John Scalzi: Állati gonosz

Halihó!

Meglepi: nem egy fantasy könyvvel álltam ide elétek. John Scalzi ugyanis a sci-fi írásairól lett ismert, és nem véletlenül, utánozhatatlan stílusban alkot. Legutóbbi kötetét, az Állati gonoszt tavaly ősszel jelentette meg, és az Agave Könyvek volt olyan rendes, hogy a rendelkezésemre bocsátott egy példányt.

A recenziós kötetért hálás köszönet illeti az Agave Könyveket!

A Prológussal a héten fantasy és sci-fi irodalomba ássuk bele magunkat, ennek keretében született ez a bejegyzés is, és még csomó izgi tartalom, katt ide, és lesd meg a honlapunkat!

Az Állati gonosz című kötet röviden összefoglalva egy humoros, izgalmas regény, ami nem akar többnek látszani, mint ami: szórakoztató irodalom.

Értékelés

A kötet főszereplője Charlie, aki nem éppen a világ legsikeresebb embere. Helyettesítő tanárként dolgozik, feleségétől elvált, szülei meghaltak, ő pedig az apja házában él, amit a testvérei megpróbálnak eladni a feje felől. Utolsó mentsvárként úgy dönt, megveszi a helyi pubot, ám ehhez is tőke szükséges. A bankban természetesen nem igazán kap jó híreket. Hazaérkezvén ráadásul egy idegen nő várja… De talán fordul a szerencséje? Kiderül, hogy nagybátyja elhalálozott, és neki annyi a dolga, hogy elmenjen a temetésére, és így szert tehet parkolóházakból származó vagyonára.

Csakhogy a temetésen nem várt események zajlanak: rendkívül furcsa emberek jönnek el, látszólag mindenki utálta a nagybátyját, egy figura még le is akarta szúrni… Érdekes. Charlie a megrázkódtatásból hazatérve észreveszi, hogy már nincs is hova hazamennie: leégett a háza. Innentől veszi kezdetét az a furcsa játék, amit szupergonoszként űz a főszereplőnk egy szintén szupergonosz titkos társasággal.

Az egész regény rendkívül humoros és ironikus stílusban íródott, és szerintem ez az, ami ilyen csodálatossá teszi. Valamint véleményem szerint fontos kiemelni, hogy a kötet fő célja a szórakoztatás, így nem bocsátkozik nagy horderejű társadalmi és egyéb lélektani kérdésekbe, miközben egy kicsit mégis. A kezdő-szupergonosz Charlie ugyanis némi etikai problémákba ütközik – érthető módon, valamint a kötetben szerepet kapa globális szuperhatalmak illetve a pénz mindenhatósága, valamint a hataloméhség és az azzal való visszaélés mindenféle formája.

A cselekmény lineárisan halad előre, Charlie babacipőben járkál egy gonosztevő szuperbázison, ami persze még vulkán is, és szuperokos delfinhadsereggel rendelkezik – mennyire hollywoodi sablon, nem? És mégis, az első perctől a fotelbe szegez a könyv, és akár egyszuszra is simán elolvashatod. Hogy miért? Mert együtt érzel szerencsétlen Charlieval, aki folyton veszélyes kalandokba keveredik halott nagybátyja szupergonosz üzleti partnerei miatt, és abból mégis kikeveredik hűséges macskája valamint Till, nagybátyja jobbkeze segítségével. És persze azért is, mert cicák. Okos, ingatlanokkal kereskedő, hősies macskák, akik nélkül elképzelhetetlen lenne Charlie túlélése. Ja, említettem már, hogy CICÁK?

Összességében úgy gondolom, hogy ez a kötet a sci-fi műfajt nem igazán kedvelőnek is kedvez, humorával, iróniájával és összességében a történettel, hangulattal. A történetben természetesen vannak izgalmas kalandok és csavarok is, tehát abszolút nem látod, mi kerekedik ki a szakszervezetet alapító, káromkodó zseni delfinek és a helyettesítő-tanár részvételével kialakuló harcból. Én mindenkinek csak ajánlani tudom Scalzi könyvét, de tényleg, talán a nyelvezete miatt 16 éven felülieknek, de onnantól akárkinek, de tényleg. Ha szeretnél jól szórakozni, akkor az Állati gonosz a te köteted. Meg hát ki ne akarna egy cicás borítós könyvet a polcára? 5/5 csillagot adok a kötetnek.

