Holly Black:How ​the King of Elfhame Learned to Hate Stories – Hogyan gyűlölte meg Elfhon királya a történeteket (A levegő népe 3,5.)

Halihó!

Úgy tűnik, az elmúlt időben a visszatérés időszakába léptem. Azért mondom ezt, mert az előző bejegyzésem is egy olyan könyvről szólt, ami egy korábbi könyvsorozat folytatása, A sólyom nyomában a Hollófiúké, a Hogyan gyűlölte meg Elfhon királya a történeteket pedig A levegő népe trilógia világában játszódik. Emellett jelenleg A hatalom törékeny szálait olvasom, ami az Egy sötétebb mágia folytatása, szóval tényleg a visszatérés időszaka van most, régen olvasott és szeretett könyveim mind-mind egyfajta folytatást kaptak – nagy örömömre természetesen.

Hálásan köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Értékelés

Ezúttal tehát Cardan történetébe ugrottam fejest, ami felidézte bennem a kellemes emlékeimet az eredeti trilógiával kapcsolatban, és kedvet is kaptam az újraolvasásához, mert mint kiderült, már a felét elfelejtettem. De így is nagyon élvezhető volt ez a kis, 192 oldalas mesekönyv.

A kötet több fejezetre van bontva, amelyek kis szemelvények Cardan életének meghatározó pontjairól. A történet egy keretbe van foglalva, a halandók földjén kezdődik és a “jelenben” játszódik, a vége szintén. Közte pedig emlékeket látunk megelevenedni.

Bepillantást nyerhetünk a gyermek Cardan életébe, az elvadult kisfiúéba, majd később az iskoláskorú Cardannal élhetjük át, hogy első szerelme szíven szúrja. De ami a legjobban tetszett a mesében, mert én annak nevezném mindenképp, az a köteten átívelő történet, amit a gyermek Cardannak mesél egy troll asszony. A történetet a fiú több interpretációban is meghallgatja, és valahogy mindig más lesz a tanúsága. A végén pedig ő maga is elmeséli azt.

Mindeközben végigkövethetjük aprócska morzsák alapján azt is, ahogy Cardan beleszeret Judeba. Egyre többet gondol arra a bizonyos kerek fülre és nyomot hagyó lábra, pedig Cardan hosszú-hosszú éveket töltött azzal, hogy bizonyítsa – ő a kőszívű fiú a Troll történetéből. Vagy még sokkal, de sokkal rosszabb.

A könyv E/3-ban íródott, de szerintem teljesen bele lehetett helyezkedni a gyermek, az ifjú, majd a felnőtt Cardan aktuális helyzetébe, lelkiállapotába. Nagyon tetszett, hogy még egy kicsit közelebbről megismerhettük a tündér fiút, és ismét visszacsöppenhettünk Elfhon varázslatos, de szörnyű világába. Egyébként még így is teljesen élvezhető volt, hogy nem igazán emlékeztem már az eredeti cselekményre, azért felsejlettek előttem az események – bár elég halványan, de összességében egyáltalán nem hiányzott, hogy hirtelen minden részlet pontosan előttem legyen. Valószínűleg úgy még jobban tetszett volna ez a kiadvány.

Ami pedig még tovább emelte a könyv színvonalát, az az illusztráció. A kivitelezés egyszerűen fantasztikus, tényleg olyan, mint egy szép mesekönyv. Nagyon igényes példány, bárcsak a többi kötet megjelenne hasonló formában! 5/5 csillagot adok a könyvre, és mindenképp ajánlom azoknak, akiknek tetszett A levegő népe könyvsorozat, bár biztos vagyok benne, hogy a legtöbbetek már megkaparintotta ezt a csodás mesét. Ha mégsem, akkor rajta! Egy apró kifogásom van csak ellene – szívesen olvastam volna még több száz oldalon keresztül.

Fülszöveg

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy éles nyelvű fiú.

Mielőtt kegyetlen herceggé, majd gonosz királlyá vált volna, kőszívű tündérgyermek volt. A kötet mélyebb bepillantást enged Elfhon titokzatos királyának drámai életébe. Izgalmas részletek a The Cruel Prince – A kegyetlen herceg előttről, kalandok, amelyek a The Queen of Nothing – A semmi királynője után játszódnak, és ismerős pillanatok A levegő népe-trilógiából – mind-mind Cardan szemszögéből.

A sorozat új kötetében visszatérhetünk a szívdobogtató romantikához, veszélyhez, humorhoz és drámához, melyek a világ minden táján elvarázsolták már az olvasókat. Minden fejezethez gyönyörű, megkapó, színes illusztrációk készültek, így tökéletes gyűjtői példány régi és új olvasóknak egyaránt.

Szerezd meg, és hagyd, hogy magával ragadjon!

Kiadta: Könyvmolyképző, 2023, 192. oldal

Simon Stålenhag – A Labirintus

Halihó!

Ugye nektek is ismerős érzés, hogy végtelen könyv csücsül a polcaitokon, mégis folyton újabbakat vesztek? Néhány korábban vásárolt példány pedig már jobb esetben hónapok, rosszabb esetben évek óta ott néz rátok a polcról, és várja, mikor fogod végre levenni. Mi is hajlamosak vagyunk beleesni ebbe a hibába, így az elmúlt héten a saját könyvek olvasottságát próbáltuk népszerűsíteni a Magánkönyvtár projekt keretein belül a Prológus csapatával. Az én választásom e projekt során egy igazán különleges alkotásra esett. A Labirintus nem egy hagyományos könyv, inkább szöveggel keretezett vizuális történetmesélés.

A kötetet nagyon köszönöm az Agave Könyveknek!

Fülszöveg

A világot csupa rom és hamuréteg borítja, miután egy túlvilági jelenség maradványai elpusztították a Föld légkörét. A kevés túlélő mélyen a felszín alá kényszerült. Matt, Sigrid és Charlie egy napon elhagyják föld alatti államuk biztonságos menedékét, hogy expedícióra induljanak a régi világ pusztaságába, utazásuk során pedig kénytelenek szembenézni a civilizáció bukása előtti idők sötét titkaival.

Simon Stålenhag az Elektronikus állam és a Mesék a Hurokból nemzetközileg elismert szerzője és alkotóművésze. Kreatív képei és történetei, melyek a világ egyik legkeresettebb vizuális történetmesélőjévé tették őt, egyedi sci-fi jelenségeket festenek le hiperrealisztikus skandináv tájakon. A Labirintus ismét egy olyan disztópikus jövőt tár elénk, amilyet még nem láthattunk korábban.

Kiadta: Agave Könyvek, 2021 152 oldal

Értékelés

Elsőként azt szeretném megjegyezni, hogy számomra ez a könyv igazi komfortzónán kívüli olvasmány volt. Először is, bár semmi bajom alapvetően a műfajjal, mégis, ritkán veszek a kezembe sci-fiket. A posztapokaliptikus téma már nem áll tőlem olyan messze, az Angelfall trilógiát például imádtam, de megemlíthetném a Részlegesek köteteket is. Azonban ami egy teljesen új, ismeretlen világot tárt elém, az a kötet kivitelezése. Korábban már említettem, hogy nem egy hagyományos könyvről van szó, hanem a fülszövegben zseniálisan pontosan megfogalmazott vizuális történetmesélésről. A kevéske szöveg és az annál több illusztrált oldal együttesen adja meg nekünk az élményt.

