elsőként a könyvborító keltette fel a figyelmem, szerintem rendkívül figyelemfelkeltő, és kicsit „trippy”, ami végső soron a könyv olvasása során a fejemben amúgy is megfogalmazódott. Philip K. Dick az egyik, ha nem a legismertebb sci-fi író, és én bár nem rajongok a műfajért különösebben, szerettem volna jobban megismerkedni a munkásságával, ezért is olvastam el tőle korábban a Vulcanus kalapácsa című kötetet – erről itt olvashattok. Összességében kedveltem a könyvet, így gondoltam, hogy A harag istene is kap tőlem egy esélyt – azonban előfordulhat, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet.

Bevallom őszintén, hónapokon keresztül olvastam a könyvet, pedig csupán 221 oldal, de olyan nehéz, bonyolult és összetett, annyira próbáltam kapaszkodni valami kézzelfoghatóba, valami értelmezhetőbe, valamibe, amit végre megértek, ahelyett, hogy szabad szárnyalását engedtem volna a képzeletemnek… Szóval, azt hiszem, kissé rosszul kezdtem neki. A felét nagyon nyögve- nyelősen, ténylegesen hónapokig olvastam, sokszor félredobva a könyve. Majd egyszer csak átkattant valami, és ledaráltam a második felét egy pár óra alatt.

No de miről is szól a könyv? Alapvetően egy amerikai városkában játszódik a történet elején, egy poszt-apokaliptikus világban. Az utolsó háborúban – amit egy Carl Lufteufel nevű ember robbantott ki végül, a harag istene lecsapott mindenkire – az emberiség nagy része kihalt, apró csoportosulásokban még élnek. Versenyre kelt egy új vallás a katolicizmussal, mégpedig a harag istenének szolgái. Megismerkedhetünk egy katolikus, és egy új vallást képviselő pappal is, valamint a harag istenének szolgájával, Tibor McMasterssel, aki egy végtagok nélküli ember, és küldetése az, hogy megfesse háború kirobbantójának, Carleton Lufteufelnek a freskóját. Ehhez viszont élőben kell látnia magát az embert, így elindul egy zarándoklatra.

Követi őt azonban Peter Sands, a katolikus egyház tagja, aki önmaga is keresi istenét, pszichedelikus utazásokat tesz egy felsőbb dimenzióba kábítószerek segítségével.  Számomra a kötet is kissé ilyen benyomást keltett: mintha egy úgynevezett bad trip kerített volna hatalmába egy pszichedelikus utazás során. A világ kissé szürreális, és mégis a maga törvényei szerint működő egész maradt, azonban azokat a törvényeket sajnálatos módon nem mindig értettem, az allegóriákban elvesztem.

A történetben az apokalipszis életre hívott bizonyos új fajokat, valamint a kötet bemutatja a mesterséges intelligencia fennmaradását is – ez a téma eléggé aktuális lett manapság, pedig a kötet 1972-ben íródott. A főszereplőnk, egy úgynevezett Ink – a korábban már említett Tibor – karaktere egészen furcsa személyiségfejlődésen megy át, a barátságos, intelligens, ugyanakkor visszahúzódó, de tehetségére végtelenül büszke festőből tulajdonképpen egy kegyetlen gyilkos válik.

A kötet számos morális kérdést boncolgat, főként vallási alapon, ami bevallom őszintén, nem a kedvenc témaköreim egyike. Talán pont ezért nem tudott annyira meggyőzni a kötet, az elején egy csomó, kissé unalmasabb rész volt, ahol inkább filozófiai értekezésekbe bocsátkoztak szereplőink. Maga a világ megalkotása, az ott élő lények, a háború bemutatása és a poszt-apokaliptikus világ szerveződése, Tibor útja már sokkal érdekesebb és izgalmasabb olvasmánynak bizonyult.

Összességében azt gondolom, rendkívül távol állnak tőlem a hasonló könyvek, így nem tudom megfelelően pontokkal sem értékelni azt. Ez nem azt jelenti, hogy értékelhetetlen, sőt, egy csomó olyan  magvas gondolat volt benne, ami úgy gondolom, értékes alkotássá teszi, viszont mivel nagyon kevés hasonló irodalmat olvasok, így nem szeretném pontozni. A könyvet ajánlom minden sci-fi és alapvetően Dick rajongónak, de azoknak is, akik szeretnek elmerülni a mélyebb filozófiai érkezésekben, és nem riadnak vissza attól, ha olykor szürreális esemény közepébe csöppenünk.

Fülszöveg

A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene.
A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét.
Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak.
Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja.

Kiadta: Agave Könyvek, 2023. 222 oldal. Fordító: Pék Zoltán