Fülszöveg

Mi történik akkor, ha egy titkos szupergonosz elhalálozik, és szeretett, ám tudatlan unokaöccsére hagy mindent? Mi lehet sokkolóbb az örökös számára? Szembesülni a ténnyel, hogy az eredetileg parkolómágnásnak hitt nagybácsi valójában a világ egyik leghírhedtebb gonosztevője volt – az az igazi, régi vágású fajta, akit a Bond-filmekben látni, vulkánba vájt főhadiszállással meg mindennel –, vagy, hogy titkos birodalmát értelmes, emberi nyelvet és számítógépet használó macskák irányítják?

És képes-e megbírkózni a hirtelen minden irányból rá leselkedő veszéllyel? Elvégre a végtelen mennyiségű pénz mellé az egész biznisz is jár, amire nem egy üzleti partnernek fáj a foga.

John Scalzi legújabb regénye állati képtelenség, ami humorában sokszor Christopher Moore-t idézi, közben viszont meglehetősen józanul foglalkozik korunk világának legégetőbb problémáival.

Kiadta: Agave Könyvek, 2023, 288 oldal

Philip K. Dick és Roger Zelazny – A harag istene

Halihó!

Egy ideje nem jelentkeztem már bejegyzéssel: ennek oka az, hogy óriási változásokon megy keresztül az életem éppen, és sajnos a legkevesebb időm az olvasásra volt. De nem szeretnék senkit untatni a magánéletemmel, hiszen mindannyian a könyvek miatt vagyunk itt, nem igaz?

Nos, a Prológusnak hála lehetőségem volt elolvasni Philip K. Dick és Roger Zelazny disztópiáját, ezúttal szeretném megköszönni a lehetőséget a csapatnak és az Agave Könyveknek, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a kötetet.

Értékelés

Bevallom, elsőként a könyvborító keltette fel a figyelmem, szerintem rendkívül figyelemfelkeltő, és kicsit „trippy”, ami végső soron a könyv olvasása során a fejemben amúgy is megfogalmazódott. Philip K. Dick az egyik, ha nem a legismertebb sci-fi író, és én bár nem rajongok a műfajért különösebben, szerettem volna jobban megismerkedni a munkásságával, ezért is olvastam el tőle korábban a Vulcanus kalapácsa című kötetet – erről itt olvashattok. Összességében kedveltem a könyvet, így gondoltam, hogy A harag istene is kap tőlem egy esélyt – azonban előfordulhat, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet.

Bevallom őszintén, hónapokon keresztül olvastam a könyvet, pedig csupán 221 oldal, de olyan nehéz, bonyolult és összetett, annyira próbáltam kapaszkodni valami kézzelfoghatóba, valami értelmezhetőbe, valamibe, amit végre megértek, ahelyett, hogy szabad szárnyalását engedtem volna a képzeletemnek… Szóval, azt hiszem, kissé rosszul kezdtem neki. A felét nagyon nyögve- nyelősen, ténylegesen hónapokig olvastam, sokszor félredobva a könyve. Majd egyszer csak átkattant valami, és ledaráltam a második felét egy pár óra alatt.

No de miről is szól a könyv? Alapvetően egy amerikai városkában játszódik a történet elején, egy poszt-apokaliptikus világban. Az utolsó háborúban – amit egy Carl Lufteufel nevű ember robbantott ki végül, a harag istene lecsapott mindenkire – az emberiség nagy része kihalt, apró csoportosulásokban még élnek. Versenyre kelt egy új vallás a katolicizmussal, mégpedig a harag istenének szolgái. Megismerkedhetünk egy katolikus, és egy új vallást képviselő pappal is, valamint a harag istenének szolgájával, Tibor McMasterssel, aki egy végtagok nélküli ember, és küldetése az, hogy megfesse háború kirobbantójának, Carleton Lufteufelnek a freskóját. Ehhez viszont élőben kell látnia magát az embert, így elindul egy zarándoklatra.

Követi őt azonban Peter Sands, a katolikus egyház tagja, aki önmaga is keresi istenét, pszichedelikus utazásokat tesz egy felsőbb dimenzióba kábítószerek segítségével.  Számomra a kötet is kissé ilyen benyomást keltett: mintha egy úgynevezett bad trip kerített volna hatalmába egy pszichedelikus utazás során. A világ kissé szürreális, és mégis a maga törvényei szerint működő egész maradt, azonban azokat a törvényeket sajnálatos módon nem mindig értettem, az allegóriákban elvesztem.

A történetben az apokalipszis életre hívott bizonyos új fajokat, valamint a kötet bemutatja a mesterséges intelligencia fennmaradását is – ez a téma eléggé aktuális lett manapság, pedig a kötet 1972-ben íródott. A főszereplőnk, egy úgynevezett Ink – a korábban már említett Tibor – karaktere egészen furcsa személyiségfejlődésen megy át, a barátságos, intelligens, ugyanakkor visszahúzódó, de tehetségére végtelenül büszke festőből tulajdonképpen egy kegyetlen gyilkos válik.