Az élmény pedig lebilincselő, legalábbis számomra az volt. Már a felütés sem ígér nekünk boldog befejezést: főszereplőnk a kivégzésére vár. Elmeséli nekünk, hogyan is jutott el odáig. Az első pár oldalból gyakorlatilag semmit sem értettem, eléggé ködös volt az egész: hol vagyunk, mit keresünk itt, ki is az a Charlie. Aztán persze szép lassan feloszlik a köd, ahogy halad előre a történet. Megtudhatjuk, mi okozta a bolygó vesztét, azt, hogy hogyan próbáltak meg túlélni a Föld lakói, és azt is, miféle szörnyű események vezettek főszereplőnk, Sigrid kivégzéséhez.

Közben pedig lenyűgöző illusztrációkon keresztül beszippant minket ez a sötét világ, Sigrid, Matt és Charlie rövidke, ámde annál megrázóbb és valóságosabb története. Bennem rengeteg kérdést felvetett ez a posztapokaliptikus világ. Elsőként tisztázódnia kellett a fejemben annak, miről is szól valójában ez a történet. Ez a könyv azonban nem csupán arról szól, hogy egy lányt kivégeznek, és az ehhez vezető útról. Szól arról, hogy vajon mennyire etikus a világ egy aprócska szeletét megmenteni. Szól a nehéz tettekről, a fennmaradásért való küzdelemről. És arról is, az emberek mennyire hozzá tudnak szokni a borzalmas cselekedetekhez. Szól a traumák feldolgozásáról. Arról, amit nem lehet feldolgozni. A saját tetteink súlyáról, a bűntudatról és a bosszúról. Mindezt pedig olyan köntösbe csomagolta az író-illusztrátor, ami egy egészen egyedi és különleges lefestése ezeknek a témáknak.

A kötet elolvasása nem több, mint 1,5 óra, ha belemerülsz a képek nézegetésébe. Ennek ellenére még napokig velem maradt a történet, felidéztem egy-egy részletét és elgondolkodtatott – korábban már említettem, hogy ez szerintem az igazán jó könyvek jellemzője. Így azt gondolom, aki bármennyire is érdeklődik a posztapokaliptikus témák iránt, vagy csak szereti a sci-fiket, az mindenképp adjon egy esélyt ennek a nívós kötetnek, ami nem csupán rendkívül színvonalas illusztrációit tekintve, de a történet is rendkívül érdekes.

Összességében azt gondolom, hogy amennyire elsőre féltem ettől a kötettől annyira megérte a kezembe venni és elolvasni. Valóban egy teljesen új, különleges élményt nyújtott számomra, mert bár korábban olvastam már illusztrált köteteket, olyat talán még sosem, aminek ennyire szerves részét képezik maguk a képek. Ajánlom minden kalandvágyó, kísérletező könyvmolynak, és azoknak, akiket már korábban említettem. Még egyszer hálás köszönet az Agave Könyveknek, hogy a rendelkezésemre bocsátották A Labirintust. 5/5 csillagot adok rá.

Bella Swift – A láma, aki koszorúslány lett

Halihó!

Nyakunkon vannak az ünnepek, nemsokára karácsony- aztán a szülinapom, ami mondjuk főleg engem érint, de mégis meg kellett említenem -, majd az új év is beköszönt hamarosan. Remélem szebb lesz, mint az idei, mondjuk ezt nem lesz nehéz felülmúlni… Mindenesetre az ünnepek környékén szeretünk szívmelengető történeteket olvasni, ilyen könyvről írok most nektek. A Prológussal mesékről szóló tematikus hetet tartunk, tartsatok velünk ide kattintva!

A mese, amit értékelek nektek A láma, aki koszorúslány lett. A recenziós példányt nagyon köszönöm a Manó Könyveknek! Szerezd be te is ezt a szupercuki olvasmányt még karácsony előtt, ide kattintva!

Megjelent: Manó Könyvek, Budapest, 2020
150 oldal 

Fülszöveg:

Esküvői örömök és láma-dráma! Koszorúslány kerestetik? Nem prob-láma! Itt van Lulu, a láma, szolgálatára! Az Almafa tanya bajban van! De Jakab gazda még megmentheti egy igazi tanyasi lagzival. Csakhogy az ifjú pár egyedül nem boldogul. Így Lulu, a láma intézi a tortát. Meg a virágokat. Sőt, koszorúslánynak is örömmel felcsap! Legjobb barátja, a kis Avani segítségével munkához lát, de képes lesz-e megmenteni a menyegzőt – és az Almafa tanyát?

Ez a kedves kis kötet már az extra édes borítójánál megvett engem: rózsaszín, csillogós, lámás – egy kislány mi másról is álmodhatna? Oké, erős túlzás engem lassan 26 évesen kislánynak nevezni, de legbelül valahol még mindig az vagyok. Így óriási lelkesedéssel vettem a kezembe a lámáról szóló kötetet. Mind a 150 oldala kedves és barátságos, vicces és tanúságos.

A történet Luluról, a lámáról szól, aki az Almafa tanyán éldegél a többi állattal és Jakab gazdával. Sajnos Jakab az utóbbi időben elég szomorú, hiszen felesége, Ráhel elhunyt, a tanya pedig nem megy túl jól, pénzügyi problémákkal küzd a gazda. Lulu is észlelte mindezt, és mindenáron segíteni szeretett volna valahogy a gazdán. Sajnos azonban minden igyekezete kudarcba fulladt, általában jóindulatú próbálkozásait katasztrófa követte, szegény Lulu minden jó szándéka ellenére. A szomszédba azonban beköltözött egy kislány, Avani az anyukájával, és a tanya élete is felbolydult – így lett végül Luluból Avani legjobb barátja, a tanyából esküvők helyszíne Jakab gazdából pedig ismét boldog ember.

Ez a kis mesekönyv 6 éven felülieknek íródott, szerencsére felső korhatára nincs, én is nagyon szerettem. Nagyon vicces volt Lulu szerencsétlenkedése, a többi állat viselkedése és poénjai szintén – például a szeleburdi kisbárány volt az egyik kedvenc karakterem. Nem csupán vidám dolgok történtek azonban, Avanit először bántja egy kislány új iskolájában, de Lulu ezen is segít – nemes egyszerűséggel lámához méltóan leköpi az állatot. Pedig Lulu igazán kedves és barátságos, korábban terápiás állat volt. Tetszett ez a vonal a mesében, jónak tartom, hogy a gyerekeknek szóló történetekben is megjelenik a beteg, elesett emberek segítésének gondolata, meg a gyerekek olykor nagyon gonosz viselkedése is – ami később egyébként komoly problémákhoz is vezethet. Betekinthetünk továbbá egy tanya mindennapjaiba, a birkanyírás például rendkívül szórakoztatóan lett megírva.

Nagyon kedves kis mese egy imádnivaló lámáról, barátságról és szeretetről, és persze izgalmas kalamajkákról. Úgy gondolom, felnőtt fejjel is lehet élvezni ezeket a történeteket, ilyenkor ismét kicsit gyerekké válik az ember, kiszakad a szürke hétköznapokból és az Almafa-tanya barátságos állatai közé csöppen. Ja, és majdnem elfelejtettem, a kötetben nagyon aranyos illusztrációk találhatók, így még tündéribb lesz az egész történet. Mindenképp ajánlom akár egy esti mesének gyerekek számára, akár felnőtteknek, akik szeretnek visszakacsintgatni a mesék világában.

Rejtő Jenő – Piszkos Fred, a kapitány

Halihó!

Borongós november utolsó napjához érkezve egy vidám történettel szeretnélek megismertetni titeket. Rejtő Jenővel még tinédzser koromban ismerkedtem meg, akkor azonnal bele is szerettem az író könnyed, stílusába, zseniális humorába és az egész 1920-30-as évek hangulatát is megkedveltem. Akkoriban az összes Rejtő regényt elolvastam, amit otthon felleltem, azóta viszont nem vettem elő egyetlen általa írt könyvet sem. Viszont most nagy örömmel fogtam a kezembe ismét Rejtőt, üdvözöltem, mint egy régen látott kedves ismerőst, és tudtam, hogy biztosan nem fogok csalódni. A következőkben bővebben kifejtem, miért is imádtam másodszorra is a Piszkos Fred, a kapitány című könyvet.

A könyvet nagyon köszönöm a Helikon Kiadónak! Szerezzétek be ti is ezt a csodaszép új, illusztrált kiadást itt!

Fülszöveg:

A tengerésztiszti egyenruháját ócska, koszos rongyokra cserélő kapitány, Piszkos Fred nevét nálunk már az általános iskolások is ismerik. Mint ahogy azt is tudják, hogy „neki van a világon a legtöbb esze” (Fülig Jimmy szíves szóbeli közlése), ezért aztán cseppet sem meglepő, hogy ebben a – gyakori idézettsége miatt – mára kvázi klasszikussá vált regényben ő mozgatja a szálakat a háttérből, s leginkább neki, no meg Fülig Jimmy tanácsainak köszönhető, hogy a szingapúri alvilágot inkognitóban felfedezni kívánó St. Antonio főherceg túléli ezt a veszélyes kirándulást. Igaz, közben megverik, eladják, halálra ítélik és megnősítik (ebben a sorrendben), de végül sikerül viszonylag ép bőrrel szabadulnia, és elindulhat hazafelé, hogy megtudja, mennyire állt/ült helyt a Boldogság Szigetek trónján botcsinálta dublőre, Fülig Jimmy, a szabadfogású hejesírás világbajnoka.

Kiadta: Helikon, Budapest, 2020, 268 oldal

Nos, mint korábban említettem Rejtő Jenő és jómagam kapcsolata régre vezethető vissza. Egy agyonlapozott, szakadt, meglehetősen viseletes Csontbrigád című kötettel szökött szárba kettőnk kapcsolata, és folytatódott rengeteg boldog oldalon át. Aztán szerelmünk valahol a gimnázium végén ért véget, akkoriban az olvasási mániám is kissé alábbhagyott. Pedig még kis vidéki városkámból fővárosunkba is felcipeltem Rejtő megbecsült könyveit, mondván, hogy még biztosan újra elolvasom őket. Azonban a szakirodalmak tengere maga alá temetett, és pár évig szinte semmit sem olvastam saját szórakoztatásomra. Később, mikor megint belevetettem magam a regények ölelő karjaiba új írókkal ismerkedtem meg, és a háttérbe szorultak a régi kedvenceim. Tíz évnek kellett tehát összességében eltelnie ahhoz, hogy P. Howard azaz Rejtő Jenő ismét a porondra kerüljön nálam, nem mással, mint Piszkos Freddel. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy gyakorlatilag már semmire se emlékezzek a cselekményből, így nem voltak lelőve a kötet fordulatai. Na mert abból volt ám benne bőven!

Ez a kötet egy izgalmas kalandregény, zseniális fordulatokkal és még zseniálisabb humorral megáldva. Már az első jelenet is megmosolyogtató: egy kocsmai verekedés után vagyunk, Fülig Jimmy, kötetünk egyik főhőse épp a kését keresi.

– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami matrózban.
– Milyen kés volt?
– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?
– Kagyló.
– Hány részből?
– Egy darabból készült.
– Akkor nincs baj. Megvan a kés!
– Hol?
– A hátamban.

Jimmy egy szép napon úgy dönt, hajóra száll és megpróbálkozik a lehetetlennel: egyszerre lesz kazánfűtő és pincér, egyiket nappal, a másikat éjjel csinálja a Honolulu Star nevezetű luxushajón.  A hajón megismerkedik Mr. Irvinggel, aki történetesen St. Antonio, a Boldogság Szigetek főhercege, sőt, a címet adó kapitány, Piszok Alfréd is megjelenik a hajón, nyilván potyautasként. Fred egy nagyon titokzatos figura, senki sem tudja igazán honnan kerül elő állandóan, de mindig megjelenik, és kétségkívül nagy múltra tekint vissza a bűnözésben, Szingapúrban nagy tekintélye van, ámbár mindenki utálja. Zseniális eszét azonban senki sem tagadja le, ahogy azt sem, hogy ő a világon a legmosdatlanabb egyén. A hajóúton nem csupán barátság szövődik Fülig Jimmy és “Mr. Irving” között, de egy rejtélyes haláleset is történik – St. Antonio nevelőapja tragikus hirtelenséggel elhalálozik. A főherceg a fejébe veszi, hogy egy kis kimenőt ad magának úri kötelességei alól így, hogy “megszabadult” felvigyázójától, szeretné felfedezni Szingapúr alvilágát, Jimmyt pedig a maga helyébe küldi. Gyorstalpaló udvari ismeretek kurzust tart a hercegünk Jimmynek, aki cserébe Az alvilág Szingapúrban nevű tantárgyat adja le neki. Azonban partraszállás után nem várt bonyodalmak kezdődnek: Fülig Jimmy-t azonnal Almirára viszik és megkoronázzák, St. Antoniot pedig pillanatok alatt kirabolják és eladják, majd gyorsan hírnevet is szerez magának az alvilágban Vadsuhanc néven. Jimmy a szigeten naplóírásba kezd – amit a könyvben autentikusan, az ő hejesírásával olvashatunk – és megörökíti uralkodása fényes perceit, Vadsuhanc pedig a mocskos alvilágban próbál életben maradni, miközben felfedezi az élet olyan egyszerű, pórias örömeit, mint jól fejbekólintani valakit. Hogy hogy alakul főhőseink sorsa azt nem ragoznám tovább, ám természetesen címadó főhősünktől, Piszkos Fredtől sem búcsúzunk el a hajón, végigköveti a Boldogság Szigetek trónörökösének sorsát, és bár  úgy tűnik,  a halálát akarja, épp ellenkezőleg, végig nagyon vigyáz rá. A kötet végén pedig a rejtélyes kapitány valódi kilétére is fény derül.

A kép forrása: moly.hu

A kötet nem csupán fordulatos cselekménye miatt szórakoztató, de ami a legkiemelendőbb benne, az az író humora. Számtalan alkalommal nevettetett meg a kötet, közben pedig végig izgultam szereplőink sorsáért. Megoldja-e Fülig Jimmy az uralkodó feladatait? Hogyan mászik ki St. Antonio főherceg a legnagyobb csávából is? Mindezt megtudhatjátok, ha elolvassátok ezt a páratlan kötetet.