A kötet számos morális kérdést boncolgat, főként vallási alapon, ami bevallom őszintén, nem a kedvenc témaköreim egyike. Talán pont ezért nem tudott annyira meggyőzni a kötet, az elején egy csomó, kissé unalmasabb rész volt, ahol inkább filozófiai értekezésekbe bocsátkoztak szereplőink. Maga a világ megalkotása, az ott élő lények, a háború bemutatása és a poszt-apokaliptikus világ szerveződése, Tibor útja már sokkal érdekesebb és izgalmasabb olvasmánynak bizonyult.

Összességében azt gondolom, rendkívül távol állnak tőlem a hasonló könyvek, így nem tudom megfelelően pontokkal sem értékelni azt. Ez nem azt jelenti, hogy értékelhetetlen, sőt, egy csomó olyan  magvas gondolat volt benne, ami úgy gondolom, értékes alkotássá teszi, viszont mivel nagyon kevés hasonló irodalmat olvasok, így nem szeretném pontozni. A könyvet ajánlom minden sci-fi és alapvetően Dick rajongónak, de azoknak is, akik szeretnek elmerülni a mélyebb filozófiai érkezésekben, és nem riadnak vissza attól, ha olykor szürreális esemény közepébe csöppenünk.

Fülszöveg

A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene.
A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét.
Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak.
Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja.

Kiadta: Agave Könyvek, 2023. 222 oldal. Fordító: Pék Zoltán

James D. Jenkins (szerk.) · Ryan Cagle (szerk.): A sötétség szavai- rémtörténetek a világ minden tájáról

Halihó!

A héten a kortárs írók vannak célkeresztben a Prológus háza táján, a most következő antológia pedig a kortárs horror szerzők gyöngyszemeiből csemegézik. De nem is akármilyen módon, hanem összegyűjtve a világ minden tájáról hazájában, vagy akár nemzetközileg is ismert szerzők kiváló műveit.

A recenziós példányért nagyon hálás vagyok az Agave Könyveknek, akik ismét egy rendkívül színvonalas kötetet adtak ki, ami ráadásul élfestett.

a képet Betti készítette, katt ide a csodás instagramjához

Értékelés

A könyvet sajnos lefotózni elfelejtettem, aztán ügyesen kölcsön adtam a barátnőmnek. Azért szeretném kiemelni a csodálatos, kreatív borítót, valamint azt, hogy a kötetben egyébként illusztrációkat is találunk a történetek mellé, az antológia elején egy térkép segít eligazodni a horror-történetek útvesztőjében, a világ minden tájáról összeválogatott novellák születési helyét tüntetik fel a világtérképen a szerkesztők.

A novellák a kötetben változó hosszúságúak, de összességében 19 történet kapott helyet a könyvben. Az antológia különlegessége, hogy Veres Attila e kötetben került bemutatásra a nagyérdeműnek külföldön is. Egyébként az ő története volt az egyik kedvencem. Korábban még nem olvastam az írótól, bár a polcomom csücsül az Odakint sötétebb. Ezek után biztos, hogy ez lesz az egyik következő olvasmányom.

A szerkesztők véleményem szerint zseniális történeteket válogattak be a kötetbe. Mindegyik novella előtt egy rövid bemutatást kaptunk az adott ország horror-hagyományairól, vagy éppen annak hiányáról, emellett a történet írójáról is.

A novellák mindegyike rendkívül színvonalas, kellőképpen nyomasztó vagy épp hátborzongató, esetenként mindegyik. Soknál a hétköznapi rettegés kerül a fókuszba, más novellákban az adott tájegység hagyományos rémei, és a köréjük szövődött hiedelemvilág jelenik meg egy valóságos rémtörténetben, ahol az egyszeri ember szembetalálkozik a nagyon is valóságos szörnyetegekkel. Ilyen volt például a romániai szerző története, ami az egyik kedvencem lett.

Az antológia különleges abból a szempontból, hogy mindegyik novellája elsőként itt jelent meg angol nyelven, valamint az is pozitívuma, hogy fő célja a mainstream angolszász horrorirodalmon kívüli történetek bemutatása volt. Így kaphattunk ízelítőt az afrikai, perui vagy épp a fülöp-szigeteki horror irodalomból is.