” – A feje fáj?
– Igen.
– Dohányzik?
– Inkább innék valamit.
– Nem kínáltam!
– Elég baj, mert dohányzom.
– Járt Afrikában?
– Két éve.
–  Szülei élnek?
– Az anyám.
– Az apja mibe halt meg?
– Búcsúba. Heveny lövöldözés meg minden ilyesmi…
– Iszik?
– Most, hogy meghalt, nem hinném.”

Rejtő könyveit még kissé saláta verzióban olvastam először, ahogy már fentebb is említettem, ez az új kiadás azonban nem csak azért tetszetős számomra mert nincs agyonolvasva, de azért is, mert illusztrálva van. Bizony, a kötet jeles eseményeit képi formában is elénk tárja a Helikon kiadó, így növelve az olvasás élményét. Az illusztrációk Korcsmáros Pál rajzai az eredeti,  általa rajzolt Piszkos Fred, a kapitány képregényből. 

” – Itt van a fogadó idő. Kíván valamit felség?
Mondom: Igen, kívánnék valamit.
– Mitpedig felség?
– Vegyen egy parókát, mert káprázik a szemem a kopaszságától, ha csillog a lámpáknál.
– Parancsára. – mondá. – Felséged előírhatja, hogy milyen parókát vegyek.
– Mondom: zöldet, mer az megy a ruhájához.
Azt mondtá erre, hogy akkor őtet majd kinevetik. Megnyugtatám, hogy ez így is megtörténik, tehát nem kockáztat semmit.”

Ezt a könyvet gyakorlatilag mindenkinek ajánlom 14 éves kor felett, aki egy könnyed szórakozásra vágyik, aki szeret nevetni és imádja a fordulatos regényeket. Piszkos Fred kalandjait egyébként több kötetbe dolgozta fel az író, remélem, hogy a kiadó a közeljövőben a többi történettel is megörvendeztet minket. Nem tudok mást adni a könyvre, mint 5/5 csillagot, második olvasásra is ugyanúgy – ha nem jobban – elkápráztatott, mint elsőre.

Kertész Edina – A milliomos szamár

Halihó!

Srácok-lányok, ma ismét egy különleges bejegyzéssel érkeztem. Mostanában megszaporodtak az olyan értékeléseim, amik nem a szokásos ízlésembe tartozó könyvekről szólnak. Most egy igazi gyermekkönyvet hoztam nektek, ami nem más, mint A milliomos szamár Kertész Edina tollából.

A kötetet nagyon köszönöm a Manó Könyvek kiadónak – és magának Kertész Edinának! Itt tudod beszerezni a saját példányod!

Manó Könyvek, 2019
160 oldal

Négy pata kopog a Gyogyó Golyó Bowling Klub tükörfényes padlóján. Az új tisztasági menedzser, Robi, a szamár az első munkanapját kezdi. Ám a klub egykori alkalmazottja, Malac bosszút esküdött ellene, és jókora slamasztikába keveri, méghozzá éppen a híres rapper és dj, MC Chicken születésnapján… Robi elveszíti az állását, de váratlanul híres és mesésen gazdag lesz egy TyúkTyúbra felkerült videó miatt. Megváltoztatja-e a hírnév Robit, ezt a tehetségesen gitározó, jólelkű szamarat? Tényleg igaz lenne, hogy a szülei egyszer megrágcsáltak egy tűzoltót? És hogy éli túl, mikor egy csapásra mindent elveszít? Vicces, fordulatos és nagyon mai gyerekregény sikerről, hírnévről, bukásról és önmagunk megtalálásáról.

 

 

Elsőként biztos meglepődtetek, hogy egy mesekönyvvel érkeztem. Azonban azt gondolom, felnőtt fejjel a gyermekirodalom egy egészen más élményt tud nyújtani. Gyerekként ugyanis félig-meddig egy mesében élsz: rajzfilmeket nézel, hiszel a Télapóban és más csodás, hihetetlen dolgokban, a fantáziád pedig csak úgy szárnyal. Gondtalan vagy és játékos, boldog. Felnőtt fejjel ez már egy kicsit másképp van: ennek a könyvnek az olvasása közben viszont visszarepültem a gyerekszobámba. Közben pedig teljesen más szemszögből olvastam, mintha 10 éves lennék, a jelenlegi tudásom és tapasztalataim szűrőjén keresztül érdekes élményt nyújtott a könyv olvasása.

Nagyon kellemes élményt nyújtott ez a kis gyermekregény. Egyrészt nem számítottam rá, hogy illusztrált lesz – pedig már a borítón is rajta van, csak van, aki ugye vaksi és nem látja -> ÉN – , és mégis: a bejegyzésem fejléceként látható kép rajzai Robit ábrázolják, történetünk főhősét. Nagyon találó rajzokat sikerült belecsempészni a kötetbe, minden oldalon történt valami izgalmas – és nem csak a cselekményt, de az illusztrációkat tekintve is. Hol egy szövegbuborék, iniciálék, máshol kiemelt mondatok, firkák, és maga a cselekmény képes megjelenítése. Egyszóval imádtam, hogy ilyen, tényleg újra gyermeknek éreztem magam a kötet olvasása közben.

Na de miről is szól a könyv? A történet Robi, a szamár izgalmas kalandjait meséli el. Robi egy igazán különleges egyéniség, hiszen az emberek világába szamárként illeszkedett be Szamár Nagyival, nagymamájával együtt. Nagyi azonban az álmait követve külföldre ment, így Robi kénytelen volt munkába állni és fedezni a megélhetését. Egy bowlingpályán kapott állást takarítóként. Az előző takarítónak, Malacnak – aki a történet főgonosza – nem tetszett, hogy más került a helyére, így bosszút forralt szegény, ártatlan Robi ellen. Mikor a híres-neves MC Chicken látogatott a pályára, Robit egy agyafúrt csellel Malac kirúgatja. Előtte azonban megelőzte az, hogy Robi a mézzel feláztatott bowlingpályán szándékán kívül olyan botladozásokat mutat be, amit a szemfüles Chicken azonnal feltett a Tyúktúb csatornájára. BUMM – Robi híres lett.

A könyv nagyon mai, a modern világra épül, így a mai gyerekek  – és felnőttek!- teljesen magukénak érezhetik. Öröm olyan kötetet olvasni, ami bár régi problémákat boncolgat – mert igenis megteszik a mesekönyvek, gyermekregények is, hiszen mind fontos tanúsággal rendelkezdek -, de azokat mai köntösben jeleníti meg. Persze a közösségi médián hirtelen sztárrá válás egy friss jelenség, de a sztársággal járó negatív és pozitív következmények már korántsem. Robi ugyan először nagyon élvezi frissen megszerzett vagyonát, de önmagát útközben valahogy elvesztette. A vagyon és a hírnév pedig könnyen jön és könnyen megy, főként, ha nem azzal érted el, hogy önmagad adod.

Robi egy melegszívű, kedves kis szamárfiú, amolyan szamártinédzser. A sztárrá válás és onnan egy botrány miatti lecsúszás során mindig támaszkodhatott Szamár Nagyi bölcsességeire, aki – bár nem volt testben vele, de a szívében igen -, számos jó tanáccsal látta el, főként arra vonatkozóan, hogy nem baj, ha nem vagy olyan, mint a többiek, különlegesnek lenni jó, és hogy sose add fel az álmaidat, de önmagad főként ne.

Fontos üzeneteket hordoz tehát ez a könyvecske, amit rendkívül szellemes, kedves és fordulatos formában tár az olvasói elé. És igen, 24 éves fejjel is beszippantott a könyv hangulata, mikor elkezdtem, addig nem álltam fel, amíg el nem olvastam. Aztán még lapozgattam kicsit, mert olyan aranyos! A szereplői is pontosan olyanok, amilyeneknek lenniük kell: kicsit naiv, jóindulatú szamarunkkal a főszerepben. De Pappardelle, a Gyogyó Golyó pálya pincére is eltalált figura, aki nehéz sorsú és kemény munkával küzd az álmaiért, ugyanis szoftverfejlesztő szeretne lenni.

Összességében azt gondolom, ez a kötet főként 8-12 éves gyerekeknek ajánlott, de felnőtt fejjel is megér legalább egy olvasást. Hiszen nagyon aranyos, szépen kivitelezett és mai, kellően egyszerű karakterekkel és történetekkel, mégis komoly tanúságokkal és mondanivalóval. Mivel semmi ehhez foghatót nem értékeltem még, a csillagozástól eltekintenék, de nagyon tetszett a kötet, semmi rosszat nem tudok róla mondani – szóval mégiscsak állapodjunk meg 5/5 csillagban.

 

 

Stan Lee & Peter David: Fantasztikus ​életem

Halihó!

Még mindig a képregények táján kalandozunk a Prológussal, így most egy olyan emberről szóló képregényt mutatok be nektek, akinek a nevét napjainkra szinte mindenki ismeri. Ez az ember nem más, mint Stan Lee, a képregényíró, akinek számos kedvencünk pattant ki a fejéből – vegyül például Pókembert vagy a Hihetetlen Hulkot. Lássuk az értékelést!

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Kossuth Kiadónak! Itt tudod beszerezni te is a saját képregényed!

Fülszöveg

A nagyszerűen illusztrált képregény-memoárban Stan Lee – a képregény-műfaj legendás alakja, a Pókember, az X-Men, aBosszúállók, a Hihetetlen Hulk, és számos, egyéb Marvel-szuperhős megálmodója és társalkotója – a modern képregény létrejöttének történetét meséli el.

Stan Lee (teljes nevén Stanley Martin Lieber, becenevén: the Man) nem igényel külön bemutatást. A képregények történetének legismertebb, legendás alakjaként ő jelentette a fő kreatív hajtóerőt a Marvel Comics szerkesztőségében. Karrierje során ő keltette életre – és emelte be a köztudatba, a mainstream popkultúrába – a világ legismertebb képregényhőseinek és leghírhedtebb gonosztevőinek némelyikét. Történetei – melyek tele vannak gátlásokkal küzdő szuperhősökkel és mindaddig példátlanul összetett lelkivilágú rosszfiúkkal – ragyogó elmésséggel és lélektani finomsággal egészítették ki a műfajt, amely azelőtt főként a jó és gonosz örök küzdelmének lapos és közhelyes ábrázolásaira korlátozódott. Lee az emberivel egészítette ki az emberfelettit, és ezáltal a 20. századnak új mitológiát alkotott.

A Colleen Doran által gyönyörűen illusztrált memoárban Lee ugyanazzal az utánozhatatlan szellemességgel, elevenséggel meséli el élettörténetét, mint amit a képregények világába is bevezetett. Az oldalakat lapozva végigkísérhetjük Stan Lee életetét, a szegénység sújtotta manhattani gyerekkorától kezdve első képregényírói szárnypróbálgatásán át, a második világháború alatt létrehozott katonai kiképzést szolgáló oktatófilmjein keresztül a Marvel birodalom 1960-as évekbeli felemelkedéséig. Betekintést nyerhetünk a mozifilmek készítésének érdekes és izgalmas világába, továbbá egy műfaj és nagyívű karrier lenyűgöző történetébe.

A humoros, megindító és őszinte memoár a képregények és képregényalbumok rajongóinak és gyűjtőinek minden korosztálya számára nélkülözhetetlen olvasmány.

Igen, még egy képregény értékelés! Mostanában számíthattok még többre, mert azt hiszem beleszerettem a műfajba. Az előző értékelésemben, a A teljes Maus-ról szóló bejegyzésben szerettem volna ezt kifejteni, de azt hiszem itt ragadom meg a lehetőséget, hogy bevalljam: képregény analfabéta vagyok. Teljesen. Gyermekkoromban ugyan imádtam a Tom és Jerry, meg a Garfield képregényeket, de minden ikonikus Marvel illetve DC képregény kimaradt az életemből. A szuperhősös sztorikat a filmek szerettették meg velem,  Ez a szerelem még zsenge kislány koromba kezdődött, az első Pókember filmekkel – igen, a Tobey Maguire féle Pókember volt az, ami megszerettette velem ezt a világot. Azóta pedig… Minden jöhet. Igaz, főként a Marvel-univerzum szippantott be, de azért nem vetem a Gotham című sorozatot sem (ami nem tipikusan szuperhősös ugyan, de Batman univerzum), a Nolan-féle Batman filmek pedig szintén lenyűgözőek. 

 

Na de ennyit rólam és a szuperhősöknek esküdött örök szerelmemről. Milyen a könyv? Hát, abszolút fangirl üzemmódba kapcsolt, ugyanis én nevetségesen, szánalmasan és szégyenletesen keveset tudtam erről a remek emberről, akiről a könyv szól.  E kötet egy életrajzi képregény: még leírni is furcsa volt ezt, hát milyen egyedi ötlet, nem? A nagy szuperhősök atyja saját magát is képregény formába öntötte. És még milyen jól tette!

Önéletrajzi olvasmányról van tehát szó, így megismerhetjük Stan The Man életét, gyermekkorától mondhatni napjainkig. Sajnos ő már nincs velük, de egy olyan életművet hagyott maga után, amit szerintem szánt szándékkal sem tudna kiirtani az emberiség történelméből senki. És ne is akarjon, mert ráuszítóm Thort.