Az első történet már rendkívül erős, rögtön kedvet kaptam tőle a többihez is. Az olasz író Uironda című novellája a valóság meghajlításával egy olyan párhuzamos világot tár elénk, ahol saját borzalmainkkal kell szembenéznünk és számolnunk érte. Ez történetesen egy különleges lehajtó a sztrádán, Uironda.

Nem kívánok kitérni minden egyes novellára, de kiemelném még Veres Attila történetét, amely egy plüssállat haláláról, az ezzel való megküzdésről, a haláltusáról és a családi tragédiákról szól. Egy szeletét mutatja be egy diszfunkcionális családnak, a rideg anya nevelési módszereinek. Felnőttkori visszatekintésről van szó, a történet egy gyermekről szól, de azt pontosan analizálja felnőttkori énje. Lehet egy plüssállat hátborzongató? Nos, Veres Attila azzá tette.

Összességében azt gondolom, a horror szerelmeseinek kihagyhatatlan a kötet. Hátborzongató, lenyűgöző, félelmetes, tanúságos történetekkel találkozhatunk benne, amelyek ugyan sok esetben egyetemes tematika mentén mozognak, de mégis érezni belőlük az adott keletkezési hely szellemét. Nehéz egy antológiát pontokban értékelni, de ez a színvonalas gyűjtemény megérdemel tőlem 5 csillagot.

Fülszöveg

A ​World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia, mely bemutatta a világnak Veres Attilát.

Egy olasz falu, mely egyetlen térképen sem szerepel; egy spanyol boszorkánynövendék, aki szellemekkel és vámpírokkal tölti az idejét; egy törekvő francia nyomozó, aki nem rest okkult tudást latba vetni a sikerért, vagy épp egy perui író, aki bármit megtenne a hírnévért. Csupán néhány momentum a horror műfajának egyik leggrandiózusabb irodalmi válogatásából, melyhez a Valancourt Books szerkesztői több tucat nemzet majdnem húsz különböző nyelven írt horrorirodalmából válogattak, hogy elhozzák a legkiválóbb történeteket.

A könyv összes idegen nyelvű novellája ebben a kötetben jelent meg először angolul, az eleve angol nyelven írt művek pedig – olyan országokból, mint például a Fülöp-szigetek – ekkor kerültek először kiadásra az Egyesült Államokban. Ráadásul ebben a gyűjteményben debütált a tengerentúlon Veres Attila, az Odakint sötétebb, az Éjféli iskolák és A valóság helyreállítása szerzője, aki azóta már lehetőséget kapott egy önálló novelláskötet megjelentetésére is The Black Maybe címmel.

A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról címe nem túloz: példa nélküli vállalkozás, igazi ínyencség a horror műfaj szerelmeseinek.

Kiadta: Agave Könyvek, 2023, 416 oldal

James Patterson – J. D. Barker: A zaj

Halihó!

2023. első bejegyzésében egy szívemhez közel álló író, J. D. Barker James Pattersonnal közösen írt kötetét mutatom be nektek. Korábban már olvastam a szerzőpárostól, mégpedig A madártollas gyilkosságok című könyvet, amitől teljesen el voltam ragadtatva. (Itt olvashattok róla). Sajnos A zaj nem hozta ugyanezt a hatást számomra.

A recenziós példányért nagyon hálás vagyok az Agave Könyveknek!

Értékelés

A kötet cselekménye egy furcsa, megmagyarázhatatlan hang köré összpontosul, amelyről maga a könyv is kapta a nevét. A földöntúli zaj nem csupán hangos, de olyan furcsa cselekvésre készteti az embereket, amely mindenre káros hatással van.

” Olyan hangja volt, mint azoknak a lényeknek, amelyek a legsötétebb rémálmokban élnek, kimásznak az ágy alól és a szekrény mélyéről, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy felfalhassák az áldozatukat.”

Kötetünk a kezdetekkor több szálon fut, de mindegyiket összeköti természetesen a zaj. Megismerkedhetünk egy testvérpárral, akik egy hegyen, egy erdőben élnek egy nomád kis közösség tagjaként. Szokásos mindennapi tevékenységüket azonban kettéhasítja a zaj, és a falujukból mindenki meghal vagy eltűnik, csak ők élik túl. A két lány sem úszta meg azonban sértetlenül, Sophie, a fiatalabbik lány úgy viselkedik, mintha valami gonosz démon szállta volna meg, nővére, Tennant pedig próbál mindent megtenni, hogy megóvja.

A történet másik főszereplője Martha, akit nagy titkolózások közepette a védelmi minisztérium gyűjtött be több más tudóssal együtt, hogy megvizsgálja a jelenséget. Itt jön képbe a harmadik főszereplőnk is, ugyanis az egész procedúra katonai fennhatóság alatt áll. Egy fiatal, talpraesett vezető, Fraser vizsgálja az ügyet Marthával együtt.