Maga a megvalósítása a sztorinak csodálatos: Stan egy előadásba burkolja élettörténetét, úgy meséli el nekünk, mintha egy színpadon néznénk. Közben pedig vissza-visszatér gyermekkori önmagához, és vele is elbeszélget. Megismerhetjük tehát ezt a csodás embert: szegény gyermekkor után egy kis szerencsével és hatalmas tehetségének köszönhetően villámgyorsan világsikerű képregénykiadó cégnek dolgozhatott és írhatott. Megismerhetjük, hogyan pattant ki a fejéből Pókember, ki inspirálta Dr. Strange megszületését, hogyan lett Hulk a Hihetetlen Hulk, és miért van mindenkinek alliteráló neve (Peter Parker, Bruce Banner és még sorolhatnám…). Ezt olyan szellemes humorral tárja elénk Stan – és a rajzoló, mert ő is zseniális munkát végzett -, hogy mikor a buszon olvastam a képregényt nehéz volt megállnom, hogy ne nevessek fel helyenként. Persze azért nem volt fenékig tejfel az ő élete sem, a nehezebb időszakokat is megismerteti velünk a képregényzseni. Betekintést nyerhetünk tehát a Marvel kulisszái mögé, egy csodálatos elme szemüvegén keresztül. Megismerhetjük a cég előmenetelét, a buktatókat, magát a képregényrajzoló-író-szerkesztő-kiadó világot is. Nagyon megszerettem Stan Lee-t ezzel a könyvvel, annyira emberi, igazi és mégis egy…. Szuperhős. Generációkat szórakoztatott, adott nekik kapaszkodót sokszor a gyermek és tinédzserkor vagy akár a felnőttkor útvesztőiben, egyedi és emberi, mégis természetfeletti hős karaktereivel és  történeteivel.

 

Köszönöm neki, hogy egyáltalán létezett, és hogy egy ilyen csodát teremtett. Maga a kötet is csodálatos, imádtam minden oldalát, de még nagyon szerettem volna olvasni, kétszer ilyen hosszú is lehetett volna, akkor sem unom meg. Így viszont sajnos egy délután alatt ledaráltam, de biztosan elő fogom még venni.

Azt gondolom, hogy ez a képregény nem csupán Marvel fanoknak ajánlott, hanem gyakorlatilag bárkinek: könnyen olvasható, nagyon szépen rajzolt és rendkívül szórakoztató. Összességében tehát imádtam, és szerintem mindenki, akit csak egy icipicit is megmozgat ez a világ – vagy akár csak simán szeret olvasni-,  vegye a kezébe ezt a drágaságot, mert megbánni nem fogja. Unalmasnak a legkevésbé sem lehet nevezni, és számomra nagyon érdekes is volt. Nem is adhatok mást, mint 5/5 csillagot erre a képregényre, mert magába szippantott és nem ereszt. 

 

 

 

Art Spiegelman-A ​teljes Maus

Halihó!

A héten a Prológus a képregényeknek és a különféle illusztrált köteteknek szenteli bejegyzéseit, így most én is egy képregény értékelését hoztam el nektek. Azonban a Maus esetében ne a Marvel képregények jussanak eszetekbe, ég és föld a kettő. A Maus egy igaz történetet dolgoz fel, az emberiség egyik legszörnyűbb időszakába enged betekintést: a holokauszt borzalmait mutatja be nekünk.  Előre szólok, erős idegzetűeknek ajánlott az olvasmány, és a bejegyzés is!

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Libri-nek! Ide kattintva te is beszerezheted ezt a lenyűgöző művet!

Fülszöveg

Libri,  2018
296 oldal

„Ezek ​nem emberek!” Ha ez a gyűlölettel átitatott mondat egy állam ideológiájává válik, az minden esetben világméretű tragédiához vezet. A náci Németországban a goebbelsi propaganda elhitette az emberekkel, hogy bizonyos embertársaik alsóbbrendűek, akiket el kell pusztítani. 
E szörnyűséges, egész Európát érintő történelmi bűntett áldozatainak állít emléket Art Spiegelman Pulitzer-díjas képregénye, a Maus. A szereplők antropomorf állatok: egérfejű zsidók, macskafejű németek és kutyafejű amerikaiak. Az ő sorsukon keresztül ismerjük meg a holokauszt megrázó eseményeit és következményeit. 
A történet gerincét Spiegelman lengyel származású apjának magnószalagra rögzített visszaemlékezései alkotják, így a Maus fikciós, önéletrajzi és dokumentumkötet egyben. Műfajteremtő, egyetemes érvényű irodalmi alkotás egy szégyenletes korszakról, mely nem merülhet feledésbe.

 

Art Spiegelman képregényrajzoló, -író, szerkesztő. A Maus eredetileg folytatásokban jelent meg az általa alapított Raw magazinban. Bár munkásságát a képregényes közösség már jóval előbb elismerte, a neve azután vált világszerte ismertté, hogy a Maus 1992-ben – a képregény-irodalomban elsőként – Pulitzer-díjat kapott. Az eredetileg két kötetben, majd gyűjteményes formában is megjelent művet azóta több mint 30 nyelvre fordították le.

Elsőnek annyit mondanék erről a könyvről, hogy ÚRISTEN. Brutális, milyen hatással volt rám, egyszerűen letehetetlen ez a történet, pedig közben szét is szeretnéd tépni a lapokat. Mert borzalmas, mert valóságos és mert szemléletes… A figyelemfelkeltő borító mögött szívszorító képsorok lapulnak.

A történet a képregény alkotójának édesapjáról szól, az ő életét dolgozza fel. De nem is akármilyen módon! Maga a képregény a képregényalkotást is megjeleníti, kapásból azzal kezdődik, hogy Art (az író) felkeresi édesapját, hogy meséljen neki a holokausztról. És az apja mesél. A szemünk elé tárul a náci ideológia és annak megvalósítása lépésről-lépésre. A történetünk Lengyelországban játszódik, és rendkívül pontosan mutatja be, mi is történt az ottani zsidókkal a náci megszállás idején.

Ilyen, és ehhez hasonló beszélgetéseken épül az egész mű: Art felkeresi édesapját bizonyos időközönként, aki mesél. Art pedig buzgón figyel és kérdez. Az egész történet egyfajta retrospektív szemszögből mutatja be egy hányattatott sorsú lengyel zsidó életét, fiatalkorától “napjainkig”. Mindeközben azonban betekintést nyerhetünk Vladek Spiegelman (az apa) időskori életébe is: nehéz természettel és sok-sok egészségügyi problémával áldotta meg a sors. A kötet tehát nem csupán a nácik borzalmas intézkedéseit, cselekedeteit mutatja be, de egyfajta fókuszt helyez arra is, ennek milyen hatása lett a későbbiekben a túlélők életére. Maga a rajzoló is mesél nekünk erről a könyvben, “a túlélő bűntudata” jelenség is kirajzolódik. Emellett maga az író is mesél saját életéről, például arról, mennyire nehéz volt édesanyja öngyilkosságát feldolgoznia, vagy hogy milyen nagy volt rajta a nyomás a történet megalkotása közben, és hogy ezzel hogyan birkózott meg. Végig téma továbbá az apa-fiú kapcsolat is, valamint a szemünk elé tárulnak az emberi összetartás, segítségnyújtás, altruizmus megható jelenetei is a sok-sok szívfacsaróan borzalmas történés mellett.

Kivételesen nem szeretnék sokat írni erről a könyvről, mert ezt látni-olvasni kell ahhoz, hogy átjöjjön az a borzasztóan nagy erő, ami árad belőle. A holokauszt témája napjainkra eléggé “népszerű” lett, azaz számos könyvet írtak és filmet forgattak a témában. Ez a mű kiemelkedik az összes eddigi, általam látott vagy olvasott alkotás közül ebben a témában. Már az ábrázolásmódja is döbbenetesen szemléletes, a fenti kép ezt csodálatosan szemlélteti: a zsidó egér disznó maszkban…  Elsőre nagyon furcsa volt, hogy nem emberekkel ábrázolta az alkotó a témát, de az állatokkal való ábrázolásmód egyszerre veszi el a borzalmak élét a történetnek és mutatja meg mégis jobban a szörnyűségeket, mintha hagyományos ábrázolásmódot használt volna az alkotó.