Már a vizsgálódás kezdetén több ellentmondásba ütközik a nő, még a kutatási körülmények is nagyon furcsák, nem csak maga a zaj, amiről kezdetben még azt sem tudhatták, hogy zaj. A nulláról kellett a kutatásukat felépíteni, mindeközben azonban a helyzet kezd elharapózni és más helyeken is felüti a fejét az anomáliának nevezett jelenség. Ennek következtében az emberek óriási hordákba verődnek, és futnak, és futnak és csak futnak, valamilyen közös tudat által vezérelve. Hogy hova vezet a vizsgálódás, mi lesz a lányok sorsa azt természetesen nem szeretném előre lelőni, de a főszereplőink szálai összeérnek, a kérdéseink nagy részére pedig kapunk valamiféle választ.

Maga a téma számomra nagyon érdekes volt, és azt gondolom, hogy a kötet egy rendkívül jó felütéssel kezdte. Fogalmunk sincs, mi ez a furcsa zaj, csak annyit látunk, hogy egy tinédzser és egy kislány elhagyatottan kóborol az erdőben és a túlélésért küzd, miközben a kormány szervei egy titkos nyomozást indítottak a jelenség kapcsán. Az írópáros feszített tempót diktál a kötetben egyébként, mindenki versenyt fut az idővel és az életéért, megoldásokért küzd, amit rendkívül jól érzékeltetnek rövid, tömör, váltott szemszögű, többféle sorsot bemutató fejezeteikkel.

“A biztonság egy gondosan felépített illúzió.”

A probléma csupán az, hogy egy idő után ez a feszültség egyre jobban ellaposodott. Az író-páros (és Barker úgy egyáltalán) nagyon szereti átverni az olvasóit, fals magyarázatokat kreálni a jelenségekre amiket egy tollvonással keresztülhúznak két oldallal később, és még nagyobb homály övezi a dolgokat, mint előtte. Ezzel alapvetően nincs is semmi gondom, sőt, viszont cserébe a történések nem tudták nagyon fenntartani az érdeklődésemet mégsem.

A karakterek sem sikerültek épp a legjobbra. A két lányon kívül mindenki semleges, vagy unszimpatikus volt, de annyira mégsem, hogy érdekeljen. Egyik szereplőt sem sikerült annyira igazira írni, hogy tudjak neki szurkolni, valahogy hiányzott a mélység, a valódi emberség mindenkiből.

Mindezzel együtt azonban meg kell jegyeznem, hogy az írópárost továbbra is zseniálisnak tartom, mert maga a téma és a stílus tetszett, valamint azért voltak olyan csavarok, amitől még így is leesett az állam, hogy alapvetően én és a könyv nem lettünk a legjobb barátok. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy adtam egy esélyt a kötetnek, ahogy a jelenséget és az azt övező dolgokat jellemzik, azért már megérte elolvasni. Sajnos 5/3,5-nél több csillagot így sem tudok a könyvre adni, pedig szerettem volna szeretni.

Fülszöveg

Az ​oregoni Mount Hood közelében egy ismeretlen eredetű, pusztító erejű hanghullám söpör végig egy kis településen. A katasztrófában mindenki életét veszti, leszámítva egy testvérpárt, akik még időben elérték az egyik óvóhelyet. A jelenség hamarosan több helyen megismétlődik, és további megmagyarázhatatlan események is történnek. Egyesek szerint a kínaiak vagy az oroszok vetettek be egy új titkos fegyvert. Mások isteni eredetű megtorlásban hisznek.

A kormány a helyszínre küld egy csapatot, hogy kivizsgálja az esetet, de a csapat tagjai egymással ellentétes feladatokat kapnak. Dr. Martha Chan pszichológusnak, aki egészségügyi vészhelyzetekre szakosodott, tanulmányoznia kell a túlélőket. Alexander Fraser főhadnagynak, aki egész életében katonai pályára készült, és nem bízik a civilekben, el kell különítenie őket. Kisvártatva azonban teljesen eluralkodik a káosz, és mindenki kénytelen lesz összefogni, hogy megoldást találjanak az őrjítő zaj eredetére, ami senkit és semmit nem kímél.

James Patterson és J.D. Barker második közös regényében a rettegés eddig ismeretlen hangon szólal meg, és ez a hang a két méltán népszerű szerző képzeletvilágának legsötétebb zugaiból származik.

Kiadta: Agave Könyvek, 2022 416 oldal