Szörnyűségekből pedig bőven van a kötetben: ahogy már fentebb is említettem, lépésről-lépésre mutatja meg nekünk a nácik népirtását. Először még csak a vagyonukat vesztették el az emberek: gyárakat adtak át német kézre – ez mától az enyém elvvel -, fokozatosan megkezdődött a gettósodás, elsőre csak kijárási tilalommal, majd folyamatos vegzálásokkal, félelemmel, egyre keményebb és durvább rendeletekkel. A zsidók egy helyre tömörítését és kontroll alatt tartását, az ebben való lavírozást, leleményességet és túlélési stratégiákat is bemutatja nekünk Spiegelman az élettörténetén keresztül.  Mindannyian tanultuk történelemből és tudjuk, mi történt, mégsem foghatjuk fel igazán soha. Nekem sem ment. A kötet azonban rendhagyó jellege ellenére- vagy inkább épp azért – is annyira személyessé teszi az egészet, hogy legszívesebben oda se néznél.

Igen, a koncentrációs táborok világát is megismerhetjük testközelből a képregényből. Nem nagyon vannak szavak arra, ami ezeken a helyeken történt…

Azt gondolom, hogy ez egy olyan kötet, amit élete során mindenkinek legalább egyszer el kellene olvasnia – nem véletlenül nyert Pulitzer-díjat. A fentiek alapján gondolom leszűrtétek, hogy rendkívül lenyűgöző alkotásnak tartom ezt a képregényt. Összességében azt gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz téma, ebből fakadóan a képregény is az: nehéz, erős, megdöbbentő, borzalmas. De ez egy olyan téma, amit nem lehet cukorkapapírba csomagolni, és nem is kell. Beszélni róla viszont annál inkább, főként annak reményében, hogy soha többé ne történhessen hasonló sem a világon.

Ajánlom a könyvet mindenkinek – 16 év felett legalább -, bár gyomor kell hozzá, meg egy százas zsepi, de kihagyhatatlannak tartom. Még az is adjon neki egy esélyt, aki nem képregényes típus (én sem vagyok). Mindenféleképp 5/5 csillagot adok a kötetre.

 

 

 

Adam Bray: Marvel ​Studios – Szereplők nagykönyve

Halihó!

A héten a szuperhősöké és a különleges képességeké a szerep a Prológuson, így én sem tehetek mást, minthogy elkalauzoljalak titeket egy fantasztikus, szuperhősökkel teli univerzumba, ami nem más, mint a manapság méltán népszerű Marvel. Rendhagyó módon most egy összefoglaló munka, egyfajta kislexikon értékelését hoztam el nektek, a Marvel Studios – Szereplők nagykönyve című kötetről mondom el a véleményem. Ja, és persze bemutatót is hoztam a könyvből!

A recenziós példányt nagyon köszönöm a Kolibri Kiadónak! Ha felkelti az érdeklődésed a könyv, ITT tudod te is megrendelni!

Rajongó vagy? Tudj meg mindent kedvenceidről – legyenek aprók, hatalmasok, szupererősek vagy hétköznapi emberek – Vasembertől Pókemberen át egészen Marvel Kapitányig! 

Ez a könyv segít megismerni a szereplők életén keresztül a Marvel-filmek több mint egy évtizedének történetét. De nem csupán a hősökről esik benne szó: itt megtalálod a nagy hatalmú gonoszokat és követőiket, az álnok kémeket, a bátor katonákat és azokat a hétköznapi embereket is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba.

Már első ránézésre azt mondja az ember erre a könyvre, hogy hűha, ez aztán szép kötet! Kemény borító, megfelelő méret. A könyv borítója kellőképpen figyelemfelkeltő, néhány fontosabb szereplő kapott helyet rajta –  egyébként a könyv hátulján még több alak jelenik meg.

A kötet elején a tartalomjegyzék kapott helyet, amiből megtudhatjuk, hogy különböző tematika szerint sorolták be az egyes szereplőket. Ennek megfelelően 9 alfejezetből áll a könyv.

Az egyes fejezetek a filmeket követik, mint látható a képen is. Minden egyes fejezet ilyen, dupla oldalas képekkel van elválasztva. Egyértelmű volt, hogy valamilyen logika mentén be kell sorolni a szereplőket egy-egy csoportba egy ilyen kötet esetében.  Viszonylag nehéz kategorizálni, amikor egyes szereplők sok más filmben is felbukkannak, “saját” filmjükön kívül, de szerintem a kötetben mindenki a helyére került. Inkább néha hiányérzetem volt: Thor barátai közül például csak ketten szerepelnek a kötetben (+ Heimdall), és a kiválasztás furcsa volt számomra, miért pont ők ketten a 4 jó barát közül?

Na de mit is nyújt nekünk a kötet a szereplők kategorizálásán és a csilli-villi külsőn kívül? Gyakorlatilag minden fontosat megtudhatunk az egyes szereplőkről. Összefoglalásként minden karaktere esetén fel van tüntetve egy adatlap, amelyben a kapcsolatai, erősségei és a filmbeli megjelenései vannak összeírva egy kis felületen számunkra. Ide esetleg jól jöhetett volna, ha nem csupán erősségei, de gyengeségei is felsorolásra kerülnek egy-egy karakternek.

Azon főszereplők esetében, akik többféle “alakkal” rendelkeznek, nem csupán egy oldalra zsúfoltak be minden információt. Látható, hogy James Rhodes ruhája, Harcigép például egy külön oldalt kapott, de ilyen Tony Vasember páncélja, vagy Amerika Kapitány újkori megjelenése is. Így folyamatában láthatjuk a képet főhőseinkről, és nem csupán egy, a legutóbbi állapotukat ismerhetjük meg, valamint elegendő hely van arra, hogy a speciális harci páncélok vagy eszközök jellemzőit is megtudhassuk.

Nem csak a főszereplők kerültek terítékre természetesen a könyv megalkotásakor, hanem a fontosabb mellékszereplők is, köztük például a kisebb-nagyobb gonosz karakterek. Mindenki múltjáról és jelenéről kapunk egy-egy információt, ahogy külsejéről, ruházatáról, illetve adott esetben fegyvereiről is. A képeken látható, hogy mindezt úgy teszi meg a szerző, hogy a fontosabb eseményeket, eszközöket (stb.) képekkel illusztrálja is.

Összességében azt gondolom, hogy ez a kötet egy rendkívül jól összerakott kis útmutató a Marvel filmek galaxisába. De meg kell említenem, hogy ez csak úgymond egy alap tudást ad, tehát aki látta a filmeket, az tulajdonképpen mindent megtalál a mozivásznon is a könyvben leírtak közül. Aki egy bónusz érdekességekkel teli kötetet keres, az rossz helyen jár, aki viszont szereti egészében látni az összes szereplőt, illetve azok főbb tulajdonságait, jellemzőit, annak mindenképpen ajánlom. A nagykönyv a Bosszúállók: Végjáték eseményei előtti állapotot írja le, így ezzel kapcsolatos spoilert nem talál benne senki.

Úgy gondolom tehát, ez egy jól összerakott, igényes munka, amelyben mindenki megtalálhatja kedvenc karaktere múltját-jelenét, és olyan információkat is, amik felett valószínűleg elsiklott, aki csak a filmeket látta (nekem is voltak új információk benne, pedig egy kezemen biztosan nem tudom megszámolni hányszor láttam már például a Tél katonája című filmet).

Egyetlen dolog, ami viszont nagyon nem tetszett a könyvben: hol van Pókember? Mármint félreértés ne essék, szerepel a kötetben, két oldalon keresztül is, legújabb ruháját is bemutatja a kötet. Azonban én mindenképp külön fejezetet szántam volna a Pókember filmeknek is, nem csupán a Bosszúállók közé soroltam volna be Peter Parkert. A Pókember filmek többi szereplőjéről ugyanis nem szól a fáma a könyvben. Ezért, és amiatt, hogy plusz információkkal nem igazán, kulisszatitkokkal pedig egyáltalán nem gazdagodtam a könyv által  5/4 csillagot adok a nagykönyvnek.

 

Tóth Gyula Gábor – Az elveszett boszorkány

Halihó!

Ma egy olyan könyv értékelését – de inkább csak a benyomásaim róla, nem igazán értékelés a mostani – hoztam el nektek. Az elveszett boszorkány életem első felnőtt meséje, de biztosan nem az utolsó. Először is kiemelném a könyv csodaszép kivitelezését. Több képet is találtok az értékelés során a könyvről, nem bírtam megállni, legszívesebben minden illusztrált oldalt megmutattam volna nektek. Na, de akkor hová lenne a könyv varázsa? Nem akartam senki számára lelőni a könyv poénját, és amúgy is, szerintem érdemes beszerezni és megnézni magatoknak, tényleg gyönyörű. Az egyetlen „problémám” az volt vele, hogy elég nagy, így utazáshoz nem túl kényelmes, de közben viszont a kivitelezés nagyon mesekönyvszerű, mind a forma, mind az alak, mind az illusztrációk. A térkép a végén meglepi volt, nem is vettem észre, egészen odáig, amíg a történet végére nem értem.

Fülszöveg:

Boook, Budapest, 2016
232 oldal

Az ​elveszett boszorkány történetére kíváncsi az olvasó? Ha a juhászokat kérdezzük, csak a szemükre húzzák a kalapjukat és morognak a bajszuk alatt vagy nagyokat köpnek kelet felé, nehogy valamilyen varázslat megrontsa a jószágot. A mosolygós pap arca elkomorul, a bika akkorát prüszköl, hogy köd támad és az összes gulyás elszelel. A kovács szitkozódik, a komédiás a markát tartja, de meggondolja magát és inkább ő is csendben marad. Az asszonyok persze beszédesebbek: mekkora tragédia, óbégat az egyik. Dehogyis: kész komédia, veti ellen a másik. A fiatalabb lányok mindent tudóan összenéznek: micsoda szerelem, sóhajtják csendben és a kút felé kémlelnek, ahol az előbb még egy gulyáslegény csillapította a szomját. A legfiatalabbak szavát alig érteni: kaland, csata, a hős Pista (a hős Erzsi, mondják a lányok), az átokkal kezdődött minden, meg a tűz, meg a víz, meg a sok varázslat. A tanító csitítja őket, majd ennyit mond: fogalmam sincs. Ez a könyv az elveszett boszorkány igaz története. Aki nem hiszi, járjon utána.

Prológuson egyébként Boszis hét van, csekkoljátok a többi csodás bejegyzést is!

Ki hitte volna, hogy felnőtt fejjel ennyire fogok szeretni egy mesét? Persze ez közel sem egy tipikus mese, nem egy békakirályfi vagy ilyesmi (ami egyébként a kedvencem volt :D). Az egész valahogy olyan hangulatot áraszt magából, mint a kedvenc fantasyd, és mégis más, mert érzed, hogy egy mese. A szófordulatok, az egész hangulat mesét sugároz, de a történet súlyos, és összetett.

 

Nincs is tulajdonképpen egy főszereplője a történetnek, Pista, a gulyáslegény, Erzsi, a bíró lánya, Miklóspap, a helyi kovács, illetve az elveszett boszi, Jula a főszereplők, de ha egyet ki kéne emelni, én Pistára szavaznék. A történet azzal kezdődik, hogy Pista és Erzsi egy kis kalandra vágyva felfedezik az elhagyott malmot, amelyben a történetek szerint az elveszett boszorkány lakik, akit szerencsétlenségükre meg is találnak, és naná, hogy egy átkot zúdít nyakukba. Azt hittem, ez ennyi is lesz, egy tipikus 3 próbás átoklevevős mese, maximum a nyelvezetében pluszt adna a felnőtt kategória miatt. De nem ez lett. Egyrészt csodás volt látni a régi magyar falusi világot elénk tárulni, a vásárokat, a mendemondák, hiedelmek világát, de ahogy le volt mindez írva, az végképp lenyűgöző volt. Imádtam ezt a könyvet, de tényleg, egykis gyermekkort vitt be a mindennapjaimba, azzal együtt, hogy ténylegesen nem gyermekeknek szól  – bár a Hófehérke története is elég beteg, az Andersen mesékről nem is beszélve. Ami a legjobban tetszett, az az volt, hogy újra és újra meg tudott lepni, tényleg varázslatos, bonyolult kis mese volt ez, ami pont annyira elrepít Nyolcfalva világába, hogy egy jó fantasy teszi. Kedvenc szereplőm egyébként Jula, bírom a boszikat, de amúgy is jó volt látni, hogy több van benne, mint ahogy az elején hittem. Nem egy tipikus gonosz boszorkány, az biztos.  Nehéz róla spoilerek nélkül írnom, így hát nem nyújtom hosszúra ezt az értékelést, mindenképpen ajánlom, hogy ti fedezzétek fel magatoknak ezt a kis történetet. Olyan hamar elolvastam egyébként, hogy furcsa is lett, hogy vége, még olvastam volna. Izgalmas, pörgős, varázslatos: ez a három szó jellemzi legjobban a mesét, na meg persze a boszorkányos. Engem amúgy is kilóra meg lehet venni a varázslatos történetekkel, a régi magyar falusi világba ágyazva pedig abszolút 5 csillagot érdemel.

Ha te is szeretnéd megint gyereknek érezni magad, úgy, hogy közben mégis komoly és izgalmas történetet olvasol a régi magyar hagyományos falusi világba ágyazva, akkor ez a te történeted. Ha nem erre vágysz, de egy varázslatokkal és fordulatokkal teli szerelmes történetre, akkor ez szintén a te könyved. Ha pedig csak egy csodaszép illusztrációkkal teli kötetet szeretnél a magadénak tudni és nem érdekel semmi más, akkor végképp nyertél.

Tudom, nem igazán árultam el sokat a könyvről, de különleges világát tényleg magadnak kell, hogy felfedezd, mert ilyennel még biztosan sosem találkoztál. Remélem neked is tetszeni fog, ha felkeltette az érdeklődésed itt tudod megrendelni. Jó olvasgatást,